Akinek román rendőr vitte a csomagját - Bodorkós András egy erdélyi utazás nyomán rendezett fotókiállítást

A „Szép Erdélyország" című tárlat azt is bemutatja, milyen „vizsla szemmel" jár az alkotó ember, nem csak a turisztikai nagy látványosságokat veszi észre, hanem a részletekben rejlő nagyszerűt is: a csodás templomtornyot, de a tökéletes ajtózárszerkezetet is.

- Mit jelent Önnek Erdély?

- Olyan történelmi önbecsülést lehet ott tanulni, ami az anyaországban már nincsen. Nem „búsmagyar erdélykedésre" gondolok, de arra igen, hogy bevezetném az iskolákban a történelmi földrajzot, egy kis néprajzzal fűszerezve. Jáki srác vagyok, ott nőttem fel a templomban, egy olyan pap mellett, aki bölcsész volt, és korán kinyitotta a szemem az értékekre... Erdélyben egy 2500 kilométeres túrán vettem részt: Nagyváradtól Gyimesbükkön, Brassón, Aradon, Temesváron át Marosvásárhelyig, körbejártuk a Kárpátokat, a történelmi magyar helyeket. Mit mutat nekünk? Tartást, emberséget, őszinte hitet. Nem az a kunszt, ahogy mi élünk, hanem az, ahogy ott ők. Benedek Elek úgy fogalmaz: „az erősek és hatalmasok oldalán harcolni nem virtus". Virtus kitartani szegénységben, rossz körülményben, megalázottságban, mikor szembejönnek az utcán és félre kell állni...

Bodorkós András Gyimesbükkön vitéz Sebő Ödön szobránál

- Milyennek látta a román-magyar viszonyt?

- Szoktam mesélni azt az elképesztő történetet, hogy amikor Zetelakán a csomagjaimat egy román rendőr vitte haza a buszról. Ugyanis mi egy olyan családnál szálltunk meg, ahol a férj román volt, az asszony magyar. Bákó megyéből való volt, ez Erdély legkeletibb része, a feleségétől jól megtanult magyarul. Székelyföld katolikus vidék, amikor megkeresztelték a gyereküket, a román rendőr is felvette a székely népviseletet, hogy a templomban ne okozzon gondot. Ekkor váltott megbecsülésre a faluban a vele szembeni idegenkedés, ezután őt már közülük valónak tekintették.

Gyimesbükk: a magyarországi magánszemélyek pénzéből rendbehozott őrház

- Sok történettel lehet megismerkedni egy ilyen utazáson, melyiket szereti legjobban?

- Gyimesbükkön a 30. számú őrház, az egykori királyi vasút legkeletibb pontja, romokban hevert. Eladták egy román vasutasnak, hogy felépíthesse az anyagából a házát. Egy bizonyos Deáky András azonban szívén viselte az őrház sorsát, úgyhogy visszavásárolta, majd felújította, renoválta. Az őrház felújítását öt budakeszi fiatal; Bánkuti Ákos, Herein Gyula, Herein István, Mayer Gábor és Szász Károly nemeslelkű adománya tette lehetővé, akik jelentős összeget adományoztak 2007 pünkösdjén e célra, amiből Deáky András visszavásárolhatta az őrházat a román vasutastól. Ez a nap lélekben ismét szabaddá tette az ezeréves határ mentén élő csángó szórvány magyarságot. Az őrházban lévő vasúttörténeti múzeum fő istápolója, gondnoka Bilibók Ágoston. A hajdani Magyar Királyi Vasút őrház a második világháborúban fontos szerepet töltött be. 1944 szeptemberében hetekig tartották itt a frontot vitéz Sebő Ödön főhadnagy (Sebő Ferenc népzenész édesapja) vezetésével, mikor az orosz hadsereg lerohanni készült Erdélyt... Sebő Ödön a visszavonulás alatti harcban a katonáit hősiesen végigvezette Székelyföldön, Délvidéken és Csehszlovákiáén át egészen Németországig, megmentve őket a biztos haláltól... A gyimesbükki őrház tehát emlékhely. Az első Székely Gyors – zarándokvasút – itt 2008. május 11-én pünkösdkor futott be Budapestről. A magyaroktól " bedugult" akkor a Tatros folyó völgye, mert sok ezer ember igyekezett oda erre az alkalomra. Emiatt Deákyt a Bákó megyei rendőrségen két napig tartották fogva, majd elengedték...