Kultúra

2015.05.22. 08:27

Abból lesz a vers, ami szembejön az utcán - Fehér Renátóval, a fiatal szombathelyi költővel beszélgettünk

Fehér Renátó szerint nem kell 17 évesen az Élet és Irodalomban publikálni vagy 20 évesen könyvet írni, mert szükség van a visszautasítás miatti csalódásra.

Lisztmayer Zsófia

Fehér Renátó, a 25 éves szombathelyi költő csütörtökön hazaérkezett, hogy a TÁMasz – Ifjúsági Olvasó Klub vendégeként írói munkásságról, célokról és az irodalomról, mint hivatásról beszéljen.

A program kezdete előtt beszélgettem Renátóval, így megtudtam, hogy tizenévesen József Attila kötettel járt iskolába, bálványozta Jim Morrison-t, a Zabhegyezőt pedig szinte kívülről tudta. A szombathelyi „Premóban” Merklin Ferenc lett a magyartanára, aki észrevette a fiú irodalom iránti szenvedélyét, és mindenben támogatta. A fiatal költő kezdetben kamaszos, önterápiás jelleggel írt, nagy spirálfüzetek teltek meg önmarcangoló versekkel. Renátó a gimnázium harmadik évében elkezdett a Magyar Író Akadémiára járni, ahol fontossá vált számárai a kortárs szakirodalom. Rájött, hogy 2007-ben is írnak verset az emberek, és elszakadt kicsit a „József Attilázástól”.

Világossá vált, hogy szakmaként is foglalkozhat az írással. Ehhez sokat kellett tanulnia, bár néhányan azt hiszik, hogy a versíráshoz elég a sugallat. Az írás mellett a publikálás lehetőségeit kereste, sokat jelentettek neki a sárvári írótáborok, valamint a Körhinta kör is, amelynek alapító tagja volt. A fiatal költő szerint azonban csalódás nélkül nem megy a dolog, de nem baj: az elhamarkodottság sosem tesz jót.

Tavaly megjelent, Garázsmenet című első verseskötete egyre távolodik Renátótól, aki jelenleg tapogatózik, hogy milyen úton indulhatna tovább. Egyfajta elszakadási folyamatot érez a kötettől, de sosem tagadhatja meg, amit csinált: a mániái megmaradnak, csak más pozíciót, nyelvi eszközkészletet, tematikát keres. Ezt a tavaly óta megírt verseinél is tapasztalta. Renátónál egyébként hónapokig tarthat az alkotási folyamat, mivel alaposan foglalkozik egy verssel.

A Garázsmenetben 2007-es a legöregebb és 2013. decemberi a legfiatalabb alkotás. Az elmúlt évben sokan mondtak kritikai véleményt a kötetről, de alapvetően pozitív visszajelzések érkeztek.

Renátó szerencsés, hiszen azzal foglalkozhat, amit szeret. Az írás mellett a kutatás is fontos szerepet foglal el az életében: jelenleg az irodalomtudományi doktori iskolában tanul az írás mellett, ahol Petri Györggyel és a magyar szamizdat irodalommal foglalkozik. A fiatal költő szerint a mai fiatalok is sok verset olvasnak, a digitális forradalomnak köszönhetően viszont megváltozott az olvasás formája. Most egyebek között a facebook és a twitter a színtér, ahol gyakran indul el versmegosztási akció. Csak nem Juhász Gyula vagy Balassi Bálint műveit osztják meg, hanem a mai slam poetry következtében is futó fiatal költők, és más középgenerációba tartozók írásait. Sőt, Renátó már a saját versével is találkozott az online felületen.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!