Most bíbor a szél, nyugaton kél a nap

Egy (mindenkori) garázsbanda örök indulásáról játszottak színházast meg koncertest

2017. július 31., 09:00 szerző: Pintér Viktória fotós: Unger Tamás
komment
KŐSZEG A rockzene a szabadságvágyból indult, az ellenállás nézőpontjából, a dacból és leginkább a fájdalomból. Hány szuicid hangvételű szám született egy-egy középiskolai szakításból, hány sörös-üveg maradt ihlet nélküli éjszakából? Mennyi el nem kezdődő történetről mesélhetnének a lakótelepi garázssorok?
hirdetes_kapcsolo: 1
data['nincs_banner']: 0
G->reklam_mentes: 0

Helyszín

Érdekes világra nyitott ajtót péntek este a Dr. Nagy László EGYMI dísztermének színpada. A Kőszegi Várszínház és a Dumaszínház közös bemutatójának autentikus helyszíne, merthogy valljuk be, kevés rockbanda indult el a világtörténetben a városközpontból. És azt sem mondhatjuk, hogy a halk tónust hírből sem ismerő, hangszereiket húrszakadásig vagy épp -törésig nyüstölő zenészek polgári dallamokra andalognának a basszusgitárok, dobszerkók és egyéb zeneszerszámok mögött. Ez a zene nem porcelánok közé, szorosan összefogott kontyok alá és nem is frissen nyírt kertvárosi pázsitra való.

Pont attól működik, hogy ez a közeg kitaszítja, abból van az ereje, hogy ennek a miliőnek ellenáll. A közönség bepillanthatott egy próbaterem kulisszái mögé.

Pőre izzók, csőnadrág, dorgó, atléta meg szeges dzseki, hosszú haj, na meg valami vállalhatatlan hasitasi Zotyesz (Szabó Zoltán) derekán, valahonnan a 90-es évekből. Itt maradtak nekünk ezek a srácok, valamely régi idő lenyomataként. Az idő nosztalgikus fintoraként. Nem hiszem, hogy létezik olyan ember, aki ne akart volna egy saját zenekart alapítani, vagy legalább ne fogta volna egyszer úgy a felmosórongyot, mintha Jimi Hendrixként állna a színpadon. Egészen felszabadító érzés volt már az a pár pantomimmozdulat is, amellyel néhányat belecsaptunk a léghúrok közé.

Petya (Jankovics Péter), amint hallgatja, mit üzen neki az univerzum

Csapat

Minden banda ott kezdődik, hogy van valaki, akihez valahogy csatlakoznak valakik, aztán onnantól kezdve vannak. Az első és a sokadik feloszlásig. Jelen esetben van egy bonsaiöntözgető, tudálékos dobos, a tanár nénik kedvence, a Zolika, művésznevén Zotyesz, aki „felelősségteljes" basszusgitárost keres maga mellé. Bandy (Vinnai András), így ipszilonnal, minden, csak nem felelősségteljes és nem basszusgitáros. Szimplán egy félreértés hozta őket össze. Kiderült, Bandy előszeretettel használja más helyzetekben is a gitár jelzőjét. A telefonbeszélgetés valahogy így szólt: Basszus, gitárost keresel? Erre a végszóra megérkezik a harmadik tag, Petya (Jankovics Péter). Arcán világfájdalom, folyamatosan együtt rezdül az univerzummal, szinte érzi, ahogy fáj a föld. Állandóan beleakad slágergyanús számának első sorába: Bíbor szél, nyugaton kél a nap... Az ellentmondás nem zavarja, sőt. Komoly elszántsággal örökké nyitott a fájdalomra, a keserűségre. Egyetlen lélegzetvételben is teljesen komolyan veszi magát, kiállásai már a próbán is olyanok, mintha a világ legnagyobb színpadain állna. Bizony. A garázsbandákat komolyan kell venni.

Például

Elég, ha olyan hazai zenekarokra gondolunk, mint a Kispál és a Borz vagy a 30Y. De a The Ramones két alapító tagja, a magyar származású Tommy és a gitáros Johnny Ramone is egy gimnázium alatt verbuvált garázsbandában kezdte - aztán az egyik legmaradandóbb zenét hagyták örökül a punk-rock világában. Szóval a kicsi, eldugott lakótelepi tér, az induló idő bizonytalan várakozása, a félresiklott koncertek, a sikertelenség: mind része ennek a szakmának. A mi garázsbandánk azonban abban (is) különbözik a The Ramonestól, hogy megmaradt a startvonalnál. Ettől szomorú, ettől szerethető ez a megjelenített világ.

A Lovasi Andrást idéző Vinnai András, a Mick Jaggert idéző Jankovics Péter és a leginkább önmagát idéző Szabó Zoltán éppen egy üres koncertteremnek zenél Fotó: Unger Tamás

Próbálkozások

Amíg azon nevetgélünk, hogy milyen lehetetlen szituációkban és még lehetetlenebb nevekkel próbálkozik kitörni a zenekar, azt is látjuk, hogy mennyire reménytelen minden erőfeszítésük. A Lélek-bookmakerek néven debütáló banda színpadra lépése totális kudarc a Gergely Róbert Egytannyelvű Általános Iskola tornatermében. Ezután ellenőrzőégetés, mert ugye áldozatok és pirotechnikát sem mellőző nagy ívű szimbolikus cselekedetek nélkül még senkit nem vettek komolyan ebben a szakmában. A hol Zenebüfé, Dallamkirályok, Ro-cka, Csordogáló lelkek, hol pedig Répácska vagy épp Pesszárium néven futó együttes egyetlen dolgot mindig elért a koncertjén, az áhított női fehérneműkön kívül, minden létező dologgal megdobálták őket. Mérges szülők játékmotorokat hajigáltak az Anyák napi koncerten. Máskor az antialkoholistáknak és anonim drogosoknak szóló dallal verték ki a biztosítékot. A „hernyózva nem lehetsz lepke" sokat ígérő sor után ezen a koncerten is lehúzzák róluk a hangot és a fényt. (Pedig Lovasi András is megénekelte, hogy e kettő nélkül semmit sem lehet: „csak hang legyen és fény".) Aztán a sokadik sikertelen próbálkozás után snitt. Végleg feloszlik a banda. Vagyis annál jóval több, a család, a fiatalság, a remények. Ahogy Petya egyik nosztalgikus balladájában énekli az előadás végén, a zenekar búcsúkoncertjén: I was your team. I was your flat. I was your house. I was your cat. Ez a dal nem akar nagyot mondani, ugyanakkor megmutatja a lényeget. Azt, hogy egy garázs is lehet otthon, a zenében is lehet lakni. Nem véletlenül megy ki az ember a garázsba, nem hiába vonul el egy társadalomból. Élhetőbb életre vágyik, hihetőbb valóságra. És nem érdekli, hogy a nap nem nyugaton kél, ha egyszer tökéletesen simul rá a sor az akkordokra.

Pintér Viktória

2017. július 31., 09:00 szerző: Pintér Viktória fotós: Unger Tamás

Hozzászólások

Részletes műsor

loader image

Műsorok betöltése...