Amikor megelevenedik a mese

Két diplomát szerzett a Nyugat-magyarországi Egyetem Savaria Egyetemi Központban: a vizuális kultúra szakon 2009-ben végzett 44 éves korában, tavaly pedig mesterképzésben tett tanári szakvizsgát, 50 évesen.

- Hogy került Szombathelyre?

- Gimnazista koromban szobrász akartam lenni és hallani sem akartam másról, pedig sokan akartak lebeszélni, illetve segíteni abban, hogy ha azt nem is, de valami művészet közelit tanulhassak. Érettségi után jelentkeztem a Képzőművészeti Egyetem szobrász szakára, de akkor nagyon nehéz volt bekerülni, öt embert vettek fel több száz jelentkezőből. Én nem voltam benne az ötben. Elvégeztem az Apáczai Csere János Tanítóképzőt (szociálpedagógia szakon), közben családot alapítottam, három gyermekem született, és a gyerekeim nevelése volt elsődleges az életemben. Persze a rajzolást nem hagytam abba, valamit mindig illusztráltam. Még gimisként kezdtem el olajjal festeni rajztanárom támogatásával, és lassan ez a kifejezési mód meghatározóbbá vált számomra, mint az agyagozás. Az évek során számos helyen volt egyéni kiállításom, (Ráckeve, Savoyai kastély, Badacsony-Egry József Múzeum, Budapest) az AMRE (Alkotóművészek Ráckevei Egyesülete) tagjaként pedig csoportos tárlatokon vettem és veszek részt jelenleg is. Szombathelyre a vizuális kultúra szakra azért jelentkeztem, mert egyre fontosabbá vált, hogy tovább képezzem magam, és szerezzek olyan tudást, inspirációt, ami a művészi önkifejezésben segítségemre lehet, új utakat indít el, és tágítja látókörömet. Az egyetemen két kiváló művésztanár, Tóth Csaba (festőművész) és Tóth Lívia (textilművész) rendkívül nagy támaszt jelentettek számomra, hatással voltak művészi fejlődésemre. Személyiségük, emberségük, művészetük és barátságuk mai napig tartó erőt, inspirációt, tartást kölcsönöz számomra. Csaba „hitt bennem” és olyasmit látott, amit én nem hittem, vagy nem mertem hinni. Lívia kérlelhetetlen őszinteséggel mondta meg, mit gondol a rajzomról, ami óriási segítséget jelentett számomra. Kritikája hozzásegített a lényegtelen és a lényeges meglátásához, a tartalom átíráshoz, vizuális megjelenítéséhez.

Szimonidesz Kovács Hajnalka festőművész-illusztrátor két diplomát szerzett a Nyugat-magyarországi Egyetem Savaria Egyetemi Központban
Fotó: Szimonidesz család

- Hogyan lett könyvillusztrátor?

- Szombathelyi tanulmányaim ideje alatt kezdtem aktívan foglalkozni a meseillusztrálással, ebből a szempontból érdekes módon, egyik konzultáció alkalmával az egyetem hirdetőtábláján felhívásra lettem figyelmes. Az Aranyvackor nevű illusztrációs pályázat felhívása volt ez 2007-ben. A Lepke az írógépen című mesekönyv - (írója Bálint Ágnes 2008-ban halt meg) - illusztrálására egy kiadó kért fel és az Aranyvackor szemléjén figyeltek fel a rajzaimra. A könyvben az írónő életrajzi visszaemlékezését olvashatjuk, felidézi gyerekkori élményeit nagyszüleinél, a Duna partján töltött felhőtlen, boldog nyarakat. Én magam vidéken élek a Duna partján, nem túl messze attól a helytől, ahol annak idején Bálint Ágnes átélte azokat az izgalmas eseményeket, amiket könyvében leír. A természet, a Duna, a táj közelsége, fűnek, fának, bogaraknak tapinthatósága az én életemben is hasonlóan volt jelen, ezért a szöveg illusztrálása „otthonra talált” nálam. A vidéki lét és annak a kornak íze, hangulata számomra is ismerősen csengett, hisz Bálint Ágnes az én szüleimmel egy korosztály volt. A Lepke az írógépen című könyv illusztrálása után számos megkeresésem volt, ettől kezdve felgyorsultak az események, rajzaim kiállításra kerültek, több kiadó is megkeresett.

- Milyen munkái vannak mostanában?

- Jelenleg az operamesék sorozatban A varázsfuvolán dolgozom, amelyet a könyvhétre adnak ki, ezen kívül megjelenik három másik mesekönyvem még ebben az évben. Az Aranyvackor pályázat témája 2015-ben a „Rázós ügyek” volt, amelyben fontos társadalmi és egzisztenciális kérdések kerültek fókuszba, mint a válás, a nagyszülők elvesztése, a történelmi traumák (holokauszt, kommunista diktatúra), iskolai bántalmazás, rasszizmus, kirekesztés, szegénység. Két íróval indultam, Fodor Veronika: A csendkirály című szöveget illusztrálhattam, amelyben a főszereplő koncentrációs táborban töltött időre való visszaemlékezését olvashatjuk. Ezek a rajzok kiállításra kerültek a Petőfi Irodalmi Múzeumban, valamint egy könyvkiadó különdíjjal jutalmazta munkámat. A másik mesét Pusztai Ilona írta, A Zöld lovag, környezetvédelemről szól. A mesekönyv megjelenik karácsonyra.

- Egy háromgyerekes anyuka hogyan egyezteti össze a családot, valamint az alkotó munkát?

- Gyermekeim felnőttek, egyetemisták, van időm rajzolni. Amíg a gyerekeim kicsik voltak, nem voltam aktív a művészeti tevékenységben, erre nem volt sem idő, sem energia. Ők voltak a fontosak és elsők, nem a pályám építése. Az én élethelyzetem így alakult, persze ez nem törvényszerű, sok külső körülmény is közrejátszhat abban, hogy kinek, hogyan sikerül ezt megoldani, megszervezni. Sok út van, amin elérhetünk a célunkig, az enyém nem volt túl egyenes, sem gyors, de mindennek oka van, ezért hálás vagyok Istennek, hogy eddig eljuttatott, és azért is, ha a rajzaim, a festményeim örömet okoznak gyereknek, felnőttnek.