Fekete táblákra írt kihegyezett fémtűvel

Nem tudhatjuk, hogyan zajlottak valójában, de nagyjából olyannak képzeljük az ókori görög szertartásokat, ahogyan a celldömölki Soltis színház fölkínálja nekünk a Prométheuszt. Csak az istenek nincsenek már velünk.

De hát Aiszkhülosz, a görög tragédia atyja éppen azt a pillanatot ragadja üstökön a történelemben, amikor az ember kezébe veszi sorsát (alakul az ókori demokrácia). Tegyük a szívünkre a kezünket, és valljuk be, a legritkább esetben fordul elő, hogy Aiszkhülosz-drámákért nyúlunk a könyvespolcon; pedig megéri. Az előadás alapjául szolgáló Leláncolt Prométheusz megdöbbentően érvényes szöveg. Az „emberszeretet” okán bukott angyallá váló isten, Prométheusz ellopja és az Olümposzról a földre hozza a tüzet, ezért a főisten könyörtelen ítélete szerint időtlen időkig sziklához kötözve kell bűnhődnie; mert „az új urak mindig kérlelhetetlenek”. (Trencsényi-Waldapfel Imre fordítása.) Viszont egyetlen zsarnok ideje sem tart örökké.

A társulat a celli bemutató előtt a zsámbéki romtemplomnál is bemutatta a Prométheuszt. Próbapillanat (Fotó: Kovács László)

Az irodalomtudós Ismail Kadare szerint egy Aiszkhülosz-kötet lapozgatása egyébként inkább meditáció, mint olvasás. Közben figyelmeztet arra is, hogy gondoljuk csak el: könyvek a szerző körül egyáltalán nem voltak, hogy lehettek volna. Fekete táblákra írt, valamilyen kihegyezett fémtűvel. (Talán azért tudja olyan pontosan a szenvedést.) Ezen az úton továbbhaladva nevezhető meditációnak a Soltis színház Prométheusz-bemutatója is. A játéktérben helyet foglaló színészek tekintete azonnal beszippantja a helyét kereső nézőt, aztán gongszóra kezdődik a – szertartás. A mintha évezredek távolából megszólaló zene, a mozgás (koreográfus: Benkő Ágnes), a kántáló szövegmondás, a sötét és a fény körtánca a tűz nézéséhez válik hasonlóvá. És amikor a játékosok egyszer csak óvatosan a vállukra helyezik a fegyverként és hangszerként is jól használható hosszú botokat, hogy a koncentrált körbenjárás közben kialakuljon – pontosabban hosszan megmaradjon – az érzékeny egyensúly, akkor megkapjuk az előadás, a szertartás és meditáció legfőbb célját és értelmét: ez pedig az egyensúly megteremtése. A kinn és a benn, a fönn és a lenn között. Ha nincs egyensúly, következik a zuhanás.

Az előadás az Aiszkhülosz-szöveget Goethével vezeti be és Shelley-vel csengeti le, Weöres-fordításban. Az már a megszabadított Prométheusz: „...az emberi példát követi művünk, s a neve: Prométheuszi.” Kozma András azzal búcsúzott a celli társulattól, hogy vigyék el sokfelé a Prométheuszt. (Ami annyit tesz, hogy vigyék a tüzet.)