Az Omega tízezer lépése (képgalériával)

2012. április 23., 04:29 szerző: Kozma Gábor
Ötven év nem kis idő, hát még egy zenekar életében. Európában csupán két jelentősebb rockegyüttes dicsekedhet ilyen számmal, jelesül az angol Rolling Stones és a magyar Omega. Szombaton nagyszabású, lézeres koncertet adtak az Agora-MSH-ban.
Még a zenészeket is meglepte a felfűtött hangulat, a számítottnál jóval nagyobb érdeklődés a szombati, jubileumi koncert előtt. Jóval kapunyitás előtt már tömeg lepte el a Március 15. teret, s még a kezdés pillanatában is sokan várakoztak bebocsátásra. A kiemelt érdeklődés a remek zene mellett bizonyára ama közlésnek is betudható volt, miszerint az Európa-szerte ismert rocklegenda, az Omega hasonlóan nagyszabású koncertet többé már nem rendez.

Tény, hogy este 8-kor tűt sem lehetett leejteni az MSH karzatán, de még a küzdőtéren is szoros volt az emberfogás . A koncert, amint azt Benkő László a legelején tudatta, három részből állt össze. Nyitányként fiatal zenészek szimfonikus együttese dolgozott fel Omega-slágereket, majd a csapat és a komolyzenészek, plusz a vendégek következtek. A harmadik blokkban pedig a vérbeli Omega döngetett, Elefánt elképesztően jó szólógitározásával. Benkő Laci Itt születtem kitétele hatalmas éljenzést váltott ki, majd a billentyűs baráti eszmecsere keretében kifejtette: Szombathely, Sopron és Pécs a vasfüggöny alatt menő helynek számított a zenészek körében.

A Régi csibészek az utolsó koncerteket adják rajongóiknak Fotó: Benkő Sándor

- Ti mindig többet tudtatok a világról, jó volt itt játszani. A zene pedig átjött a határokon, ezért tartottuk Szombathelyt rockfellegvárnak - mondta, s amikor egy sztori kapcsán megemlítette Oberpullendorfot - egetverő éljenzés tört ki. Ebből leszűrhettük, hogy sok osztrák is jegyet váltott az 50. születésnapját ünneplő Omegára. A szimfonikus részben a nagy slágerek csendültek fel, a közönség vonósok kíséretében énekelhette a Fekete pillangót. Aztán érkeztek a nap hősei; Benkő Lacika mellett Debreczeni Ciki, Mihály Tomi, Molnár Elefánt és persze Kóbor Mecky. Ekkor már zúgott az aréna, a korosodó közönség meglepő figurákat mutatott be: volt, aki táncolt, vagy teli torokból énekelt, netán Időrabló módjára révedezett. Majd jött a Petróleumlámpa, a Gyöngyhajú lány, a Régi csibészek, a Babilon és persze a Tízezer lépés. És mindez megspékelve lézerparádéval, a hetvenkedő Mecky fergeteges játékával (a nyugdíjkorhatárt emelők reklámarca lehetne). Akadtak pillanatok, amikor úgy tűnt: az Omega megállította az időt... Végül négy (!) ráadás után az Ezüstesővel búcsúztak. Ez az este elmúlt örökre?

Kozma Gábor

Facebook