Árpád-házi capriccio – vér és basszus a belső várudvaron

Aztán fölpörögnek a dobok, szól a basszusgitár: készül az Árpád-ház a tenyérnyi belső udvaron, a Kőszegi Várszínház és HOPPart Társulat koprodukciójában. A színlap „vérzékeny és naiv krónikát" ígér. A rendező szerint Spiró György drámája csodálatos tanmese arról, hogy miképpen gondolkodunk mi, magyarok.

Évfordulók bűvöletében élünk, úgyhogy az Árpád-házzal akár azt is megünnepelhetjük, hogy a vasvári Herczeg Tamás (büszkeség!) vezetésével működő budapesti HOPPart Társulat pont öt éve mutatkozott be először a Kőszegi Várszínházban: itt készült a Hajrá, Háry! című fergeteges hazugságverseny. Igen, ez az a társulat, amelyet annak idején Novák Eszter és Ascher Tamás frissdiplomás zenés színész-osztálya hozott létre. A társulati összetételében persze változó  HOPPart - amelyben kezdettől Herczeg Tamás a biztos viszonyítási pont -  ma már a független (alternatív stb.) színházi szcéna nemzetközi viszonylagban is sikeres szereplője. Nyilván nem véletlen, hogy  egyszer csak összetalálkoztak  Keszég Lászlóval. Ő az a színész-rendező, aki úgy mozog otthonosan a kőszínházi struktúrában, hogy a független világból sem lépett ki egy pillanatra sem.  Próbaszünetben váltottunk szót.

„A HOPPartból tavaly kerestek meg a kollegák, hogy szeretnének valamit dolgozni velem. Megbeszéltük, hogy a 2014/15-ös évad végén csinálunk egy Árpád-házat. De akkor úgy alakultak sajnos a társulat anyagi körülményei, hogy le kellett mondaniuk ezt a projektet. Idén – semmivel se jobb az anyagi helyzete a HOPPartnak, de nem adta fel. És mivel Tamásék régi ismerősök  itt, Kőszegen,  a várszínházba ezen a vérvonalon jutottunk el. Egy  hihetetlenül csodálatos belső udvarban vagyunk most,  amelyet ezekben az órákban  kell belaknunk", mondja Keszég László, aki természetesen nem most ismerkedett meg a Spiró-drámával. 2001-ben saját alternatív formációjával, a Pont Műhellyel játszották az Árpád-ház „második felvonásának kivonatát" a Látnokok című előadásban, 2008-ban pedig a Krétakör Színházzal egyhetes felolvasószínházi  produkciót („rehearsed reading") rendezett az Árpád-ház-ból a budapesti Műcsarnokban: „Remélem, ez a kapcsolat a drámával így vagy úgy továbbra is megmarad.  Most pedig különösen érdekes fénytörésbe helyezi a készülő előadást, hogy február elsejétől egy színházban dolgozom Spiró Györggyel, úgyhogy sok szál találkozott ebben a bemutatóban. Kifejezett ajándéknak érzem a sorstól, hogy az utóbbi hónapokban intenzív kapcsolatban vagyunk, nagyszerű beszélgetésekben, valóságos agytágító tanfolyamon veszek részt – azáltal, hogy sokat utazunk egy autóban Spiró Györggyel; sok időt töltök vele, ez nagyszerű dolog. Ahogy írja a Fogság című regényében, egy palesztinai jelenetben, ahol politikusok találkoznak: nem az a lényeg, hogy miről beszélgetnek, hanem az együtt eltöltött idő. Most én ennek az igazságát szó szerint megtapasztalom. De az is hozzátartozik az igazsághoz, hogy a Szegedi Nemzeti Színház Spiró Györgyöt kereste meg: legyen a drámai tagozat vezetője. Ő pedig felhívott engem, hogy elvállalja, de csak úgy, ha velem. Közben a skiccet, a tervet a statikusok lehozták a realitás talajára: ezt az együttműködést úgy lehetett megoldani, hogy ő lett a Szegedi Nemzeti Színháznak a fődramaturgja, főtanácsadója, én pedig a főrendezője. Lényegében a drámai tagozatnak a vezetői vagyunk."

Amikor Spiró György nemrégiben Szombathelyen járt, mert a WSSz sorozatában Diavolina című regénye volt a „kötelező olvasmány", nagyon szépen beszélt Keszég Lászlóról, akit színész és rendező szakon is tanított a Színház- és Filmművészeti Egyetemen. De milyen színházról gondolkodnak? Miről ismerszik meg az a szegedi drámai tagozat, amelynek arculatát ők alakítják?  „Átgondoltuk, hogy mindketten – már különböző időszakokban – a kaposvári színházban szocializálódtunk: a kaposvári színház a modell.  Ennek lényege pedig röviden úgy foglalható össze, hogy művész-népszínház. Tehát az olló szélesre van nyitva,  az egyetlen és a legfontosabb szempont a minőség. Az a cél, hogy ugyanolyan jó minőségben legyen előállítva egy gyerekdarab, mint egy tragédia. Ha ezt – magát a nagybetűs minőséget – sikerül összekötni azzal, hogy a minőség egyik szülőhelye a Szegedi Nemzeti Színház, akkor már ez fantasztikus élmény lesz számomra. A színház ne legyen felesleges úri-muri, viszont legyen jó értelemben véve professzionális és igazi. Nem akartunk kapával-kaszával érkezni és nagy dérrel-dúrral hübrisz alapú döntéseket hozni,  nem változtattunk a társulaton. Arra törekedtünk, amikor megterveztük a jövő évadot, hogy stabil, dramaturgiailag minimum négy lábon álló darabokat mutassunk be - amelyekben komoly, elmesélhető történet van. Ez is egy érdekes felfedezés: új ablak nyílik az ember fejében, amikor megérti, hogy Spiró Györgynek is mennyire  fontos a történet. Ez nagyon fontos közös pont."

Keszég László nemcsak rendez, hanem voltaképpen folyamatosan játszik is. Játszani – kell?

„Igen, az szuper. Persze. A Maladype-előadások kifutottak, Pintér Bélánál blokkokban működik a dolog, úgyhogy most ebből a kőszegi csapatból három emberrel: Bélával, Angélával és Gergővel (Mészáros Béla, Stefanovics Angéla, Bánki Gergely) csinálunk egy alter-kabarét, ez az egyetlen játszott ügyem. És most az Árpád-ház. Arra már nem hiszem, hogy képes lennék, hogy 20 előadást játsszak egy hónapban, de pár alkalom azért kell a helyes vérnyomáshoz. Nagyon örülök, hogy  már biztos: a Spiró-bemutató története Kőszegen nem ér véget."

De ebben a speciális térben mindössze két este van – és huss, elszáll. Ez az élet? Ez a nyári színház?

„Jó dolog a nyári színház – annyira más szaga van. 11 éve csináltam utoljára nyári előadást Szentendrén. Akkor azt mondtam nagy svunggal, hogy nem szeretnék többet, mert 10 hónapos folyamatos munka az évadban  éppen elég. De most, hogy itt vagyunk pár napja – ez nagyon jó. Valahogy máshova helyeződnek a problémák. Kicsit transzcendentális élmény a nyári színház. Színház természetesen – de mégis, olyan puha."

De miért pont az Árpád-ház? Azért, mert „a gondolkodásunkról szól. Csodálatos tanmese arról, hogy miképpen oldjuk meg a problémáinkat".

Na, és akkor most tényleg fölpörögnek a dobok. Kezdődik ez az elképesztő, zenés „grand guignol". A színen és a hangszereknél: Herczeg Tamás, Mészáros Béla, Bánki Gergely, Keszég László, Szilágyi Kata, Stefanovics Angéla, Enyedi Éva. A zeneszerző Zságer-Varga Ákos. A lenyugvó nap néhány furcsa pillanatra  rőtre festi a vártorony falát, két oldalról érkezik Enyedi Éva és Stefanovics Angéla. Belesikoltják a mikrofonba, hogy „vigyázz, Lacika, vigyázz; nézz a lábad elé". De  Lacika nem vigyáz. A körülmény gyanús – jaj, mindig nagyon gyanús.