Kultúra

2013.06.07. 15:44

Hangok a könyvért

A Berzsenyi Dániel Könyvtár szervezte idén a könyvheti programokat, a Fő téren hangos versmondással.

Merklin Tímea

Nem voltak a Fő téren könyves pavilonok, a könyvvásárt az Agora Savaria Mozi árkádja alá helyezték, ahol sok zenés produkcióval, odabent pedig diavetítéses felolvasással hívták fel a figyelmet a könyvhét ünnepére. Ma már nem csak a könyveket, magát az olvasást is népszerűsíteni kell. Az irodalom élményt, örömet adó jellegét hangsúlyozták, sőt hangosították ki - mint a könyvhét idei üzenetét - a Jordán Tamás, a WSSZ igazgatója vezényelte Nagy versmondással a Fő téren, ahol több száz diák mondta együtt Weöres Sándor Valse Triste (Szomorú keringő) című versét. 


Jordán Tamás, a Weöres Sándor Színház igazgatója vezényelte pénteken a Fő téren a „Nagy versmondás”-t, ahol több száz diák mondta együtt Weöres Valse Triste című versét az ünnepi könyvhéten (Fotó: Szendi Péter)

 

Az idei Ünnepi Könyvhét programjait a Berzsenyi Dániel Könyvtár szervezte azzal a fortéllyal, hogy hangokkal, zenével igyekezett felhívni a figyelmet a könyvre, az olvasásra, az irodalom élményt, örömet adó jellegére. A pénteki nap fénypontja a Fő téren volt. Az Agora Savaria Mozi árkádjai alatt nem csak lapozgatni lehetett a könyvek között, hanem koncerteket hallgatni is.

A kortárs irodalomnak szentelt napon kora délután ott mutatták be a 2013. január 1-től a Berzsenyi Dániel Könyvtár kiadásában megjelenő Életünk című folyóirat legújabb számát, amely nemrégiben jelent meg. Mintegy féléves szünet után ez az idei első.

Szerzőgárdája a régi jó nevekből áll: Sajó Lászlótól, Patak Mártán, Czakó Gáboron, Pelle Jánoson, Balázs Gézán át Sarusi Mihályig.

Alexa Károly főszerkesztő Tormay Cécile portréja alatt jegyzett írásainak 4. részét közli, melyekből hamarosan könyv születik. A Fő téren dr. Fűzfa Balázs irodalomtörténész vezényelhető formába, félkaréjba rendezte a több száz gyereket, akik Weöres Sándor Valse Triste című versét jöttek mondani.

Sági József, a városi kulturális bizottság elnöke a Gutenberg galaxisról beszélt, amelynek „középpontja a Nagy versmondás pillanatában a szombathelyi Fő tér”. - Vitatkozom a gyerekeimmel, kell-e olvasni. Ők szinte csak az interneten olvasnak, én meg szinte csak könyvből. A lényeg, hogy olvassunk. Még mindig van a Földön élő hét milliárd emberből egy milliárd, aki nem csak nem olvas, de még könyvet sem vehetett a kezébe soha, így nem tudhatja, milyen élmény - mondta Sági József, hozzátéve: az olvasás olyan, mint a súlyemelés.

- Nem 200 kilogrammos súlyokkal kezdjük az edzést, hanem 2-5-10-20 kilogrammokkal. A könnyebb műfajú olvasmányok felől haladunk a nehéz, tartalmas olvasmányok felé, amelyek elgondolkodtatnak minket. Dr. Fűzfa Balázs irodalomtörténész a nagy versmondókat köszöntve felidézte a korábbi szombathelyi alkalmakat. Az elsőt, amikor Pilinszky Apokrif-jét 1300-nál is több diák mondta együtt a sportházban, és a verskórus tartotta a tetőt az ég közelében.


A másodikat, amikor a Székesegyháznál Berzsenyi közelítő tél című versét mondták a gyerekek. Ez a Fő téri a harmadik szombathelyi állomása a 12 legszebb magyar vers programjának. A szombathelyi születésű Weöres Sándor épp annyi idős volt, mint a résztvevő diákok, mikor ide járt iskolába. Verse arról szól, miként botorkálunk itt ég és föld között, és bennünk van-e az a bizonyos létra.

Hogy „a vers vigasz, örömforrás és élmény”, valóban megtapasztalható volt a Fő téren összegyűlt közönség számára abban a nagyon hatásos előadásban, ahogy a több száz diák együtt zengte Weöres Valse Triste című versét. 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!