Alföldi és Oroszy: tárlatnyitó stílusgyakorlatok

Van Raymond Queneau Stílusgyakorlatok című sziporkája, amelyet Magyarországon Salamon Suba László hihetetlen szériát megért, föl is újított rendezése és főleg a három fantasztikus színész: Bán János, Dörner György, Gáspár Sándor vezetett be a színházi életbe. A francia szerző Bachot és A fúga művészetét vette alapul, amikor a világ legegyszerűbb, legunalmasabb eseménysorából színpadra való attrakciót csinált. Ismerjük: a hosszú nyakú fiatalember (kalapján szalag helyet paszomány) fölszáll a buszra, leül, aztán leszáll. Találkozik a barátjával, aki valami gombfelvarrást emleget. Ennyi. És ez ismétlődik százszor, százféle stílusban. A hatás frenetikus.

Váratlanul hasonló élményben volt részünk a WSSZ aulájában (Thea-tér), a dr. Merics Imre (1941-2013) gyűjteményéből válogatott tárlat megnyitóján. Mert tegyük a szívünkre a kezünket: legyen bármilyen jó egy-egy kiállítás, a megnyitók többnyire erősen hasonlítanak egymásra (fölszáll, leszáll), és izgalom is ritkán adódik. (Tisztelet persze a kivételnek.)

Most viszont az történt, hogy váratlanul "összeértek a szálak". Miközben Oroszy Csaba előkészítette a kiállítást, kiderült, hogy az éppen Szombathelyen rendező, képzőművészként és műértőként-gyűjtőként is számontartott Alföldi Róbert ugyancsak személyesen ismerte - és szintén nagyra tartja - Merics Imrét, aki Baranya megyei állatorvosként, Tormáson hozta létre a 70-es évek elejétől jelentős, a maga nemében egyedülálló kortárs gyűjteményét. Úgyhogy két Volpone-próba között Alföldi Róbert köszöntőt mondott a megnyitón.

Alföldi Róbert és Jordán Tamás a Merics-gyűjteményből válogatott tárlat megnyitóján. Aztán kezdődik a Volpone-próba: Alföldi-rendezés, Jordán Tamással a címszerepben Fotó: Nagy Jácint

A Merics-gyűjtemény értékeinek méltatásán túl a tőle megszokott vonzó, világos egyszerűséggel Merics Imre személyiségének vonzásáról beszélt. A beszélgetésekről, a barátságról, a találkozásokat kísérő rituálékról, amelyeknek kötelező kelléke volt a pálinka és a kolbász. A tárlatot aztán Oroszy Csaba nyitotta meg "hivatalosan": a tőle megszokott, dúsan, barokkosan indázó, átlelkesített gondolatfutamokkal. De a legszebb mégis az, hogy Alföldi és Oroszy egymástól abszolút függetlenül ugyanazt mondták, csak nagyon másképpen. (Ebből az is következhet, hogy Merics Imre tényleg olyan volt, amilyennek megrajzolták.)

A szombathelyi kiállítás a dr. Merics Imre számára fontos kortárs művészek munkáiból nyújt "morzsányi" válogatást a gyűjteményből. Egy-egy kép erejéig itt van Keserü Ilona, Kárpáti Tamás, Újházi Péter, Csorba Simon, Földi Péter, Somogyi Győző. És bár az ajánló erről szerényen hallgat, van a WSSZ-válogatásban Oroszy-kép is. Május 28-áig ellenőrizhetjuk, mondjuk valamelyik Volpone-előadás előtt. Pénteken nagyszínpadi bemutató!