Kultúra

2016.04.29. 17:09

Élvezzük az arany hetet: fák, virágok, fény és japán puzzle az arborétumban

Szombathely – Van mit tanulnunk a japánoktól, akik éppen pénteken, a szombathelyi japán kiállítás megnyitásának napján kezdték meg az évi rendes „arany hetet”: Japánban ilyenkor mindenki piknikezik, gyönyörködik a természetben a virágzó fák alatt.

Ölbei Lívia

Bár a cseresznyevirágzásnak már éppen vége van. Sakura (ez a cseresznyevirág, tudjuk már jól az Ataru dobszínháztól)  idején viszont – ahogy a szombathelyi tárlatnyitón elhangzott – a legfontosabb sajtóhír Japánban rendszerint úgy szól, hogy az ország különböző tájain éppen hol tart a virágzás, hogy még csak bimbózik-e vagy már már el is nyílt ez a gyönyörű virág, a japán szépségkultusz alapszimbóluma. A Kámoni Arborétum Ökoturisztikai Központjának kiállítóterme mindenesetre az idén is zsúfolásig megtelt a 2009 óta Schmitt Csilla elnökletével sikeresen működő Magyar-Japán Baráti Társaság szombathelyi csoportjának tárlatnyitójára.

Ezúttal a Csodálatos Japán címmel jellegzetes japán tájakat, épületeket bemutató színpompás „puzzle” vonzotta ide a közönséget. Zongorán Schmitt Richárd játszotta el a „Sakura, sakura” című japán kompozíciót, aztán a Reményik iskola kórusa énekelt: japán dalokkal, japán nyelven köszöntötték a tavaszt. A budapesti japán nagykövetség nevében Simada Ryusuke első titkár, a kulturális és sportosztály vezetője mondott köszöntőt. Másfél éve van Magyarországon, és örömmel tölti el, hogy mindenfelé nagy érdeklődést tapasztal Japán iránt. Bízik a kapcsolatok további erősödésében, egymás minél mélyebb megértése jegyében. Dr. Puskás Tivadar polgármester méltatta a Magyar-Japán Baráti Társaság szombathelyi csoportjának tevékenységét, hangsúlyozva, hogy ebben milyen nagy szerepe van a japán kultúra iránt elkötelezett Schmitt Csillának. A megnyitón részt vett dr. Borovics Attila, az Erdészeti Tudományos Intézet főigazgatója, valamint Koczka Tibor alpolgármester – aki nosztalgiával gondol Japánban tett utazására.

A kiállítótérből az arbotérumba vezet az út, nyíló azáleák és rododendronok közé. A kis fahíd, a friss levegő, a sok finom szépség még inkább  japános hangulatba ringatja a látogatót. Élvezzük hát az „arany hetet”. Japánban egyébként a császári trónon leghosszabb időt eltöltött sikeres uralkodóra, Hirohitóra (1929-1989) emlékeznek ilyenkor. A hét első napja Sóva napja: a császárt halála után nevezték el így.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!