Kultúra

2015.04.27. 19:04

Idén ropta a legtöbb gyermek a Szivárvány Néptáncfesztiválon

Összességében tizenharmadszor, Bükön harmadik alkalommal rendezték meg a Szivárvány Gyermek Néptáncfesztivált szombaton. Minden korábbinál több, összesen 475 gyermek állt színpadra 19 csoportban az arany, ezüst és bronz minősítésekért.

Szendi Péter

A Győr-Moson -Sopron és Vas megye gyermekcsoportjait színpadra állító program Vépen indult útjára, majd Szombathelyre, a Nyitra Utcai ÁMK-ba költözött. Egy év kihagyás után 2013-ban került Bükre, ahol a Művelődési Központnak, valamint a város akkori és jelenlegi polgármesterének köszönhetően méltó helyére került. Bük szempontjából ma már több tekintetben is kiemelkedő fontosságú, hiszen az elmúlt évtől kezdve az új programstruktúra egyik fontos eleme lett. A 2015-ben fennállása 750. évfordulóját ünneplő várost az idén minden korábbinál több, tizenkilenc csoport tisztelte meg a – zsűri egybehangzó véleménye szerint is – kitűnő produkcióival.

A dr. Pesovár Ernő Alapfokú Művészetoktatási Intézmény és a Büki Művelődési és Sportközpont, Könyvtár közös szervezésében megvalósult fesztivál a néptánc bemutatókon kívül kézműves vásárt és játszóházat is kínált a közönségnek.

A kezdésre zsúfolásig megtelt a sportcsarnok. A helyi Keltike és Napvirág népdalcsoportok műsora után Nika Róbert, a rendezvény házigazdája és Giczi Nikoletta, a képviselő-testület kulturális, oktatási és sport bizottságának elnöke köszöntötte az egybegyűlteket. Aztán megkezdődött a csaknem három és fél órás néptáncforgatag. Az egymás után színpadra lépő csoportok különböző művészeti iskolákat, s egyúttal a térség neves felnőtt tánc-együtteseinek utánpótlás nemzedékét képviselték.

A díjak átadása során nyolc csoport arany, öt ezüst, hat pedig bronz minősítést vehetett át. Ezt követően Herczku Ági és a Band mutatta be Bandázom című lemezét. A hagyományoknak megfelelően a Boglya Népzenei Együttes táncházával zárult a fesztivál.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!