Kultúra

2017.02.03. 16:20

Erősségek képen - A fotós civilben egy somogyi vár ura

Szombathely - A történelmi Magyarország várait megörökítő fotókból nyílt kiállítás. Várkapitány nyitotta meg a tárlatot.

Turbók Attila

Pusztai Szabolcs fotóit tekinthetik meg az érdeklődők a Németh Pál kollégium rendezvénytermében. A fotós - aki „civilben" a Somogy megyei kereki várnak tiszteletbeli kapitánya - a történelmi Magyarország várait járta körbe, élményeiből fotósorozat készült.

- Először csupán egy várat akartunk megörökíteni, ám az „evés közben jön meg az étvágy" elvén napjainkra szinte teljes sorozat készült a műemlékekből. A kereki várat egy egyesület keretében próbáljuk felújítani. Úgy tűnik, erőfeszítéseinket siker koronázza, hiszen a rom bekerült a magyar várprogramba - mondta Pusztai Szabolcs.

Dénes József várkutató szerint a megye kiapadhatatlan forrás Fotó: Turbók Attila

A tárlatot Dénes József régész, várkutató nyitotta meg.

- Jó helyzetben van a helyi kutató, hiszen a megye a történelmi Magyarország egyik legjelentősebb vármegyéje volt, ahol kereken háromszáz, a régész számára érdekes helyszínt tartunk nyilván - emelte ki Dénes József. Hozzátette: e gazdag régészeti leletet komoly forrásanyag egészíti ki, ám ez utóbbi inkább az osztrák levéltárosoknak köszönhető. Dénes József szerint napjainkban nem csak az ismert várakat - Sárvár, Kőszeg, Léka - érdemes kutatni. Talán nem sokan tudják, vannak nyomai a középkori, szombathelyi várnak és kutatják a letűnt emlékeket, mint például az egykori ostffyasszonyfai erősséget.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!