Kultúra

2017.03.07. 19:35

A vasak világa - Tóth Géza címmel könyvet mutattak be a klasszisról

Szombathely - Bemutatták Bodor Ferenc tizedik kötetét: A vasak világa - Tóth Géza című könyv az elmúlt évszázad legeredményesebb Vas megyei sportolójának állít maradandó emléket.

Horváth Erika

Az idősebbeknek nincs szükségük magyarázatra, hogy miért kellett megszületnie a Tóth Géza életét bemutató könyvnek. A fiatalabbaknak egy kis mankó: Tóth Géza három olimpiát megjárt, olimpiai ezüstérmes, négyszeres világ- és ötszörös Európa-bajnok súlyemelő volt - és további 16 világversenyes érem tulajdonosa -, a XX. század legjobb Vas megyei sportolója. Ő alapította meg Vas megyében a súlyemelő-szakosztályt, majd testnevelőként, mesteredzőként, egyetemi docensként is szolgálta tovább szeretett sportágát. Megkapta a Nemzetközi Súlyemelő Szövetség (IWF) becsületrendjét, életművét elismerendő, az országos Csík Ferenc-díjat is kiérdemelte, Szombathely közgyűlése pedig a város díszpolgárává választotta. A nagyszerű sportember 2011-ben bekövetkezett halála után kitüntetéseknek lett névadója, egyesülete, a Haladás VSE pedig a súlyemelőtermét róla nevezte el.

Az is egyértelmű, hogy miért Bodor Ferencnek, lapunk korábbi rovatvezetőjének, aranytollas újságírónak kellett megírnia ezt a könyvet - is. (Merthogy ez már a tizedik a sorban, amely Vas megye és Szombathely sporttörténetének egy szeletét dokumentálja.) Hiszen korábban sportrajongóként nagy drukkere volt Tóth Gézának, 1972-től pedig krónikása a nagy klasszis és tanítványai sikereinek. A munkakapcsolat pedig barátsággá fejlődött.

A megyeházán rendezett könyvbemutatón a családtagok, a régi sporttársak, tanítványok, a könyv elkészültét támogatók előtt idézte meg Tóth Géza, a példakép emlékét dr. Puskás Tivadar, Szombathely polgármestere, a szerző Bodor Ferenc, a könyvet szerkesztő, lektoráló Szekeres István - aki néhány nap múlva szintén megkapja a Magyar Újságírók Országos Szövetségnek életműdíját, az Aranytollat -, Tóth Géza egyik lánya, Tóth Orsolya, valamint a 100. magyar olimpiai aranyérem tulajdonosa, a birkózó dr. Hegedüs Csaba, aki maga is Szombathely díszpolgára.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!