Mintha díszletben élnének - Bodor Johannával és Mertz Tiborral beszélgettünk

Bodor Johanna, a Budapesti Operettszínház balettigazgatója és Mertz Tibor, a szombathelyi Weöres Sándor Színház színművésze legendásan jó páros. Nemcsak én mondom, hanem mások is, és ami a legfontosabb: ők maguk is így gondolják. Johanna hétfőn érkezett haza Izraelből, ahol a színházával volt turnén, így Tel-Avivban érte a hír, hogy idén az ő koreográfiáját látták a legjobbnak az idei Pécsi Országos Színházi Találkozón. Azóta már hazajött, hiszen a Kőszegi Várszínházban ismét koreografálja a színészeket, köztük férjét, Mertz Tibort is. Két próba között velük beszélgettem színházról, munkáról, gyerekekről, nyárról. És persze róluk.

A házasságkötés után öt hónappal jöttek az ikrek

Johanna elmesélte, hogy nagyon örült a legjobb koreográfusnak járó díjnak, és főleg azért, mert ezzel végre elismerték az ebben a szakmában tevékenykedők munkáját, korábban ugyanis a koreográfusokat külön nem díjaztak. - Még úgy öt-hat évvel ezelőtt én vetettem fel a kritikusok céhének, hogy amikor díjakat osztanak, gondoljanak a koreográfusokra is, hiszen a 21. században a táncnak sokkal több szerepe van még a prózai előadásokban is, mint korábban. Izraelben Johanna azon túl, hogy táncelőadásokat nézett és kapcsolatokat épített, ezúttal nem nézett különösebben szét, ennek legfőbb oka azonban nem a munka, még csak nem is a hatalmas hőség volt, hanem az, hogy Tibor ezúttal nem volt vele.

- Két évvel ezelőtt már voltunk együtt Izraelben, de most nem volt kedvem kirándulni, Tibi nélkül olyan voltam, mint egy félkarú óriás - mondta Johanna. Ami persze érthető, hiszen 26 éve már annak, hogy elválaszthatatlanok.

- Egy alkalommal, amikor a Szolnoki Szigligeti Színház, ahol akkor játszottam, Szegeden vendégszerepelt, megláttam egy lányt, aki mindenen hangosan kacagott, majd egyszer csak fölemelte a két ujját és egyszerűen "lelőtte" a színházigazgatóját. Persze megpróbáltam haverkodni vele, de nem jártam sok sikerrel. Ám nem sokkal később a sors úgy hozta, hogy újból találkoztunk, aztán telt-múlt az idő, és 1991 nyarát már együtt töltöttük, két év múlva pedig össze is házasodtunk, és még ugyanabban az évben megszülettek az ikrek, Míra és Dani. Ahogyan Hollósi Frici mondta, rendes gyerek az esküvő után öt hónapra születik. Nálunk éppen így történt - mesélte nevetve Tibor megismerkedésük történetét.

Próbálták a gyerekeket távol tartani a színészettől, tánctól, színháztól és filmtől, mivel nem akarták, hogy miattuk legyenek benne a szakmában, de nem jártak sikerrel, mindkettő filmes lett. - Dani mostanra olyan keresett asszisztens, hogy gyakorlatilag nincsen semmi szabadideje, Mírát pedig különböző filmgyártó cégek hívják. Török Ferenc: 1945 című filmjében például együtt is dolgoztunk, fura volt, hogy a saját lányom küldte szét a körleveleket, hogy melyik nap milyen forgatás lesz. Ő mindemellett pályázatokat, elszámolásokat is ír, és még egyetemre is jár - mondta Tibor.

Mertz Tibor, a szombathelyi Weöres Sándor Színház színművésze és Bodor Johanna, a Budapesti Operettszínház balettigazgatója 26 éve vannak egy hullámhosszon Fotó: Szendi Péter

A munkában soha nem kötnek alkut

Mertz Tibornak azonban nemcsak a lánya ír e-mailt, hogy mi a feladat aznapra, de olykor előfordul - éppen, mint most - hogy felesége koreografálja. Mivel ez utóbbi már jó ideje így van, összezördülésekről már nem beszélhetünk, de volt idő, amikor nem ment minden ilyen simán. - Nyolc éve voltunk házasok, amikor először voltunk egy darabban, és még nem tudta, hogy milyen módszerrel dolgozom.

Bejött a próbára és elkezdte mondani, hogy mit és hogyan kellene csinálnom, második alkalommal megmondtam neki, ha nem a férjem lennél, már kiküldtelek volna - emlékezett vissza Johanna az első közös munkára. Végül persze a közös munka gyümölcse egy nagyon sikeres előadás lett. És így lesz ez bizonyára most, A talizmán esetében is, amelyben Mertz Tibor ezúttal a Márki szerepébe bújik. Mint elmondták, Kőszeget mindketten nagyon szeretik, szerintük olyan az egész város, mintha díszlet lenne.

Különösen nagy szerencse, hogy itt együtt tudnak lenni, hiszen a munka sokszor szétválasztja őket. - Az egész kapcsolatunk így indult, hogy egymástól távol vagyunk. Én abban az időben Szolnokon játszottam évi 250 előadást, Johanna pedig Szegeden volt. Többször előfordult, hogy előadás után mentem hozzá úgy, hogy másnap reggelre vissza kellett érnem próbára. Mi azonban akkor eldöntöttük, hogy soha nem alkudunk meg abban, hogy mindenki a saját területén a lehető legjobb helyen legyen. Ahogyan most Johanna az Operettszínházban, úgy én Szombathelyen vagyok a legjobb helyen. Ezen nem érdemes változtatni, csak hogy egymás közelében legyünk - magyarázta Tibor kapcsolatukat, amihez Johanna hozzátette: a megváltoztathatatlan dolgokon naponta gyötrődni, és azzal súlyosbítani a köztünk lévő távolságot, hogy erről beszéljünk, teljesen felesleges. Szemrehányások özönében nem lehet maradandót alkotni. Mindkettőnk próbálja a saját területét a lehető legkomolyabban venni. Márpedig a komolyan szót náluk tényleg komolyan kell venni. Johanna például 16 napos barcelonai nyaralásukat fogja megszakítani a Szegedi Szabadtéri Játékok Notre Dame-i toronyőr bemutatója kedvéért. Bár ő maga nem dolgozik a darabban, mint mondta, kötelességének érzi, hogy megnézze a társulatot.

Színház mellett szinkron és könyv

Ha pedig valaki egy könnyed, ám mégis mély mondanivalót rejtő darabot nézne, ne hagyja ki a Kőszegi Várszínház készülő produkcióját július 13-ától. Igaz, színház nélkül is könnyen lehet találkozni a művészházaspár munkáival. Mertz Tibor amellett, hogy a szombathelyi társulat tagja, néha szinkronizál is. Azért csak néha, mivel nehezen lehet vele időpontot egyeztetni, és csak a legelszántabb szinkronrendezők dolgoznak vele. Elmesélte, míg régen a szinkron előtt megnézték és átbeszélték a filmet, ma már gyakorlatilag azonnal kell hozni a karaktert, felkészülési idő nincs. A nézőknek leginkább John Malkovich hangjaként lehet ismerős. Bodor Johanna pedig három évvel ezelőtt adta ki önéletrajzi ihletésű könyvét: Nem baj, majd megértem címmel.