Egyelőre beszédtéma: régi-új antik színház a domboldalban

Füst Milántól tudjuk, hogy „semmi sincs egészen úgy". (A Máli néni című Füst Milán-bohózat most a Weöres Sándor Színház nagyszínpadán megy, és talán egy varázslatos, ösztönös és zseniális politikusra, az észrevétlenül mindent megoldó Máli nénire volna szüksége a városnak is. Akkor hamar elkészülne a mai-antik szabadtéri színház, az biztos.) Szóval semmi sincs egészen úgy, de nem is kell, hogy egészen úgy legyen. Szombathely antik színházára – a legendára, történelmi valóságra és mai kulturális vonzerőre – érdemes korszerű módon építeni. Például megfelelni a mai színházi követelményeknek, mobilizálni a néző- és játékteret. Mezős Tamás építész már a kétezres évek közepén elkészítette a Kálvária-domb oldalába szánt nagyszabású szabadtéri játszóhely terveit: mindhárom variáció az antik előzményre apellál, különféle konkrét megoldásokkal. Hogy melyikből lesz kézzelfogható valóság – esetleg születnek további tervek – ma még kérdéses.

De (óvatos, körültekintő, lehetőleg rombolásmentes) régészeti feltárás nélkül egy tapodtat se. Az ötvenes évek közepén már jártak régészek a Kálvária-dombon, az antik színház nyomában. A lelátó és más építmények köveiből a Palace (Savaria) Szálló falaiba, meg lakóházakba is került jónéhány. Csapláros Andrea, a Savaria Múzeum igazgatója azt mondja, a terület szakaszos feltárása minden bizonnyal több régészeti szezont is igénybe venne; mintegy százmilliós költségvetéssel. Mezős Tamás szerint az egész antik színház-projektnek ezzel együtt meg állnia egymilliárdból; esetleg valamivel kevesebb pénz is elég volna az építkezésre (amely akár a régészeti ásatásokkal párhuzamosan is megoldható).És bár az is fölmerült a beszélgetésen, hogy van-e szüksége Szombathelynek egyáltalán szabadtéri játszóhelyre, ez a kör gyorsan bezárult. Van. Az Iseum jellegénél, méreténél fogva gyakorlatilag nem alkalmas nagyszabású opera- vagy musical-előadások befogadására; ide sokkal kisebb léptékű produkciók illenek. (Mint mondjuk az Apuleius-misztérium a legutóbbi karneválon.) Arról nem beszélve, hogy egy európai léptékben gondolkodó városban bőven elfér egy mobil színpad a Csónakázó-tónál (-tavon), meg egy unikális antik-mai játszóhely a Kálvária-dombon. Ipkovich György országgyűlési képviselő azzal zárta rövidre ezt a témát, hogy megjegyezte: Nem kérdés, hogy kell-e Szombathelynek az antik színház - elvégre ez a színház megvan, „csak ki kell ásni". Mezős Tamás egyébként is azért tárta a nyilvánosság elé az antik színház terveit, hogy legyen okunk és módunk a gondolkodásra. Ezt a kulturális örökséget mindenesetre kár volna veszni hagyni, inkább jól és jókor kellene élni a lehetőséggel. (Az se mindegy persze, mit adnak a színházban.)

Hat óra negyven perc körül a játszani induló Trokán Péter az ajtóból visszaszólt: „Hány évet is várt Szombathely arra, hogy legyen saját kőszínháza?" (Ami legalább már megvan.) Kétezret. Idő van. Idő van!