Kultúra

2016.12.09. 15:45

Egyetlen vigasza az ablak volt

Sárvár - A Széchenyi utcában szerény táblácska jelzi, hogy itt élt a nagybányai festő.

Felszt György

A sárvári Széchenyi utca

3. számú ház falán egy szerény kis tábla emlékeztet arra, hogy itt élt Gottesmann Alfréd, az emblematikus Nagybányai művésztelep egyik festője. A művész 1872-ben Kárpátalján, egy erdőbaktai földbirtokos gyermekeként nevezetes családba született. Édesanyja a híres színház-igazgató, Paulay Ede húga volt, unokaöccsét Baktay Ervint pedig orientalistaként ismerik világszerte. A Kassán, majd Bécsújhelyen katonaiskolát végző tehetségesen rajzoló ifjú huszártisztet magához vonzotta a kötöttségektől mentes, szabadság ígéretével kecsegtető festőművész élet. Így lett Hollósy Simon tanítványa Münchenben.

1902-ben Börtsök Samu, Czóbel Béla, Mikola András mellett neve már ott van a Nagybányai festő-szabadiskola tagjai között. 1907-tól Párizsban, a Julian Akadémián tanult, majd egy londoni tanulmányútról 1909-ben hazatérve nevét a Nemzeti Szalon kiállítóinak katalógusában olvashatjuk. Itáliából szíve visszahúzta a Nagybányai művésztelepre. Ifjú házasként Nagyváradról vitték az orosz frontra, ahol huszárként harcolta végig a háborút. Trianon után családjával először Pécsre, majd a baranyai Bükkösdre, innen 1931-ben Sárvárra költözött.

Ebből a házból nézett szét anno Gottesmann Alfréd festőművész
Fotó: Unger Tamás

Az akkor már hatvanéves Gottesmann bácsi kertvárosi házát 1952-ben államosították. Helyette kapta a Széchenyi utcai egy szobás férőhelyet, ahol egyetlen vigasza a Szent László-templomra néző ablak volt .

Feleségével, Idus nénivel havi 440 forint nyugdíjból és a Rába-parti Vadkertben igényelt kis földecske terméséből tengették életüket. Gottesmann bácsit gyakorta lehetett látni végig gombolt vászon kabátjában, egyik kezében kapával, másikban festékes dobozával, ahogy festő állványával a vállán, igyekezett a Gyöngyös- vagy a Rába-partra festeni.

A 93 évesen elhunyt művész képeit támogatóinak és barátainak kizárólag csak ajándékul adta. Megőrzésre méltó életművének lappangó darabjai még összegyűjtésre várnak.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!