Ha én rózsa volnék, kapu – vagy ablak

Hogyan került oda? Mikor? Mit jelenthet? Titokban szétkürtölt vallomás (körülnézve egy óvatlan pillanatban, hogy látja-e valaki, amikor gondos kezek odatűzik)? Szemérmes bocsánatkérés, esetleg egyszerű, mindennapi kedvesség? A sors tette ki az ablakba vagy a véletlen? A titkok mindenesetre már évszázadok óta a rózsa alatt rejtőznek.

A rózsa neve sok mindent jelent, a rózsát viszont nem kell, nem is lehet magyarázni (a rózsa az rózsa az rózsa – és kész). Ha én rózsa volnék. Ha én kapu volnék – zászló, utca vagy ablak. Semmiképpen se szögesdrótkerítés.

Fehér rózsa a szélvédőn, napsütésben. „Rebbenő szemmel ülök a fényben, rózsafa ugrik át a sövényen, ugrik a fény is, gyűlik a felleg, surran a villám, s már feleselget fenn a magasban dörgedelem vad dörgedelemmel (...)" Radnóti Miklós: Bájoló, 1942. A költő, lám, zsigereiben érzi a veszélyt, a ragyogásban az elsötétülést.

Fehér rózsa a szélvédőn, kitéve a ragyogó napsütésnek. De a titkok évszázadok óta köztudottan a rózsa alatt rejtőznek. „Rebbenő szemmel ülök a fényben, rózsafa ugrik át a sövényen, ugrik a fény is, gyűlik a felleg, surran a villám, s már feleselget fenn a magasban dörgedelem vad dörgedelemmel (...)" Radnóti Miklós: Bájoló, 1942. Fotó: Szendi Péter

Fehér rózsa a szélvédőn, ragyogó napsütésben. Aki ellátogat a szombathelyi Zrínyi utcában frissen megnyílt Szemtől szemben-kiállításra (képek az 1944-ben elhurcolt szombathelyi zsidóság életéből), az ezer fényképet fölvonultató nagy albumot nézegetve megismerkedhet az alig tizenéves Balázs Annával, aki a világért nem hagyta volna ki a két világháború között virágzó Szombathelyi Neológ Izraelita Leányegylet legnagyobb éves eseményét, a híres-nevezetes Fehér Rózsa-bált. A fotón is báli ruhájában mosolyog a világra, hófehérben, koszorúban. Néhány évvel később gettóba terelték őt is (pont oda, ahol most a kiállítás van, és lesz mindig), a gettóból Auschwitzba vitte a marhavagon. Úgy kapott esélyt a túlélésre, hogy két és fél éves kislánya már nem volt a karján, amikor a vonat az auschwitzi rámpára ért: Bergstein Kató nem bírta ki, szomjan halt az úton Auschwitz felé. Képzeljük el, hogy ez a név az először és ártatlanul érkezőknek nem jelentett voltaképpen semmit. Nekik, akkor még, egy vasútállomás neve volt a sok közül. A Sorstalanság elbeszélője, Köves Gyuri tekintetével kell néznünk, hogy ez az ártatlanság – és vele a borzalom – legalább egy kicsit fölfogható legyen. Auschwitz azóta a létezésre árnyékot vető botrány összefoglaló neve.

Kertész Imre azt mondja, hogy Auschwitz ma is tart, mert semmi nem történt, ami megcáfolta volna. Nincs cáfolat. Üres héjként koppannak a szavak, hogy kultúra, humanizmus, szolidaritás. Kertész mondja azt is, hogy a világ üzemszerű menetében sosem a rossz a kivétel, hanem ellenkezőleg: a jó.

Mint az útmenti szélvédőn nyíló tökéletes fehér rózsa a ragyogásban, közönyben, elutasításban, bezárkózásban, dörgedelemben és tanácstalanságban. Halott-e már a perdülő szirom, ha hullni kezd? Vagy csak akkor hal meg, hogyha földet ér?