Egyéjszakás kaland a romnál

A belvárosban nagy a tömeg, a KMKK előtt Rúzsa Magdi énekel, a Szent Mihály-napi máglya is mindjárt föllobban a Szentháromság téren. Ekkor indulunk el, vagy inkább kifelé a tömegvonzásból, végig a Koptik Odó utcán, szemben a lemenő nappal. Az égi máglyák már javában égnek, csönd van. Egy lélek se jár a takaros házak között. És ez már tulajdonképpen az esemény része: végig az utcán, a lépésről lépésre növekvő, sziluetteket elmosó alkonyatban. (Ez az első próbatétel.)

Az utca végén, jobbra a ficakban föltűnnek az Árpád-kori templom romjaiban is impozáns, kerítéssel körülvett maradványai. A kapu ezúttal nyitva van, az árok fölött ruganyos palló (a második próba: át kell a pallón menni). A templomrom feketéllő falainak ölelésében nagyméretű, zaklatottan ragyogó vásznak verik vissza az izzó napfényt. Erdélyi Zsolt Max akrilképei, El Kazovszkijnak, pontosabban Jelena Kazovszkajának címezve. (Melyik, mi az, hogy pontosabb?) Nő a sötét, a képek eltűnnek, aztán a mesterséges fényben föltűnnek megint. Benn, balra, az épen maradt boltív alatt Farkas Lucián keresi az alkalmas falmélyedéseket tört fehérekben világító gipszkompozícióinak.

Performansz a sötétben: él a romtemplom (Fotó: Erdélyi Zsolt)

Ezek a Rom-Art előkészületei. Kis teherautó érkezik, a HeavyBag drum and bass-formációnak kell a technika. Jön Gregorich Zsófia (tanár az Ádám Jenő Zeneiskolában), a gordonkájával. Árnyfiguraként, tűnékeny és mégis valóságos emlékképként játszik majd a magasban. Érdekes összecsengés, hogy a celli Soltis színház új Woyzeck-előadásában is a magasba ültette fel őt a rendező, együtt a gordonkájával. És ha összecsengés: a romtemplom hosszú évekig észrevétlenül állt ellen az enyészetnek a város szélén. Volt, hogy hajléktalanok húzódtak meg itt, és ezáltal a templom voltaképpen be is töltötte eredendő rendeltetését, amennyiben menedékként szolgált a kiszolgáltatottaknak. Az utóbbi időben azonban föllobbant iránta az érdeklődés. Szerepet kapott a Dömölki Napokon, a Soltis színház is többször játszott itt. (A Csongor és Tünde-előadáshoz még csak háttérként szolgált a rom.) És fölgyújtotta a fantáziáját Erdélyi Zsoltnak, aki itt töltötte a gyerekkorát, itt él jelenleg is, szó szerint karnyújtásnyira, az út túloldalán. Csak át kellett hoznia és kifüggesztenie az utóbbi három hónapban festett vásznait. Verset is írt Jelena Kazovszkajának, akit nem csak a művei által ismert: Két lövés között már nem ébredsz fel / nem is fordulhatsz vissza / és nem lapozhatod újra az álmaim / nem lehetsz bűntelenül / az örökkévalóság szerelmese / megváltoztál és én is / már nem jössz vissza / és nem ismerlek fel / senkit sem ismerek fel / így nem kell beledöglenem / mikor hat év után visszaálmodlak / folt vagy a képzeletem zsákján / a valóságban kitakarlak / lefestelek / és felhúzom az órád / útmenti szél vagy / magadhoz szorítasz / alig engedsz / aztán eltűnsz / tudod, az üresség társa a sötét (...)

A legújabb kulturális fordulat szerint a művészeti esemény középpontjában nem az alkotójától és befogadójától egyaránt független mű, hanem a művészek és befogadók által létrehozott akció áll, a dolgok és az események pillanatnyi, mégis távlatos összefüggésében. Mint szombaton az egyéjszakás kaland a celli romtemplomnál.