Csillog a talentum, aztán eltűnik

Azt szerettem volna tudni: mit gondol a tehetséggondozásról? Ha sikerülhet példájuk szerint kis földrajzi körből színháztársulatnyi tehetséget felfedezni, akkor mennyi tehetséges gyermek, fiatal és felnőtt kallódhat kibontakozás, felfedezetlenség hiányában nálunk is, másutt is. Éles kontrasztnak hatnak a beregszásziak ebben. Egy kis kárpátaljai faluból és térségéből a Beregszászi Színházon át vezethetett útjuk a Nemzeti Színházba. Ilyen színészek Trill Zsolt, Szűcs Nelli és a többiek, akik a Nemzetibe, a debreceni Csokonai Színházba kerültek, vagy maradtak a beregszászi társulat vezető színészei.

A 90-es években Vas megye befogadója volt a Beregszászi Színháznak, több darab is Vasváron készült. A fiatal társulat ugyanazon a hőfokon égett és követték a rendező utasításait. A beszélgetésekből kiderült: a csapat tagjai egyetlen járásból, néhányuk egy ugyanazon faluból fogadta el fiatalként a rendező hívását. A rátermettség már két évtizede is tisztán látszott mindenkinél. Életre-halálra játszottak a színpadon, egytől egyig.

Fotó: a szerző

Az gondolkoztat el azóta: Hogy is van ez a tehetséggel? Mindenkiben ott van, ha egy beregszászi színház képes volt kis túlzással egy négyzetkilométerről ennyi talentumot összegyűjteni? Ha mindenkiben ott van, akkor a pedagógusok, rendezők, szülők felelőssége, hogy vegyék észre ezt? Ha észreveszik, felelősségüknek érzik-e gyémánttá csiszolni a csiszolatlan tehetségeket, azaz mindenkit? De az is lehet: a tehetség csak keveseké, ritka adottság és megkeresi a maga útját minden nehézség ellenére. Vidnyánszky Attila az előbbi híve.

- Ömleszti ez a kicsi nép a tehetségeket. Szavalóversenyeket zsűrizek. Látom, hogy csillog a talentum, aztán valahogy eltűnnek ezek a gyerekek - beszélt tapasztalatairól a Nemzeti Színház igazgatója.

A szakember hozzátette: A beregszászi színház esetében szinte csoda volt, hogy ennyi tehetséges embert találtak az indulásnál, de hiszi, ha ma kezdenék, most is a hőskorihoz hasonló társulat állhatna össze.

- Tehetséggondozás szempontjából volna mit tennünk még. Én sokgyermekes apaként azt látom: az óvodákban zsenik halmaza mocorog, egyik érdekesebb a másiknál. Aztán valahogy beleszürkítjük a gyermekeket a hétköznapokba. Az iskolarendszer nem megfelelő volta miatt nem jól bánunk a gyermekeink tehetségével. Nem én vagyok az egyetlen, aki ezt mondom - fejtegette a direktor, majd hozzátette még:

- Minden gyermek zseniális, mindegyik ékszer, kibontandó virág ápolandó növény. De sokszor odafigyelés vagy energia hiányában nem történik meg a talentum felszínre hozása.

Vidnyánszky Attilának azonban rendre sikerül mindez. Módszeréről kérdezve a következetességet és dicséretet nevezte meg elsőként.

- Következetesség kell, az biztos. Az előbb az iskolarendszer felé éltem kritikával, de a családon is rengeteg múlik. Nálam a vakáció alatt olvastak, írtak a gyermekeim. Így kezdődött minden reggel. Elfogadták, megszerették ezt - árult el részleteket nevelési módszereiről a direktor, aki úgy véli: Terhet kell rakni a gyermekre, aztán megjutalmazni a teljesítményét.

Lehetőséget, teret adni a kibontakozásra - mindez a Nemzeti Színházra is jellemző szemlélet. Az intézmény nem kristálypalota, ahova kevesek léphetnek be. Az alap, hogy nyitott mindenki számára, szó szerint is.

- A vidéki, határon túli vagy amatőr társulatok ismerik a helyet, otthon vannak a teátrumban. Olyan hely ez, amit mindenki magáénak érezhet - jelentette ki nem kis büszkeséggel a direktor.

A színház ősztől határon túli és hazai testvériskoláknak előadásai közös megtekintését kínálja. Ez szintén nem független a tehetséggondozástól, a kultúrához való hozzáférés egyenlő esélyeinek biztosításától. - Rengeteg teendő, gondolat, ötlet van még. A megvalósításhoz pedig akarat is, tér is és ez nagyon jó így - mondta.