Kultúra

2015.01.04. 10:35

Csiperke és Csuporka húsz éve járják az országot - egyszer a kellékes ládát is elhagyták

Torony - Húsz éve járja a megyét, az országot egy fiú és egy lány bohóc, Csiperke és Csuporka, akik az életben is egy pár. 1994-ben házasodtak össze, és még abban az évben megalapították a Szamóca Színházat.

Merklin Tímea

A Vas megyei gyerekek által jól ismert Csiperke és Csuporka sminkje alatt Kozma Judit (43) és Fazekas Gábor (45) rejtőzik. A zalaegerszegi színház stúdiójában ismerkedtek össze, ahol mindketten színésznövendékek voltak. Már ott is készítettek gyerekeknek darabokat, megízlelték, milyen együtt játszani. Eleinte nem csak ketten voltak a társulatban, az első darabok három színészre íródtak. Csiperke és Csuporka mellett még Szamóca is szerepelt az első produkcióban, Kovács Janó, a Varnyú Country muzsikusa alakította. A második, „Ép testben ép lélek" című produkcióban Czirók Tamás volt a harmadik társuk, aki Döncit játszotta. A Cirkusz születik című mesében Németh Lajossal társultak, ő volt Lala bohóc. Az Elvarázsolt bohóc című előadástól kezdve játszanak ketten, a Csipi-Csupi bábszínházát Pető Ferenc már kifejezetten nekik írta. Zeneszerzőjük a Cirkusz születik óta Prieger Szabolcs.

Kozma Judit és Fazekas Gábor, Csiperke és Csuporka az életben is egy pár, 1994 óta játszanak együtt. Fotó: Varga-Csányi Eszter

A Szamóca Színház lépten-nyomon felbukkan a megyében, falunapokon, fesztiválokon. Hogy kapnak ennyi meghívást?

– Nem csak a megyét, az országot is járjuk. Eredendően zalaegerszegi kapcsolatoknak köszönhetően kaptunk meghívásokat, manapság már úgy megy, hogy az ismerős ismerőse ajánl az ismerősének. Játszottunk megyeszékhelyeken, nagyobb városokban és még az üveghegyen is túl. Szép lassan bekerültünk a vérkeringésbe, a szervezők telefonregiszterébe, naptárába. Nem túl nagy költséggel dolgozunk, mert csak ketten vagyunk, egyszerű a díszlet, rövid idő alatt fel tudunk öltözni, ki tudunk sminkelni – bárhol. A legszélsőségesebb körülmények között készülünk fel egy előadásra: a kocsmai vécé előterétől a külön öltözőig. A kistelepüléseken néha hálásabb a közönség, vendégszeretőbb a meghívó. Falunapokon például kifejezetten megsértődnek, ha nem eszünk az ott főtt ételből – tudjuk meg a pártól.

A Szamóca Színház legutóbbi előadása Kőszegen volt, a Dr. Nagy László Gyógypedagógiai Intézményben, a Csipi-Csupi bábszínháza című zenés mesejátéknak itt annyira örültek a gyerekek, hogy alig akarták elengedni Csiperkét és Csuporkát.

– A gyerekek rajzokkal, papírból kivágott karácsonyfadíszekkel vártak minket, és kétszer visszatapsoltak. Harmadszor azért nem mentünk vissza, mert már kicsordultak a könnyeim – meséli Fazekas Gábor. – Idén különösen sok ajándékot kaptunk a gyerekektől. Az egyik az, hogy Badacsonyban megtudtuk: van olyan rajongónk, aki csak miattunk jön el oda augusztus 20-ára, mert tudja, hogy mi ott mindig játszunk.

Csiperke és Csuporka figurája a kezdetektől megvan, sok szeretet és játékosság van a bohócfigurákban.

– Ezek nem cirkuszi bohócok, a maszk csak arra kell, hogy jobban el tudjanak fogadni minket. A bohóc arc segít közelebb jutni a gyerekekhez, de a felnőttekhez is. Sokak által lenézett ez a "bohóckodás", de mi a Bohóc-doktor jelenséggel hasonlítjuk össze, és úgy gondoljuk, nem feltétlenül kell bemenni a kórházba gyógyítani, a színpadról is meg lehet ezt tenni. Vidám arcot festünk, ez segít a nyitásban, a kommunikációban – mondja Judit.

– Ha bohóc vagyok, letegeznek, ha műsorvezetőként állok színpadra, magáznak. A tegezés bizalmat jelent. Azt veszem észre, hogy smink nélkül már nem is szívesen megyek színpadra, nagyon véd. Bohócként nincs félnivalóm, csak örömet okoz a játék – fűzi hozzá Gábor.

A Szamóca Színház körül sok kaland akad: megesett már, hogy véletlenül más darab díszletével érkeztek, akkor a gyerekek maguk álltak be tartópillérnek, máskor otthon felejtették a jelmezt, ezért szezonvégi kiárusításon megvették a legszínesebb ruhákat, hogy abban lépjenek fel. Volt olyan is, hogy nem az a zene szólalt meg kezdéskor, amire számítottak, ezért vadidegennel üzentek a hangtechnikusnak, hogy cseréljen lemezt. 20 év alatt több mint százezer kilométert tettek meg az országban, de egyszer sem volt balesetük. Kivéve, mikor egyszer egy őz ugrott az autó elé, egyszer meg elütöttek egy rókát, és egyszer leszakadt a kellékes láda az autó tetejéről. A láda amúgy társulati kegytárgy, mert Németh Pál a "dobópápa" festett rá képet, aki Gábor öccsének, Fazekas Róbertnek volt a nevelőedzője.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!