Kultúra

2016.08.23. 19:05

Az aktivizált irodalom

Sárvár - Keveset alszanak ezekben a napokban a kétezerben alakult Ma mint Ti színtársulat tagjai. Néha hegesztésre és asztalosmunkára fanyalodnak az aktivizált irodalmárok .

Turbók Attila

Két fiatal lány cipeli a fotelokat, a fiúk pedig tologatják a falakat. Némi ízelítő a sárvári színjátszók próbájáról, amelyben természetesen nem a költöztetés játszik főszerepet. - Nem is igazán elrugaszkodott jelenet a rakodás, a gyerekek és a fiatal tagok szinte egész nyáron ilyen munkával egészítik ki a színpadi szereplést - mondta nem is túl viccesen Schimmer Roberta, a társulat vezetője. A Ma mint Ti színjátszó kör azonban nem a díszletezéssel lett a környék egyik legismertebb és legjobb civil szervezete. Örömmel újságolták lapunknak, hogy egyik előadásukon egy fővárosi színház igazgatója jegyezte meg: előadásuk egy kőszínháznak is becsületére válna.

Schimmer Roberta (balról) és a színjátszó csoport próbál a várban Fotó: Turbók Attila

A társulat 2000-ben alakult, a zeneiskola akkori tagjaiból. A kezdeti 20 tag mára 60-65 tagra bővült, ám a művészeti iskola napjainkig a tagság jó részét adja. - Az irodalom, a zene szeretete alkotta ezt a csapatot, csak az irodalmat mi aktívabban műveljük, egyfajta aktivizált irodalmárként - mondta a csoport vezetője. Büszkén tette hozzá, van olyan amatőr színművész a csapatban, aki 15 éve áll a világot jelentő deszkákon . - Az amatőrség - azt gondolom - részünkről csak annyit jelent, nem fizetésért dolgozunk, ám elő-adásainkat a legmesszebb menőkig igyekezünk profin megcsinálni - tette hozzá Roberta. A városban és környékén népszerű, zenés darabok mellett néha megjelennek Molnár Ferenccel is a színpadon. - Ezek a művek, ahol igazán kiteljesedhetünk, még akkor is, ha néha segítség híján nekünk kell a díszletet ácsolni és hegeszteni - mondta a Ma mint Ti vezetője.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!