Kultúra

2015.10.08. 19:54

Akiből érettségizni is lehet: Vörös Ferenc és tanítványai a Szombathelyi Képtárban

Szombathely – Vörös Ferenc tanár úrról mindenkinek van személyes élménye, de hát nem mond semmit az, aki nem magáról beszél. A mester néhány tanítványát is meghívta maga mellé képtári kiállítására.

Ölbei Lívia

Vörös Ferenc festőművész-rajztanár generációk sorát vezette el a művészet szeretetéhez, tanítványai közül többen  maguk is alkotóvá lettek. Közülük nyolcan pedig nyugdíjas éveiben aktív és vállalkozó szellemű mesterükkel együtt állítanak ki a képtárban. A csütörtök délutáni megnyitóra megtelt a képtári aula, amin egyáltalán nem kell csodálkozni, hiszen Vörös Ferencet sokan ismerik és tisztelik városszerte; akkor is, ha (véletlenül) nem voltak – a Kanizsai Dorottya Gimnáziumban vagy máshol – a tanítványai. Cebula Anna művészettörténész, képtárigazgató köszöntőjében a saját gimnáziumi éveit idézte föl, amikor Vörös Ferenc tanár úr a KDG-ben egyszer azt a feladatot adta a Lengyelországból Szombathelyre került diáklánynak, hogy művészettörténet órán mutassa be társainak „másik hazáját”, Lengyelországot. Cebula Anna úgy emlékszik vissza erre a felkérésre, mint óriási ajándékra – amely ráadásul Vörös Ferenc empátiáját is dicséri.

A kiállítást Smidéliusz Kálmán, a Herman Ottó szakképző iskola magyartanára ajánlotta a közönség figyelmébe: nemcsak egykori kollégáját üdvözölhette Vörös Ferencben, hanem a régi kedves barátot is, akinek művészetéről ráadásul néhány éve könyvet  írt, A megtalált szép címmel (megjelent a BKL Kiadó gondozásában).  Az egyik falon a mester tájképei (például a Balaton lélegző pillanatai), csendéletei (Napraforgók és Legényvirágok), portréi – és mindenekelőtt a minden múzsát összegző Múzsa: felesége, Vörösné Budai Mária. A tárlókban könyvillusztrációk. A másik falon a tanítványok: Balogh Patrik, Gadóczy József, Kondor János, Mészáros Szabolcs, S. Horváth Ildikó, Stekovics Gáspár, Stekovics János, Torjay Valter. Imponáló sokféleség, a különleges tájábrázolástól (Mészáros Szabolcs) az egyszerre ősi és modern grafikusi látásmódon át (S. Horváth Ildikó) a korunk lenyomatát hordozó portréfotókig (Stekovics Gáspár) és az álomvilágot sejtető absztraktig (Kondor János). De minek annyit beszélni: tessék inkább megnézni. Bár a néha a képzőművészetről is beszélni kell. A Herman iskolában például Vörös Ferenc érettségi tétel.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!