Csoportkép Miholka-szárnyakkal - Ott voltunk a Soltis Lajos Színház közösségi karácsonyán a Koptik Odó utcában

A sarokban ragyog a karácsonyfa - úgy, ahogy kell. Valahol ott vannak a közelben a névadó Soltis Lajost különböző helyzetekben megörökítő fotók. Jaj, édes, jó Lajosom - bocsánat, Lajosunk, bár mindenkié külön-külön is, de azért kisajátításról szó sem lehet. Nincs olyan nap, hogy ne emlegetnénk, ne emlegetne valaki (a csuklásért elnézést). Az utánad következő generációk képviselői ilyenkor azzal engednek el egy-egy mély és könnyű sóhajt, hogy de kár, nem ismerhettek téged személyesen. Tényleg: az ezredforduló óta lassan felnő egy nemzedék. Hallanak rólad, sőt tudnak rólad akkor is, ha nem tudják; és persze abban is benne vagy, ahogyan most a celli Koptik Odó utca 2-ben együtt vagyunk. Ha nem hangzana túlságosan szentimentálisan, megkockáztathatnánk, hogy Miholka hosszú, szürke kabátja most már biztos, hogy angyalszárnnyá változott, úgyhogy itt köröz valahol a fejünk fölött. (Hamvai Kornél: Márton partjelző fázik. Merlin Színház, Lengyel Pál-rendezés. Márton partjelző: Jordán Tamás. A röghöz kötött, pultot támasztó és nélkülözhetetlen álomutazó, Miholka: Soltis Lajos. Régen volt, igaz volt. Igaz ma is.)

A Soltis Lajos Színház előterében ezen a karácsonyon is elkészült a csoportkép: a társulat, a színistúdiósok, eljöttek a barátok, a támogatók közül sokan. Így kerek, csak így működhet a színház

Az oldott ünnepi zsongásban van ajándékozás, van műsor (több tételben), van ölelés, van számtalan szebbnél szebb (ezért aztán inkább kimondatlan) gondolat. Van köszönet, oda és vissza. Van, aki a kiutalt jutalmat azonnal továbbadja: éppenséggel a színistúdiósoknak (ők az utánpótlás). Itt így működik a folytonosság és a változás. Az este olyan, mint valami színes, mozgásban lévő, új meg új kombinációkat kiadó, alapvetően mégis egy kaleidoszkóp. A sodrás természetes viszonyítási pontja a színház alapítója és vezetője, Nagy Gábor. (Nahát, hogy ez talán még sose tűnt föl: figurája mennyire emlékeztet Miholkára. Vagy Lajosra.)

A nézőtéren ül Angelika (színistúdiós), egy kislány elcsodálkozik: sose hallotta még ezt a nevet. Angelika, a karácsonyi angyal, tessék csak összeismerkedni.

MEGINT BETLEHEMNÉL

Benn, a színházteremben Sipos László a Karácsonyi beszélgetés az Úr Jézussal 1923-ban című Dutka Ákos-verset olvassa föl: Ha e beteg, bolond világra / Uram, még egyszer megszületnél, / Bár milliónyi templomod van, / kezdhetnél megint Betlehemnél. / Szalmajászolnál rangosabb hely / Uram, tenéked ma se jutna: / Soha messzibb a Te országod, / Miatyánkod bár mindenki tudja. (...) S ha megpróbálnád Uram még egyszer / Az embert rávenni a szeretetre - / Internálnának, esküszöm rá, / Ha nem is vernének mindjárt keresztre.

Halleluja. Leonard Cohen klasszikusát Temesi Zsolt énekelte el, a színházhoz zenészként csatlakozott Gregorich testvérek: Domonkos (ütőhangszerek), Bálint (gitár) és Zsófia (cselló) kíséretében Fotó: Soltis Színház

MINDEGY: SZENT VAGY ÖSSZETÖRT

Aztán hangolnak azok a csodálatos Gregorich testvérek: Zsófia, Bálint, Domonkos. És jön Temesi Zsolt, laza eleganciával, sállal a nyakán. (Mint később kiderül, alaposan megfázott, de ennek a színpadon semmi nyoma. Hacsak az nem, hogy még szebben, még mélyebbről száll a fohász.) Leonard Cohen (ő is úgy ment el, mintha még inkább itt volna) és a Halleluja, az a változat, amit Kulka János is énekel (Zöldi Gergely szövegével). De ő itt most Temesi Zsolt, saját személyével hitelesítve: Mert minden szóban fény ragyog, / És mindegy, melyiket hallgatod, / hogy szent vagy összetört a halleluja. (...) A dal ura elé úgy léphetek, / hogy nyelvemen nincsen más, mint: halleluja. Ja, és Zsolt fogorvos. Szép feleség, három szép gyerek. Ahogy a nagykönyvben valaki megírta. És Zsolt színész, vérbeli. Színházban a helye. Ott is van, amikor csak teheti. Lehet könnyű, zenés komédia, és lehet sötét humorú kortárs ír dráma, itt is, ott is otthonos, a legszigorúbb mércével mérve. A Soltis Színház Vaknyugat című McDonagh-előadásában ő játssza az istenhátamögötti kicsi településen élő papot, aki tehetetlenségében a maga szent és összetört módján szólítja meg az eget. Hogy mire jó a minden lehetséges határt átlépő, groteszk és tragikus áldozat, a nézőnek kell eldöntenie.

SZÓL A ZONGORA

A Soltis Színház előterében zongora áll. Ezen a társulati karácsonyon is elérkezik a pillanat, amikor valaki odaül, és játszani kezd. Nem lenne Soltis Színház a Soltis Színház, ha véletlenül nem derült volna ki, hogy az egyesület első alkalmazott takarítőnője kiválóan játszik. Bármit: lehet kívánni. Ha Gregorich Zsófi odahajol, akkor lesz belőle négykezes; gyakorlás nélkül is.

Mindeközben Nagy Gábor persze már a jövő éven gondolkodik. Ki mit, mikor rendez, mikor lesznek az új bemutatók, hol tartanak a pályázatok, mire lesz elég a támogatás. Mikor legyen a következő erdélyi turné.

A szokatlanul kemény, fagyos téli estében világító pont a kamaraszínház színes épülete a celli belváros közepén. Mézeskalácsházikó, ahol azonban nem a vasorrú bába lakik, viszont a Jancsikat és Juliskákat szívesen látják, sőt a szüleiket, nagyszüleiket és barátaikat is. Boldog karácsonyt, boldog karácsonyt. Magától jön hozzá a dúdolnivaló: És együtt lélegeztük, halleluja.