Kultúra

2017.03.03. 13:55

Sok híresség került ki az egykori gimnáziumból

Jánosháza - Volt egyszer egy gimnázium. Szép eredményei voltak az itt tanult diákoknak, de mindössze 12 éven át működött az iskola, most gyűjtik a nyomait. S egy másik, ugyancsak lokálpatrióta kiállítást is rendeznének még idén a művelődési házban.

Bakos Ágnes

- Azok, akikkel mi beszéltünk a gimnáziumról, mind azt mondták, hogy jó volt ide járni, jó tanárok voltak, erős gimnázium volt, sok híresség került ki ezekből a padokból - mesélte Illés Zsuzsa, a jánosházi művelődési ház vezetője. Erős a nosztalgia: ezért gondoltak egy nagyszabású kiállításra, amely felidézheti és emléket állíthat az 1962-től 1974-ig működött Jánosházi Gimnáziumnak. Kiss László, korábbi alkotmánybíró az egyik volt diák, aki nagyon büszke arra, hogy itt érettségizett, és éppen az ő tavalyi könyvbemutatójára jött el volt gimnáziumi tanára, Hajós István. A könyvbemutató beszélgetés alkalmával találkozott több egykori diákkal is és ő is szívesen vette a kiállítás ötletét - mondta Illés Zsuzsa. Kézzel fogható emlékeket gyűjtenek: tablókat, bizonyítványokat, fotókat várnak, néhány tablót már be is gyűjtöttek, a könyvtárban sorakozik a majdani kiállítás alapja.

- Jó pár dolgot már sikerült összeszedni, a kiállításnyitóra pedig egy nagy iskolai találkozót szeretnénk összehozni - egészítette ki az intézményvezető. Meghívják majd az itt érettségizetteket, hogy ismét találkozzanak, beszélgessenek.

Illés Zsuzsa a kevés megmaradt tabló egyikét mutatta meg
Fotó: Bakos Ágnes

Hasonlóan nagyszabású lehet egy "hazatérő" jánosházi kiállítása. Németországban él Zsankó Béla amatőr festő. Ő maga jelentkezett: volt már néhány kiállítása és a festményeit szeretné Jánosházának ajándékozni. Most egyeztetnek a képek hazajuttatásáról, és azoknak is rendeznek majd egy kiállítást. Illés Zsuzsa hozzátette, hogy életrajzi könyve jelent meg az alkotónak Németországban, a könyvében sokszor büszkén hivatkozik szülővárosára, szülőhelyére, Jánosházára.

Ha lesz kiállítás, akkor hazalátogat majd Edelbornból. S a nagyszabású tárlatok szervezése közben is vannak, lesznek programok a művelődési házban. A legközelebbi a nőnapi koncert, ahol Aradszky László lesz a sztárvendég - Illés Zsuzsa elárulta, hogy nagyon készülnek a hölgyek, asszonyok az ünnepségre. Két másik koncertnek is helyet adnak még a tavasz első hónapjában, aztán az újabb, immár negyedik teadélutánnal zárul a március.

- Nagyon nagy sikerrel zajlanak ezek a délutánok. Nagyon örülnek a nyugdíjasok, hogy vendégül látjuk őket ezeken a délutánokon. Szépen megterítünk olyankor, mindig próbálunk egy kis kreativitást csempészni a terítésbe, a legutóbb például farsangi hangulatú volt. Fellépőt is hívnak: a negyedik teadélután vendége Postás Józsi lesz.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!