Kultúra

2017.01.06. 11:03

Egy élethű időutazás Sárvárra? Ezen a videón kipróbálhatja!

Animációs videó visz el a sárvári vár fénykorába: tartsunk velünk egy téli kirándulásra!

Turbók Attila

A tél egy kicsit keményebb volt a XVII. században mint manapság, pedig a hidegre ma sem lehet panaszunk. Aki szeretne részt venni egy időutazásban, az vegyen magára bundát és kesztyűt, aztán indulhatunk is.

A helyszín az egykori Nádasdy-birtok központja, Sárvár, ahol a vár környékén most is farkasordító hideg van, az erős szél fújja a havat a bástyák és a tornyok felett, az ágyúk mellett álló várbéli katonák fázósan húzzák össze magukon a dolmányt, a köpenyt. A kapubejáró előtt őrködő hajdú nem igazán figyel feladatása, egy huszárral beszélget, aki vélhetően lovát mozgatta meg a hidegben. Nem is kell igazán nagyon figyelni az őrző hajdúknak, hiszen a török ilyenkor az orrát sem dugja ki a hódoltsági várakból.

Nem kell meglepődni az időutazónak, éppen a XVII. század vége felé járhatunk a sárvári vár környékén, amikor a mai városnak csak a kezdetei lehettek meg a vár környékén.

Animáció: Fodor Zsolt

Fodor Zsolt animációs filmjében ebbe az időbe utazhatunk vissza. A film alapjául Matthias Greischer metszete szolgál. Az egykori, bécsi grafikus és rézmetsző nem csak Sárvárról készített metszeteket, munkáiban Kapuvár, Léka és sok más egykori erősség szerepel. Matthias Greischer egy ideig  Esterházy Pál udvari rézmetszője is volt, ő készítette el a herceg családfáját is.

Fodor Zsolt animációja éppen a Greischer metszet elemeit használta fel, ám a történészek előtt a vár egy-két részlete ma sem ismert.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!