Holdosi utcájában - Véptől Budapestig: könyvbemutató és újrafelfedezés a BDK-ban

A BDK első könyvheti eseménye a Budapest településmorfológiája bemutatója. A szigorú cím ne tévesszen meg senkit: bár a kötet természetesen tudományos alapokon készült, a széles olvasóközönség érdeklődésére ugyancsak számot tarthat. Elvégre „van-e olyan magyar ember, akit a főváros ne érdekelne”. A szerzőpáros egyik tagja Csapó Tamás (1954, Szolnok) geográfus, habilitált egyetemi magántanár, a földrajztudomány kandidátusa, akinek munkahelye a Nyugat-magyarországi Egyetem TTK szombathelyi társadalomföldrajz tanszéke, fő kutatási területe a népesség- és településföldrajz, ezen belül elsősorban a városföldrajz és a települések morfológiája. A szerzőpáros másik tagja Lenner Tibor (1966, Celldömölk) PhD, a Nyugat-magyarországi Egyetem Földrajz és Környezettudományi Intézetének egyetemi docense. A társadalomföldrajz tanszéken folytatott városföldrajzi kutatásokon belül elsősorban történeti településföldrajzi vizsgálatokat végez. A dunántúli városok alaprajzi, településszerkezeti fejlődéséről mintegy hatvan publikációja jelent meg az elmúlt években. És bár a könyv kiadója a SUP – amelynek vezetője a könyvbemutató moderátora, Fűzfa Balázs –, a pénzt a szerzőknek önerőből kellett előteremteniük. A fővárosi önkormányzat ígért ugyan támogatást, de az utolsó pillanatban elállt ebbéli szándékától. Pedig az ember azt gondolná, hogy nem egymillió forintot, hanem annál sokkal többet is boldogan áldozhatna a (fő)város egy olyan kötetre, amelyben önmagát pillanthatja meg. Ráadásul utoljára az 1940-es évek elején készült hasonló áttekintés, a Budapest településmorfológiája tehát hiánypótló is a maga nemében.

Budapest, te csodás! Csapó Tamás és Lenner Tibor a BDK-ban Fotó: Unger Tamás

A szerzők célja az volt, hogy feltárják: az elmúlt 25 év miképpen rendezte át a várost. Nyakukba vették a várost, és 2011 és 2013 között bejárták minden zugát. Az empirikus tapasztalatszerzés (és az adatok számítógépes feldolgozása) mellett a szakirodalomra és statisztikai adatbázisokra is támaszkodtak. A kötet címlapján a mitologikus és valóságos Duna hömpölyög (mintha szívünkből folyna tova), hiszen „a Duna nélkül nincs Budapest”. És ha nincs Széchenyi, nincs Lánc-híd. Vagy képzeljük el, hogy a Nagykörút helyén ma hajózható csatorna húzódik. Lehetne így is, mégse így lett. Ha nem épül föl a pesti palotasor, talán még ma is megvan a túloldalon a festői-balkáni Tabán. És bár az a vita ezen az estén se dől el, hogy akkor most „zászlóshajó” vagy „vízfej”, az biztos, hogy az európai nagyvárosok rangsorában az utóbbi években hátrébb szorult Budapest. Huszonöt éve még az első volt a térségben a vonzás tekintetében, ma nemcsak Prága körözi le, hanem például Varsó is. De senki nem körözheti le Kosztolányi versét, amelyben andalognak „az Üllői úti fák”.

Napos Holdosi-délután. Szemben az író portréja, elöl Holdosiné Bondor Mária és Takács Dóra germanista Fotó: Unger Tamás

Az Üllői útról most Holdosi József utcájába érkezünk: a tíz éve elhunyt író – és legendás szombathelyi magyartanár – a 70-es évek végén a Kányákkal berobbant a magyar irodalomba. De az életmű a metaforának is tekinthető „cigánysori perifériáról” azóta se került közelebb a kánonhoz (Budapesthez?). A BDK-ban felolvasott eleven, plasztikus, masszív szövegek behúzzák a hallgatót: ott vagyunk Holdosi József utcájában. Az író is megszólal: a 80-as években készült interjút az archívumból Gergó Judit, a Magyar Rádió munkatársa – Holdosi-tanítvány – hozta el. Beck Zoltán romológus a lehetséges cigány irodalomról rögtönöz attraktív egyetemi szemináriumot. Bokányi Péter Domokos Mátyás nyomán fölveti, hogy talán pont „idő van”: az életmű lezárulta után eltelt az a bizonyos tíz év, amely eldönti, hogy a purgatórium után merre vezet az út. A Kányák friss német nyelvű újrafordítása nagy siker.

Aki dudás akar lenni, pokolra kell annak menni. Viszont: Ha pokolra jutsz, a legmélyére térj. Az már a menny – mert minden körbeér. (Ezek Weöres intelmei.)