Kultúra

2017.03.07. 17:30

Együtt szavalták a Családi kört

Sárvár - A Nádasdy iskola csaknem ötszáz diákja, szülők és tanárok szavalták együtt Arany János Családi kör című versét a költő születésének 200. évfordulóján most kezdődött emlékév alkalmából.

Pajor András

A jubileumi Arany János-emlékév nyitányára időzítette nagy versmondását a Nádasdy Tamás Általános Iskola.

- Az ötlet a néhány évvel ezelőtt a főtéren Jordán Tamással közös városi versszavalás volt. A mostani versünnep megszervezésének az ötlete a tavalyi tanévkezdéskor merült fel. A diákok szabadidejüket, a nagyszüneteket áldozták fel a gyakorlásra - mondta Lakat Attila iskolaigazgató.

A Nádasdy iskola közel félezer tanulója mondott közösen verset Fotó: Pajor András

Közvetlenül a kezdés előtt is verset tanult és gyakorolt mindenki. Máhr Tivadar alpolgármester és Rozmán László tankerületi igazgató is elmélyült a költeményben. A nagy versmondáskor aztán az iskola visszhangozta a csaknem félezer diák és felnőtt szavait.

Rozmán László köszönetet mondott mindenkinek, aki az ünnepi eseményben részt vállalt. Hangsúlyozta, ez az az időszak amikor több értelemben is egy Arany-kor köszönt be az oktatás világába.

Azt tervezik, hogy lesz folytatása a közös szavalásnak. Minden évben a város többi iskoláját megszólítva közösen idéznék meg a magyar irodalom legnagyobb alakjait.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!