Kultúra

2014.06.13. 12:15

Fehér Renátó: A történelem bent lakik a lakásunkban

Szombathely - Épp a rendszerváltáskor született Fehér Renátó, szombathelyi költő, akit generációja feladata és felelőssége érdekel. Garázsmenet című most megjelenő könyvének bemutatója a Bercsényi Iskolában lesz június 19-én 17 órakor.

Merklin Tímea

Fehér Renátó a Premontrei gimnáziumban érettségizett, játszott a Cromwell társulatban, láthattuk az Utolsó fejezet című drogprevenciós filmben, hallhattuk a Rainbow zenekarban. 2007-ben kezdett járni a Magyar Író Akadémia két féléves kurzusára Tóth Krisztához, az első verse még abban az évben jelent meg az irodalmi jelenben. A másik nagy hatás a sárvári diák írók, költők találkozója volt, ahol 2007-ben tanulmány kategóriában nyert ezüstöt, 2008-ban vers kategóriában bronz minősítést kapott. Társaival 2008-ban hozta létre a Körhinta Kört, a kortárs versblogot, a csoportban való fellépés megkönnyítette az elindulást. A körből mára baráti kapcsolatok maradtak. Közben Renátó bedolgozta magát a kortárs irodalomba. Budapesten él, egyetemista, az ELTE irodalom kultúratudomány szakára jár MA képzésre, modern magyar irodalommal foglalkozik. A 80-as évek szamizdat Beszélő folyóiratát veszi górcső alá kutatásában, amellyel doktori iskolában is felvételizik. De nem csak folyóirattörténetet szeretne írni, hanem az ellenzéki szerepvállalását vizsgálja, és összeveti Kelet-Közép-Európa hasonló szamizdat kiadványaival, mozgalmával.

Fehér Renátó: 2006 óta látjuk, hogy „van porond és van rálépnivaló". A fiatal költő első kötete a könyvhétre jelenik meg. Fotó: Merklin Tímea

– Voltam egy évet Prágában, megnéztem, ott milyen szamizdat kiadványok voltak. Kiadtak egy antológiát, lefordították angolra. Itthon is szükség lenne egy hasonlóra, hogy az angolszász feldolgozottsága is ismert legyen, hogy külföldön is tudják, mi történt itt. Magyarországon minden szöveg megjelent, de nincs válogatva, rendszerezve, értékelve. Ezt szeretném megcsinálni. Azt állítom, hogy a diktatúra lebontásához a belső ellenzéki mozgalom is hozzájárult, és a lengyel szamizdat nagy hatással volt a magyarra.

Renátó 1989. október 9-én született, érdekli, hogy ez az életrajzi adottság miként határozza őt meg, mit jelent a rendszerváltáskor született generáció tagjának lenni. Kutatóként az izgatja, hogy jutottunk el a rendszerváltásig, költőként az, hogy lehet „közérzetileg" feldolgozni azt, ami azóta történt vele. Mint mondja, igyekszik metaforát alkotni a létezéséből. A Garázsmenet – amelyet a Magvető kiadott jelentet meg a könyvhétre – nem akar aktualizálni, politizálni, „közérzeti" költészet kíván lenni, amelynek tere a családtól a közép-európai térségig terjed.

– Aki azt mondja, „koravén"a beszédmódom, annak az a válaszom, hogy a 25 éves lázadó is bennem van, de sokkal inkább felelősségvállaló akarok lenni, a saját felelősséget felkutatni a család múltján, az ország jelenén keresztül. Az én generációm 2006 óta véleményalkotó, azóta aktivizálódik. 17-18 évesen láttuk meg, hogy van „porond", és „van rálépnivaló". Akkor lett tudomásunk arról, hogy a történelem nem elmegy mellettünk, hanem a részei vagyunk. A tévé ostromát élőben láttam. Meggyőződésem, hogy a történelem bent lakik a lakásban, ahol én vagyok, vagyis nem kikerülhető. Ez egy politikai képződmény, következmény, meghatározza a mindennapjainkat. Sokszor lejáratódott emberek nem hajlandók azt mondani, hogy befejeztem. 2006 és 2010 ikonikus figuráin is látszik.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!