Aki egy kőszínházi társulat tagja, az a színházban éli az életét, mi valami szabadabb dologra vágytunk

Sokan emlékeznek még Jeles András nemzetközi fesztivált is megjárt darabjára, a Szombathelyen 2009-ben bemutatott Nevető emberre. Akik pedig emlékeznek, biztosan nem felejtették el, az Ursust megformáló Poppre Ádámot, és Deát, a vak lányt, akit Lévai Tímea alakított. Ők ketten már akkor, hét évvel ezelőtt is egy pár voltak, azóta pedig már össze is házasodtak, gyermekük született, és két éve is elmúlt már, hogy elhagyták Szombathelyt. A színészházaspár azóta már inkább zenész házaspár. Arról, hogy hogyan jutottak el odáig, hogy a színház deszkáit fellépések színpadaira cseréljék, hogy miért mentek el annak idején, és mi minden történt azóta, hogy elhagyták Vas megyét, a Szent Márton-találkozón, egyik fellépésük után beszélgettem velük.

A döntés, hogy elhagyják Szombathelyt, nem egy pillanat alatt született. Ahogyan Timi és Ádám fogalmazott, ez egy aránylag hosszabb folyamat lezárása volt. Minden évnek úgy indultak neki, hogy miben tudnak előrelépni a következő évadban, miben kapnak jobb lehetőségeket, miben válik biztosabbá a helyzetük. És az utolsó két évben leginkább azt érezték, hogy bár nagyon sok fontos előadásban voltak benne, szakmailag ezek mégsem kínáltak igazi előrelépést. Kóstolót kaptak a színházi élet kevésbé ismert oldalából is: Egy héten legalább hatszor voltunk színpadon, és olyan is volt, hogy egy nap háromszor is felléptünk. Valószínűleg ez is hozzájárult ahhoz, hogy úgy éreztük, váltani kell, ráadásul akkor már a tanáraink sem voltak a színháznál. Márpedig nyilván ők ismertek minket eléggé ahhoz, hogy ránk bízzanak olyan kaliberű szerepeket, amelyeket egy ismeretlen rendező nem feltétlenül bízna ránk - szóval elkezdett fogyni körülöttünk a levegő. Arra meg nem vágytunk, hogy csak mechanikusan dolgozzunk a színházban, hiszen ez egy önkifejezés is mindkettőnk számára.

Timi és Ádám 2009 óta zenélnek együtt, tavaly decemberben pedig egy gyereklemezt is kiadtak. Fotó: Juhász Bence

A döntést megkönnyítette, hogy Timi és Ádám duója már létezett, voltak fellépések, és ekkorra már jó néhány saját dal is született. És mivel a gyermekvállalás gondolata is megfogant, tudták, vissza kell térni szülőföldjükre a Pilisbe, hogy gyermekük ott nőhessen fel, ahol ők. Misike nemsokára másfél éves lesz. Napjaik legnagyobb részét természetesen most ő tölti ki, de mellette is marad idő arra, hogy szöveget, zenét írjanak, műsorokat szerkesszenek, koncerteket szervezzenek. Sőt még arra is szakítanak időt, hogy tanuljanak, hiszen másodéves hallgatói a Pázmány Péter Katolikus Egyetem Hittudományi karának. - Bár sokáig a színház foglalta el a fő helyet az életünkben, a zene, ha háttérbe szorulva is, de mindig is jelen volt. Most fordult a helyzet. A zene, éneklés, dalszerzés lett a fő csapásirány. Tudatos döntés volt, hogy nem szerettük volna abban a formában tovább élni az életünket, ahogyan addig. Már nem vágytunk arra, amit a társulati tagság jelent. Aki egy kőszínházi társulat tagja, az a színházban éli az életét. Ezt nem nagyon lehet másképp csinálni, mi viszont már valami szabadabb dologra vágytunk. Persze a felmondásunk óta is játszottunk előadásokban, de most már csak olyan dolgokat szeretnénk elvállalni, ami maximálisan örömet okoz - válaszolták arra a kérdésre, hogy inkább színésznek, vagy inkább zenésznek tartják-e magukat.

Mikor beszélgettünk, alig egy órája ért véget Timi és Ádám gyerekkoncertje, amiből, mint kiderült, 2012-ben volt az első. - Eleinte féltünk kicsit, hogy milyen lesz gyerekek
előtt zenélni, hogyan tudunk majd velük kapcsolatot teremteni, de Timi nagyszerűen kommunikál velük, és én is szinte csak mosolyogni tudok koncert közben - mesélte Ádám.

- Volt olyan gyerekkoncertünk, ahol a gyerekek szinte nem akartak minket hazaengedni és a koncert végén ölelgettek minket, annyira tetszett nekik. Így nagyon megszerettük a nekik szóló műsorokat, nagyon feltölt minket az a sok szeretet, ami ilyenkor felénk árad. Mivel a gyerekek nagyon gyorsan, őszintén reagálnak, egy-egy koncert után egyből fel tudjuk mérni, mely dalok működnek és melyek nem. Történt egyszer például, hogy egy műsor végén odajött hozzám egy kislány, megkopogtatta a vállamat és azt mondta: Figyelj, szerintem valamit elfelejtettél! Mit? - kérdeztem. Hát a kutyusokról énekeltetek, de a cicáról ? Megígértem neki, hogy mire legközelebb találkozunk, lesz a cicáról is dal. Hazamentünk, és mondtam Ádámnak, hogy meg van rendelve egy macskás dal! - meséli Timi nevetve. Így született meg a Macskadal. Azóta a Lévai-Poppre duónak megjelent már az első gyereklemeze is, de egészen biztosan nem az utolsó. Ugyanis mikor megkérdeztem, mit kívánnak maguknak az elkövetkező évekre, azt válaszolták: szülessen minél több dalunk, lemezünk, gyerekünk.