Mi köze van a maja kultúrának Kresznerics szótárához? - Balázs Gézával Széphalomtól szép halomig

Hogy rejtőzik-e piramis a Ság hegy alatt, nem tudni. De hogy Kresznerics Ferenc korában itt volt a „kis magyar Weimar” - legalábbis az egyik -, az biztos. És abban, hogy ma ezen a tájon magyarul beszélünk – beszélünk magyarul –, jelentős szerepe van az alsósági szótáríró tudós papnak is. Balázs Géza nyelvészprofesszor nagy távlatokat nyitott szombaton a KMKK Kresznerics Könyvtárában.

A tavaszt ígérő ragyogó napsütésben szabadabb még a lélegzet is. Ebben a hangulatban kezdődik Balázs Géza nyelvészprofesszor, tanszékvezető egyetemi tanár előadása szombaton délelőtt a KMKK Kresznerics Könyvtárában. Nagy az érdeklődés. Az előadás címe azt ajánlja, hogy „fedezzük fel Kresznericset”. Balázs Géza természetesen jól tudja, hogy Celldömölkön eleven kultusza van az alsósági temetőben nyugvó szótáríró tudós papnak, akinek 250. születési évfordulója alkalmából 2016-ban egész emlékévet szentelt, szabadtéri szobrot állított a város (és a városrész).

Sőt: Balázs Géza volt az, aki több mint tíz éve fölavatta azt kis méretű, ma is a könyvtárban őrzött Kresznerics-szobrot (Horváth Marietta művész-tanár, író alkotását). A professzor ismételt meghívásának gondolata ráadásul azon az alsósági összejövetelen vetődött föl, amelyet Kresznerics Ferenc (1766-1832) januári halálévfordulójának alkalmával szerveznek meg minden évben, és amelyen a város Kresznerics-díjasain túl részt vesznek az önkormányzat képviselői is. Esztergályos Jenő ötlete gyorsan megvalósult: a művelődési központban és a könyvtárban azonnal partnerekre talált.

Születik, gazdagodik, tűnik el

Németh Tibor, a Kresznerics könyvtár vezetője nem egyszerűen az ELTE Mai Magyar Nyelvi Tanszékének vezetőjeként mutatja be Balázs Gézát, aki ebben a tágabb összefüggésben kulturális antropológusként határozza meg önmagát. Megírta például A magyar pálinka művelődéstörténetét, de érdeklődik a régi civilizációk iránt is: elsősorban az a folyamat foglalkoztatja, hogy egy kultúra hogyan épül föl, hogyan gazdagodik – és hogyan tűnik el. Például a maja kultúra.

Mint mondja, Guatemalában földbe gyökerezett a lába, amikor az első maja piramissal szembesült. Időközben több maja várost föltártak, Balázs Gézát pedig annyira megfogta ez a hihetetlenül fejlett kultúra (kódexekkel, a Gergely-naptárnál pontosabb naptárral, a nulla ismeretével stb.), hogy azon se csodálkozna, ha kiderülne: a Ság hegy alatt is valamely régi kultúra nyomait hirdető piramis rejlik. Vagy ott van például „Óceánia Velencéje”, a titokzatos város, Nan Madol, amely ma már a világörökség része – és nem tudni, kik és mi okból építették ki sok száz éve ebben a természetes szigetvilágban a mesterséges szigetek rendszerét. És főleg hova lettek a szigethálózat-építők.

Széphalom és szép halom

A magyar nyelvújítás korának nagyjait azonban szerencsére ismerjük. Mert a kérdésre, hogy mi közük van a maja piramisoknak Kresznerics életművéhez, a válasz nagyjából így hangzik: A pályáját a parányi Alsóságon kiteljesítő Kresznerics Ferenc az európai felvilágosodás (és a magyar reformkor) szellemében sokat tett azért, hogy a magyar nyelv ne tűnjön el; vagy inkább azért, hogy a modern, hajlékony, „mindenre képes” magyar nyelv megszülessen. Balázs Géza a magyar történeti nyelvészetet megalapító, Kresznerics-kortárs egyetemi tanárt, Révai Miklóst idézi: „Nem tudunk magyarul.”

Az egyetemi oktatás nyelve abban az időben a német és a latin (gondoljunk például az orvostudományra, teológiára). A „nem tudunk magyarul”, vagyis a „nyelvi hiány” fölismerése tette szükségessé a magyar nyelv – mint eleven és alapvetően önműködő rendszer - életébe való tervszerű és nagyszabású beavatkozást: ez az értelmiségi kezdeményezésre elinduló, de a társadalom egészét – az arisztokráciától a parasztságig - érintő és foglalkoztató nyelvújítás, élén Kazinczy Ferenccel. Balázs Géza ezen a ponton izgalmas párhuzamot von a két tudós kortárs, a visszavonultságban élő bölcsész és pap, a két Ferenc: Kazinczy és Kresznerics között. Ismerték egymást, leveleztek.

Mindkettejüknek saját helye van a Magyar Tudós Társaság (a mai Akadémia) jelképes és valóságos alapítóasztala körül. Kresznerics a nyelvújítás pártján állt, de ellenezte a túlzásokat. Nem vett részt a nagy vitában. És ha Kazinczyé Széphalom (az ország egyik végén), akkor Kresznericsé egy „szép halom” (bocsánat!): Alsóság a Ság hegy alatt. És ha a keleti Széphalom – Goethe, Schiller szellemében – Kazinczy vonzásában „kis magyar Weimarnak” neveztetik, akkor Balázs Géza gondolatmenetében ennek párja az abban az időben nevezetes líceumot működtető nyugati Szombathely és környéke.

Alsóság! Kresznerics is a líceum tanára volt, mielőtt az alsósági plébániára került, híres diákja Széchenyi István – aki, ugye, majd megalapítja (annyi más mellett) a Magyar Tudós Társaságot. És a nyelvújítás lelkes szóalkotási lázában létrehozza például azt a szót, hogy Budapest. A nemzeti sírkert megnevezésére tett javaslata - „üdvlelde” - nem gyökerezett meg a nyelvben. Pedig a -da, -de képző népszerű volt nagyon, és máig is eleven: az óvodától a kifőzdéig.

Különösen izgalmas kérdés, hogy Kresznerics fő műve, a Magyar szótár gyökérrenddel és deákozattal – benne sok helyben gyűjtött szólás - milyen jelentőséggel bír a nyelvtörténet, és főleg a nyelvtudomány számára. A „gyököt” (a megnevezésnek német mintája van) a legbelsőbb szóelemként határozza meg Balázs Géza: a szónak az a magja, amely „a leginkább hordozza a jelentést”. Kresznerics szótára egy-egy szógyök köré egész „szóbokrokat” növeszt.

A nyelvészprofesszor szerint ma, a kognitív nyelvészet, a szemiotika és a hálózatkutatás előtérbe kerülésével újra izgalmassá válik, „mintha újra előjönne” Kresznerics szemlélete (erre épül ráadásul a híres Czuczor-Fogarassy szótár is). Mert úgy tűnik, hogy „jó az alapgondolat”. Ami pedig a Kresznerics által gondosan összegyűjtött, meg is magyarázott szólásokat, közmondásokat, népnyelvi fordulatokat illeti, Balázs Géza örömmel konstatálja: nem vált be az a magát sokáig tartó jóslat, hogy a köznyelvi egységesedéssel a nyelvjárások, a helyi ízek eltűnnek. Legföljebb átalakulnak egy kicsit. „Aki másnak vermet ás, maga esik bele - nem más.” Bár az „ás-más” rím az eredeti közmondásból időközben kikopott, legújabban más formában ugyan, de visszatér. Mondjuk így: „Aki másnak vermet ás, sírásó vagy közmunkás.”

Ahogy Németh Tibor emlékeztet rá: Kresznerics Ferenc alsósági sírja a nemzeti sírkert része. Nevezzük üdvleldének?