SEK: Vörös Ferenc nyelvész köteteiről

Nemcsak a dr. Vörös Ferenc főiskolai tanár (NYME SEK) által jegyzett, illetve szerkesztett új kötetekkel (Nyelvek és kultúrák vonzásában I-II., A nyelvföldrajztól a névföldrajzig IV., Mutatvány az 1720-as országos összeírás névföldrajzából) ismerkedhetett meg az egyetemi könyvtár Tudomány a határon című sorozatában a közönség, hanem arra a kérdésre is érzékletes válaszokat kapott, hogy „mire jó a nyelvföldrajz és a névföldrajz”. Ezeknek a speciális nyelvészeti tudományterületeknek az eredményeit sikerrel hasznosíthatja a történettudomány, a néprajz vagy a kultúratudomány, a művelődéstörténet; a különböző nevek, névváltozatok fontos híreket közölnek népességmozgásról, migrációról, népcsoportok-nyelvek együttéléséről stb. Vagyis: tényleg tudomány – a határon.

Balról: dr. Tóth Péter, dr. Vörös Ottó – és dr. Vörös Ferenc (Fotó: Horváth Csaba)

Egyetlen példa: bár a Mária név divatja mára erősen devalválódott, még mindig a legnépszerűbb női névnek számít – az össznépességet tekintva – Magyarországon. De viszonylag későn, a barokk korban jött divatba. Vajon miért? Létezik hipotézis, amely a szakrális név tiszteletével, tabujával magyarázza a jelenséget. Vörös Ferenc azonban más következtetésre jutott: szerinte a válasz a Mária-ünnepekben, pontosabban a Mária-ünnepek megnevezésében rejlik – amelyek a régi naptárakban egyrészt latinul szóltak, másrészt belőlük sokáig éppen a Mária név hiányzott (volt helyette Kisasszony, Gyertyaszentelő Boldogasszony stb.). A 17. században aztán nemcsak a Mária-kultusz erősödött tovább, hanem a nemzeti nyelv használata is; így terjedhetett el és válhatott népszerűvé a név: Mária.

Dr. Vörös Ferenccel a SEK-forrásközpont konferenciatermében két nyelvészkollégája, dr. Vörös Ottó nyugalmazott főiskolai tanár és dr. Tóth Péter tanársegéd beszélgetett.