Kultúra

2014.11.21. 16:25

Egy nap a családokért

Ferenc pápa az októberben tartott családszinódus előkészítése során nagyszerűen összefoglalta azokat a teendőket, rámutatott azokra a feladatokra, amelyeket szerinte a ma Egyházának - lelkipásztoroknak és híveknek - meg kell tennie.

Így szólt: Tisztelettel és bátorsággal felvértezve kínáljuk föl mindenkinek a házasság és a család szépségét, amelyet megvilágít az Evangélium: figyelemmel és szeretettel forduljunk a nehéz helyzetben lévő családokhoz, azokhoz, akiknek el kell hagyniuk földjüket, a szétesett családokhoz, akiknek nincs otthonuk vagy munkájuk, vagy sok más okból szenvednek; a válságban lévő házastársakhoz vagy azokhoz, akik már különváltak. Mindenkihez közel akarunk lenni. A mai családot bántalmazzák és lenézik. Tenni kell azért, hogy elismerést kapjon, mennyire jó, igaz és szép családot alkotni, családnak lenni ma, ez elengedhetetlen a világ élete, az emberiség jövője miatt.

Tenni kell azért, hogy elismerést kapjon, mennyire jó, igaz és szép családot alkotni, családnak lenni
Fotó: szombathelyi egyházmegye

Talán az idézett pár mondat is lényegre törően kifejezi az Egyház családokért vállalt feladatainak üzenetét. Tisztelettel és bátran akarunk közeledni mindenkihez, aki megerősítést vár, akinek szüksége van egyfajta iránymutatásra, amelyet szabadon követhet. Fel akarjuk ragyogtatni azt a titkot, amelyet egyedi eszközökkel az Egyház tud sajátosan mások elé tárni. Erre a feladatra kapnak meghívást a lelkipásztorok, akik a tanítás és a megszentelés művében látják el feladataikat; de a családok is, akik saját maguk életében, a mindennapokban megélt életmóddal mutatnak rá a házasságra épülő család felbecsülhetetlen értékére és szépségére.

A szombati családi lelkinap Celldömölkön is ezt tűzte ki célul: örülni a boldog családokkal, védeni értékeit; segíteni a nehézséggel küzdőket, tudatni örömmel: a család semmi mással nem helyettesíthető, mert Isten akarta és ma is szereti a családokat.

 

Bodorkós Imre,
egyházmegyei
családreferens

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!