Kultúra

2015.05.20. 18:27

Határozott tervek, nem álmok mentén képzeli el a közeli jövőt Kiss Barna a Savaria Szimfonikus Zenekar vezetője

Szombathely - Érdekes helyzet - így válaszolt Kiss Barna az első kérdésre, hogy hogyan telt az elmúlt egy hónapja. Április közepe óta kinevezett vezetője a Savaria Szimfonikus Zenekarnak a kürtművész.

Bakos Ágnes

A tervek nem álmok, hanem határozott elképzelések Kiss Barnánál, ami a Savaria Szimfonikus Zenekar közeli jövőjét illeti. Kiss Barna 1989-től tagja, hét éven keresztül titkára volt a zenekarnak, majd az év elején megbízott igazgató lett, a gazdálkodással kapcsolatos problémák miatt. A legutóbbi rendes közgyűlésen megválasztotta igazgatónak a szombathelyi városvezetés. Azóta kinevezett vezetője a zenekarnak Kiss Barna.

Azt mondta, az egyensúlyt keresi, azt kell megteremtenie, ez a legfontosabb feladat. Meg kell felelnie a fenntartó felé, a zenészek felé és nem utolsó sorban a közönséget is ki kell szolgálni.

– Furcsa volt kimozdulni a helyzetből – hangsúlyozta a zenekar vezetője.

Kiss Barna szerint meg kell találni az egyensúlyt a prioritások között, ez a feladata új igazgatóként. Fotó: Szendi Péter

Arra a felvetésre, hogy könnyebbnek tűnik „belső emberből", a hangszer mellől zenekar igazgatójának lenni, azt mondja: nem az, sőt. Igazgatóként nem tud annyira lojális lenni a zenészekhez, mint zenészként, zenésztársként. Átkerült a másik oldalra – így fogalmazott.

A fenntartó felé való megfelelés nagy feladat, akkor is, ha mindenben partnerek a felek, vagyis az önkormányzat és a Szombathelyi Egészségügyi és Kulturális Intézmények Gazdasági ellátó Szervezete, vagyis a GESZ, ahová tartozik a Savaria Szimfonikus Zenekar. – Spórolni kell, de költeni is kell, például kottára, hangszerjavításra, művészekre – sorolta az igazgató. Kiemelte: a kultúra egy nonprofit műfaj, ebbe beletartozik a szimfonikus zene is. Nem lehet elvárás az anyagi haszonszerzés, ezt pedig fel kell ismernie annak, aki fenntart egy ilyen zenekart – hangsúlyozta.

A gazdasági kérdések és nehézségek óhatatlanul szóba kerültek a beszélgetéskor. Ígérni nem akar olyat, amit nem tud betartani – ezt leszögezte. Persze tervek azért vannak.

Lesz Iseum – így fogalmazott Kiss Barna, mert az Iseumi Szabadtéri Játékok nevet valószínűleg elhagyják, ha sikerül idén is megrendezni egy hasonló nyári programsort. A tervek szerint átalakul az egész rendezvény. Nem akart egyelőre részletekbe bocsátkozni, de azt elmondta: egyfajta támogatás ígérete megvan az önkormányzattól. Az eddigiekhez képest kisebb nagyságrendű lesz a program. Óriási szponzorra nem, de kisebb mentorokra számíthatnak a költségek fedezésében. Elaprózni sem akarják a nagyhírű rendezvényt, hiszen a programmal és a zenekarral kapcsolatban is a „minőség kötelesség" – mondta az igazgató. Több irányú lesz az iseumi játék, hogy minél nagyobb közönséget érjen el a programsor július utolsó és augusztus első napjaiban.

– Egyenes arányban van az ár és a minőség ezen a piacon – mondta Kiss Barna az esetleges spórolási lehetőségekkel kapcsolatban. Szerinte nem biztos, hogy a következő években a legdrágább karmestereket kell vendégül látni. Még egy sarokpontot említett: rugalmasan kell kezelnie a zenekarnak az adok-kapok lehetőségeket. Példaként említette, ha egy fellépőnél kedvezményt tudnak elérni a fellépése árában, miközben kedvezményes szereplést vállal cserébe a Savaria Szimfonikus Zenekar, akkor ez egy járható út lehet a költséghatékonyságban, a zenekar gazdaságosabb működtetésében.

Kiss Barna határozott és magabiztos. Látja az irányt, amerre tart és amerre vinné a zenekart. Amikor megemlítettem, hogy konkrét cölöpöket látok a tervei körül, akkor azt mondta: máshogy nem lehet. Most, ebben az anyagi helyzetben különösen nem lehet elrugaszkodott álmokat kergetni. Kiss Barna azt mondta, ő egyébként is ilyen beállítottságú: magánemberként is két lábbal áll a földön, nem álmodik nagyot és nem ígér többet, mint amit meg tud valósítani. Másfél-két év – szerinte ennyire van szükség ahhoz, hogy egyenesbe jöjjön a Savaria Szimfonikus Zenekar. Látom az energiát hozzá Kiss Barnában. A hangszer helyett most az igazgatói szék az eszköze. Úgy tűnt: passzol hozzá.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!