Kultúra

2015.05.05. 12:53

Alföldi Róbert mindig elmegy a végéig

Szombathely - Délelőtt még a bécsi egyetem finnugor tanszékén tartott előadást a kortárs színházról, Ausztriából egyenesen a Cafe Frei-be érkezett meg, aztán a Weöres Sándor Színházban folytatta a munkát Alföldi Róbert: Makrancos Katát rendez.

Ölbei Lívia

A közönség szent, a közönségnek mindig igaza van – és a közönség rajongása határtalan. Alföldi Róbert nehézségek árán jut el a Cafe Frei pódiumáig, már a bejáratnál fotózkodásra kérik. A végén a jelenet megismétlődik. A közbeeső egy órában pedig – könnyed, csipkelődő, ironikus, szellemes beszélgetés, amelynek hatásfoka Jordán Tamás és Alföldi Róbert kétszemélyes kávéházi Freud-előadásához közelít, megvannak benne a csöndek is. Két volt Nemzeti Színház-igazgató – az egyik nem akarta már folytatni, a másiknak nem hagyták: persze hogy szóba kerülnek a nemzetis idők. Nem kerülgetik a forró kását: Jordán Tamás például fölhozza, hogy az általa vezetett társulatból Alföldi Róbert tizennyolc színésztől rögtön búcsút vett. De hát fölmondás „nem arról szólt – soha nem arról szól -, hogy ki a jó színész és ki nem az, hanem arról, hogy kiről jut eszedbe valami, kivel tudsz együtt rezdülni". Mert a színházigazgató „nem akkor él vissza a hatalmával, ha elbocsátja azokat a kollégákat, akikkel nem képes együtt rezdülni; hanem inkább akkor, ha hitegeti azokat is, akikről pedig tudja, hogy sose kínálja meg őket a vágyott szerepekkel."

Alföldi Róbert: „Köszönet a kormánynak a píárért". Fotó: Unger Tamás

Az élet azonban, mint tudjuk, nagy rendező: Alföldi Róbert a Weöres Sándor Színházban most több olyan kollégával is találkozott, akit anno ő küldött el a Nemzetiből. (És milyen jól tette – bár utólag már könnyű ilyesmit kijelenti.) Az óhatatlanul furcsa és némiképp feszélyező helyzetet viszont közös erővel – és persze munkával – képesek föloldani: „Mindig mondom, hogy a politikusoknak színházba kellene járniuk, hogy tanuljanak." Alföldi Róbert szenvedélyesen rendez. És persze, van, hogy kompromisszumot kell kötni, de „elmegyünk a végéig: a színészek, akikkel dolgozom, általában küzdenek". Nem tagadja személyes érintettségét: hogy a Makrancos Kata megrendezésének fontos inspirálója Bánfalvi Eszter, aki most a Weöres Sándor Színház társulatának tagja – az Alföldi-korszak után nem maradt tovább ő sem a Nemzetiben. És nem mellékes, hogy ebben a Shakespeare-vígjátékban „nagyon szépen mernek beszélni valamiről, ami mindenütt jelen van, hajszálereken észrevétlenül behálózza az életünket". Hogy nem tudunk mit kezdeni azokkal, akik máshogyan működnek, mint ahogyan az „elvárható". Hogy ami kicsit más, ami fura, ami eltér a megszokottól – az irritál. De miért? A Makrancos Kata által mindemellett érvényesen lehet beszélni férfi és nő viszonyáról (be kell-e törni a nőt?), a hétköznapi, társadalmilag is elfogadott erőszakról. Vagyis ez a Shakespeare-vígjáték „egyáltalán nem az a tündi-bündi, évődős dolog", mint aminek gondolnánk. Május 15-én, a premier után majd ennél is többet tudunk.

 

Aztán egyszer még megérhetjük, hogy Jordán Tamás és Alföldi Róbert együtt lép színpadra „egy kétszemélyes bohózatban". Alföldi Róbert az elkövetkezendő egy évben mindenesetre inkább külföldön dolgozik, sokfelé hívják rendezni. Ezúton is köszöni a kormánynak a píárt: „De külföldön mindig csak egy kulturális érdekesség leszek."

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!