Ha a lírai én csúnyán beszél - Bödecs Lászlót vissza-visszahúzzák a mitologikus szombathelyi helyek

A Berzsenyi Dániel Könyvtár örömmel befogadta az eseményt. Semmi zsoltár - az majdnem olyan, mint a négyszögletű kerek.

Mert Fűzfa Balázs, az est házigazdája különös jelentőséget tulajdonít annak a ténynek, hogy körben a falakon a Lázár Ervinre emlékező Négyszögletű Kerek Kiállítás tablói figyelnek, hiszen hol máshol születhetne meg a költészet, ha nem a négyszögletű kerek erdőben. De hogy élet és irodalom kapcsolatai valójában kifürkészhetetlenek, jelzi: Hegyháthodászon tényleg létezik egy négyszögletű erdő, amit a helybeliek Kerek erdőnek hívnak. Mint kiderül, van erre nyelvészeti magyarázat: a régi magyar nyelvben a kereknek volt olyan jelentése, hogy négyszögletes. Azt egyelőre nem sikerült filológiai pontossággal kideríteni, hogy Lázár Ervin járt-e Hegyháthodászon, bár Fűzfa tanár úr úgyis szívesebben hisz abban, hogy az ihlet a ludas a négyszögletű kerek Lázár Ervin-világ megszületésében. Az viszont egészen biztos, hogy Bödecs László nemcsak megfordult Szombathelyen, hanem itt is született: 1988-ban. Itt járt általános és középiskolába - máig vissza-visszahúzzák a régi mitologikus helyek -, aztán 2007-ben Budapestre költözött: 2014-ben diplomázott az ELTE BTK magyar irodalom és nyelvészet mesterszakán. Közben Fráter Zoltán tanár úr - az Apokrif Könyvek egyik sorozatszerkesztője - hiába próbálkozott, nem sikerült lebeszélnie a versírásról. Vigyázat: még mindig a négyszögletű kerek erdőben vagyunk.

A lebeszélési kísérlet ironikus-önironikus jelzése annak, amit körülbelül a méla Tempefői óta tudunk. Hogy az is bolond, aki poétának áll Magyarországon. De hát akinek írnia kell, annak írnia kell, főleg, hogy a világ gyémánttengelye mostanában mintha erősebben görbülne a kelleténél. Bödecs László - láss csodát - magától értetődően ciklusokba rendeződő, sűrű motívumháló fölött biztosan átlépkedő versei is erről a görbülésről beszélnek, miközben (négyszögletű és kerek!) ellensúlyai is a görbülésnek. Bödecs-versek 2012 óta jelennek meg az Apokrif című egyetemi lap online és nyomtatott változatában - más orgánumokban a szerző interjúkkal, tudósításokkal jelentkezik. Az első verseskötetet pedig egy sikeres pályázatnak köszönheti. A pályázatot az Apokrif irodalmi folyóirat és a Fiatal Írók Szövetsége együtt hirdette meg. És Bödecs László nyert. Mi meg nyertünk egy költőt, aki a pertu-viszonyban van József Attilával, Radnótival, Petri Györggyel és főleg Pilinszkyvel. A verseiben megszólaló „lírai én” mintha elhagyatottabb, létbe vetettebb, didergőbb és magányosabb volna a derűsen mosolygó Bödecs Lászlónál, pedzi meg Fűzfa Balázs. De nincs ebben semmi különös. (Rá-adásul, ha úgy adódik, ez is, az is elereszt egy helyénvaló káromkodást. A hetykén kétségbeesett „csúnya beszéd” ma költőibb tud lenni, mint a hold vagy a csillag.) Ahogy Fráter Zoltán fogalmaz: „Elvégre mind egyedül vagyunk, amikor meghalunk.”

A könyvbemutatóra sokan eljöttek. Az egyetemista Lutor Katalin Bödecs-verseket énekel, kísér gitárral. Különben ő is ír. Fráter Zoltán: „Jaj, ne írjon. Nem érdemes.”