"Ezt még senkinek se meséltem el" - Egy szombathelyi este Bálint Andrással, napszürke fényben

"Sohasem volt főszereplő." Ez a felütése a sokszínű és gazdag írói pályát  összefoglaló Heltai-életrajznak; egynek a sok föllelhető összefoglaló közül. Most végre az lehet: Bálint András legújabb önálló estjének Heltai Jenő a főszereplője. Részben legalábbis.  Mert legalább annyira főszereplője ennek az estnek Magyarország, amely talán nincs is (annyira abszurd): erős a gyanú, hogy valójában Jókai találta ki. Tapintatos főszereplő itt maga Bálint András, a napszürke fényben megcsillanó ősz halánték, és még énekel is – és milyen sármmal-bájjal teszi. Titkos főszereplő Bálint András eszköztelenül gazdag, tűnődő, tettenérhetetlen színészete. Amint a színész úgy válik eggyé a szereppel, hogy tisztánlátó öniróniával kicsit el is tartja magától, miközben észrevétlenül önvallomássá mélyíti. És nem csak (nem is elsősorban) azért, mert amikor a pont  73 éves, rendszerint csillogó aforizmákban fogalmazó Heltai szerepében (pont 73 évesen) szembefordul velünk, és azt mondja, hogy a színházigazgató életében két boldog pillanat van – az egyik, amikor elfoglalja, a másik, amikor elhagyja az igazgatói széket –, akkor titokban, vagy inkább szemérmes-ironikus nyíltsággal a saját valóságos helyzetét fogalmazza meg.

Fotó: Dömölky Dániel

A Heltai naplóját múlt év őszén mutatta be, alig néhány hete, január 31-én pontban éjfélkor pedig, ünnepélyesen, játékosan és elegánsan, kereken 30 év után átadta a Radnóti Miklós Színház kulcsát az igazgatói székben őt váltó kollégának, Kováts Adélnak. Köszöni, jól van. (Nevet.) Annyi változott, hogy most már nem megy föl az irodába – viszont naponta próbál, naponta előadása van. Nemsokára diktátort játszik: ő lesz a kínai császár a Turandot-előadásban. Valaki azt mondta róla, jobban szeretné, ha nem lenne mindig olyan kifogástalanul visszafogott és elegáns. Hogy néha  előbújhatna belőle az állat. Bálint András erre azt feleli: „De hát előbújik a Nem félünk a farkastól-előadásban. Előbújik a Glembay ház-ban, előbújik majd a Turandotban is.” Viszont ezek színpadi szerepek. A magánéletben mindig elegáns? Válaszképpen lehúzza kötött felsője cipzárját, és az ingén éktelenkedő csokifoltra mutat: somlói galuskával nyitott a WS Színház Krúdy Klubjában. Most pedig Simon Ottó kérésére gyorsan el kell döntenie, hogy milyen fényt szeretne a Márkus Emília Teremben: fehéret vagy inkább napszürkét. „Azt, amelyik barátságosabb és polgáribb. Ne legyen bántó és éles.”

A Heltai-naplóról az író unokájától értesült: „Akkor keveredtünk barátságba, amikor a Radnótiban bemutattuk a Naftalint. Egyszer csak elmondta, hogy van otthon ám egy kiadatlan ostromnapló, volna-e kedvem belenézni. Körülbelül egy éve mentem föl hozzá a kéziratért. Végigolvastam, nagy kedvet kaptam hozzá. Amúgy hamarosan nyomtatásban is megjelenik, kiadja a Magvető. Igen, eddig a család tartotta vissza a nyilvánosságtól, mondván, hogy sok intim, privát dolog van benne – ami szerintem nincs –, de hát ők annak érezték.  Egy-egy önálló estben természetesen mindig ott van a számomra fontos személyesség, ez hozzájárul a választáshoz: amikor Heltai zsidóságáról beszélek, a saját zsidóságomról is beszélek. Éppen most gondolkodtam el azon, hogy tulajdonképpen milyen  régről ismerem a családot, Heltai családját. Még Lilla nénit is ismertem, Heltai második feleségét, a színésznő  Gách Lillát, akiről az előadásban is szó esik. Anyámmal együtt feküdt a belklinikán, képzelje el. Ezelőtt mondjuk negyven évvel anyám mellett ott volt Heltai özvegye – és ott volt a Nagy Imre-perben elítélt-kivégzett Szilágyi József özvegye is. Furcsa az élet. Ezt talán még senkinek se meséltem el. De majd meglátja: ebben az anyagban sok léhaság is van. Benne van a fiatal Heltai pimaszsága, a pesti kávéházi humor, amelynek Nagy Endre, Heltai, Molnár Ferenc, Karinthy – és Örkény! – voltak a nagy képviselői.”

Fotó: Dömölky Dániel

Mintha ez a pesti humor csillanna meg akkor is, amikor Bálint András és Jordán Tamás  örökösen ugratja egymást.  A két általános iskolai osztálytárs, akik most is több előadásban játszanak együtt.  Bálint András azt mondja, biztos rontani fog, ha meglátja „Jordánt” a nézőtéren. És ez csak félig vicc: általában nem szereti tudni, hogy ismerősök is nézik. Valahogy feszélyezi. Három szék (fotel, kárpitos-támlás, tonett), egy pianínó a nélkülözhetetlen Darvas Ferencnek, láthatatlan függöny fel – és kezdés, telt ház előtt. Heltai Jenő (1871-1957) most tehát - alapvetően - abból a naplóból lép elénk, amelyet Budapest 1944-es német megszállásától a nyilas puccsot követő nyilasterroron át („fölvarrtam sárga csillagot – nem szép”) a szovjet fölszabadítók 1945-ös megérkezéséig vezetett, a leglehetetlenebb helyeken, menekülés és bujkálás közben. A dramaturg Hárs Anna és a rendező Deák Krisztina nagyon jó munkát végzett. A zsidóüldöző nyilasterrorból a felemás fölszabadulásba kalauzoló Heltai-napló – a szövegkönyv – fölé mint valami szivárványos ernyőt húzza föl a rendezés a dramaturgiai iránytűként is szolgáló,   Heltai életszimbólumává sűrűsödő „János vitéz-sztorit”.  Minél sötétebb a háttér, annál jobban látszanak Tündérország kontúrjai. Heltainak 1903-ban nem volt kedve ahhoz, hogy dalszöveget-verset írjon a Petőfi-klasszikusra alapozott Kacsóh-daljátékhoz, aztán elvállalta mégis. Ez lett élete legnagyobb sikere. Ezzel kérdőjelezték meg a magyarságát. Ez védte meg. Ezzel élte túl. Bármi történik, az országban szól a János vitéz. Szerzője  az okos, kedves, kíméletlenül tisztán látó  „hallgatag magyar”, aki mellesleg megírta például  A néma leventét is. (Az a híres mondat persze most nem hangzik el, hogy „az élet szép...”, az túl könnyű volna.) A Heltai-napló viszont a háború végetértével megnyugodva rögzíti, számbavéve a barátokról, ismerősökről érkező híreket: "Márai megvan."

A végszó így hangzik: „Tündérországban édes az élet, tündérek karja gömbölyű, lágy,  Tündérországban addig maradhatsz, míg a szívedben alszik a vágy, a néma vágy.  Alszik a vágy, és vissza nem csábít  régi hazádba balga szíved.  Mikor megszólal benned a szózat,  Tündérországot elveszíted.”  Szép. Tenéked magyarázzam?