Ahol egzotikumnak számítanak a magyar legények - Indiában járt a Kákics zenekar

Az együttes járt már Dél-Amerikában is, ahol olyan kaotikus a közlekedés, hogy azt hitték, ahhoz képest már nem lehet nekik újat mutatni, India mégis meglepő volt.

– Az autók hihetetlen rendezetlenül és sokasággal vesznek részt a közlekedésben. Tulajdonképpen folyamatosan szól a duda, és a járművek cseleznek, mint a focisták a pályán. Szabály nem nagyon van, legalábbis nem látszik, talán annyi, hogy ne menj neki a másiknak. Az autópályán rendszerint jön valami szemben – tudjuk meg. – Pár nap után úgy fogtam fel, hogy egy túlélő kalandtúrára fizettem be. Minden megérkezéskor hálát adtunk az Istennek, hogy megúsztuk. Meglepő volt, hogy balesetet, koccanást nem láttunk. Az emberek nem szidták egymást kritikus veszélyhelyzetben sem. Tették a dolgukat és mosolyogva mentek tovább. A káosz igenis működik. Csak mi gondoljuk, hogy kényszerű szabályok biztosíthatják mindennapjaink folyamatát. India szinte érthetetlen az európai problémakereső és a semmin rágódó embernek. A szabályok és a káosz mögött is a gyökereiből, a vallásából táplálkozó emberi lélek áll...

Az indiai utazáshoz a Balassi Intézet csak két repülőjegyet tudott biztosítani, a zenekarnak gondoskodni kellett a többi előteremtéséről. Kiss Lajos támogatókra talált Kovács Tilda volt polgármester, V. Németh Zsolt államtitkár és Gergye Rezső kultúrház-igazgató személyében.

Delhiben Kovács Tibor, a Magyar Intézet direktora fogadta az együttest, közös próbát szervezett egy helyi ütős csapattal.

– A lelkes és virtuóz indiai dobosok tisztelettel fogadtak minket, és mély alázattal álltak dalaink feldolgozásához. Érdekes, hogy a közös nevezőt egy moldvai összeállításban találtuk meg. A következő napokban India templomait, nevezetességeit látogattuk meg idegenvezetőnk, Szalai Gergely Vince segítségével. A háromnapos zenei fesztiválon azzal loptuk be magunkat a közönség szívébe mindjárt az elején, hogy hindi nyelven mondtuk el a köszöntőnket. Az elmélyülő zenehallgatás jeleként a nézők jobbra balra tekergették a fejüket. Ez náluk nagy elismerés.

A Kákics zenekar Indiában: Kiss Lajos, Tárnok Ákos, Lendvai Tibor, Horváth Árpád, Nagy Norbert  (Fotó: Kákics zenekar)

A fesztivál után a Delhitől 250 kilométerre eső Saharanpurba utaztak, ahol Pankaj Malhotra helyi ékszerész-mecénás adott fogadást a lakásán – a Kákics zenekar vendégszereplésével. A meghívott vendégek ottani gazdagok, előkelőségek voltak, akiknek büszkén mutatta be a házigazda az egzotikumnak számító magyar legényeket. A mecénás és a Spic Macaj Oktatóközpont közös szervezésében Saharanpurban és Dehradunban adtak aztán nagy sikerű és jó hangulatú koncerteket az úgynevezett elit iskoláknak a következő napokban. Az egyenruhás, rendkívül fegyelmezett gyerekek természetes rácsodálkozással fogadták a dalokat.

– A különleges az volt, ami a koncert előtt és után történt. Az iskola előtt sorfalat álltak a tiszteletünkre, amikor megérkeztünk, és virágkoszorút kaptunk a nyakunkba – mesélte Kiss Lajos. – Fogadás volt fellépés előtt és után, beszélgetés, fényképezkedés, őszinte baráti gesztusok, szeretet. Eleinte nem engedtek sem a hangszertokhoz, sem a technikához nyúlni. Vélhetően a kasztrendszerből adódóan, hiszen mindenkinek megvan a saját feladata, munkája. Szabályosan kuncogtak a hátam mögött, kinevettek a technikusok, ha a mikrofonállványhoz nyúltam, hogy beállítsam. Az az ő dolguk, intettek, maradjak csak nyugodtan, nem méltó hozzám. A munka fogalma egészen új koordinátákat vesz fel Indiában. Egy nagy füves futballpályán láttam négy embert – ki hinné? – ujjnyi spaknival füvet nyírni. Nem hittem a szememnek, mert ugye ez a szerszám nem fűnyírásra való. Odamentem közel, hogy lássam: centiről centire haladtak. Azt gondoltam, hogy büntetésben vannak, mert eszembe jutott, hogy katonakoromban a hírfőnök Molnaszecsődön azzal fenyegetett, ha még egyszer kiszököm a laktanyából, egy szál késsel kell lenyírnom a pályát. De nem. Ez mindennapi munka volt náluk. Sokan vannak és idő is van, az embereket el kell foglalni...