Kultúra

2017.02.10. 17:35

Egy tenor a helyi közéletben - Prágában vendégszerepelne a Concordia

Kőszeg - Tenor hangú énekes, egykori futó, zenész és napjainkig megszállott pedagógus a Concordia énekegyesület vezetője, Szilágyi Imre.

Turbók Attila

Az először odalátogatónak úgy tűnhet, mintha nem is gyermekfaluba, hanem egy modern építésű várba tévedt volna akkor, amikor belép az SOS Gyermekfalu kőszegi bázisára.

- A hasonlat nem véletlen, a kilencvenes évek elején készült tervekben a legmesszebbmenőkig figyelembe vették, hogy milyen környezetbe épül a gyermekfalu, ezt az irodaépület tornya is jelképezi - kezdte a terület bemutatását Szilágyi Imre, a kőszegi intézmény vezetője. A beszélgetésünknek helyet adó iroda nem messze van az igazgató lakásától, ugyanis a Kőszegen közismert férfi e várszerű falak között lakik. A közismertség egyik pillére Szilágyi Imre esetében tenor hangja, melyet a helyi Concordia énekkarban kamatoztat.

- A napokban éppen kissé nehezebben megy e kamatoztatás, ám hozzá kell tenni, immár 35 éve énekelek az együttesben, a Concordia-Barátság Énekegyesületet pedig több mint öt éve elnökként vezetem - mondta némileg rekedtes hangon Szilágyi Imre.

A Concordia - és nem mellesleg minden tagja - most éppen hagyományos farsangi báljára készül. A rendezvény 154 éves múltra tekint vissza, egykor az előd énekkarok tagjai személyesen keresték fel a város lakóit némi adományt gyűjtve a bálra, a szervezet működésére.

Szilágyi Imre a kőszegi gyermekfalu vezetése mellett nagyban kiveszi részét az alpokaljai kisváros pezsgő civil életéből is
Fotó: Turbók Attila

- E nemes tradíció - ha némileg más formában is - egészen napjainkig fennmaradt, az önzetlen segítőket ma is tagjaink keresik fel, ugyanezen céllal - jelentette ki az egyesület elnöke. Ebben az évben még inkább szükség van a támogatásra, az énekkar nagy fába vágta a fejszéjét azzal, hogy műsorukkal jelentkeztek az Advent Prágában című fesztiválra. A vendégszereplés költségeinek fedezésére pályázatot is benyújtott az egyesület.

- A felkészülés természetesen megkezdődött, a nagyon szigorú és következetes karnagy, Szilágyi Miklós vezetésével - mondta a Concordia elnök-tagja. Szilágyi Imre hangsúlyozta: az utóbbi évek fokozottan kemény munkája remélhetően meghozza prágai gyümölcsét is.

- Korlátozottak a lehetőségeink a külföldi vendégszereplésekre, így itthon is próbálunk mind több énekkarral kapcsolatot teremteni, közös fellépéseket szervezni akár itt Kőszegen, akár szerte az országban - hangoztatta. A fellépések lebonyolítása azonban mind az egyesület vezetése, mind a tagság részéről nagyon sok munkával jár. Az állandó szervezkedés azonban nem idegen Szilágyi Imre természetétől. - Talán a pedagóguspálya, a jelenlegi munkám is nyüzsgő fiatalkorom következménye, amikor nem volt olyan közéleti elfoglaltság, melyben ne vettem volna részt - mesélt a kezdetekről, amiben a zene, a sport és a kultúra is nagy szerepet kapott.

Az SOS Gyermekfalvak azért jöttek létre, hogy otthont és szeretetet nyújtsanak a vér szerinti családjukat nélkülözni kényszerülő gyermekeknek. Céljuk, hogy a hozzájuk kerülők szeretetben, tiszteletben nőjenek fel, és boldog felnőttekké váljanak.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!