Iskolapélda: Állandó kiállításként születik újjá a Szemtől szemben-tárlat - a gyűjtemény bővül, családi archívumok nyíltak meg

A tervek szerint ez lesz a zsidó kultúra háza, amely minden érdeklődő előtt nyitva áll.

„Nem is tudtunk mást tenni, mint vállalni, hogy bemutatjuk, kutathatóvá tesszük ezt a felbecsülhetetlen értékű, folyamatosan bővülő gyűjteményt", mondja Márkus Sándor, a Szombathelyi Zsidó Hitközség elnöke, miközben mutatja a lépcsőfordulóban a falra applikált évszámot: 1893. Ekkor épült föl a zsidó elemi iskola Szombathelyen,  sokáig ebben a funkciójában is  működött. Később aztán ez az épület lett a „Zrínyi kisiskolája".  A rendszerváltás után visszakapta a zsidó hitközség, és az elmúlt években alaposan megérett a felújításra. Augusztus 27-én itt, az első emeleten – régi tantermek összenyitásával kialakított, épp most alakuló  térben - nyílik meg a „Szemtől szemben. Képek az elhurcolt szombathelyi zsidóság életéből" című kiállítás, amely most már nem időszaki, hanem állandó bemutatóként fogadja az érdeklődőket. Olyan „tanulmányhely" lesz ez, ahol konferenciák, beszélgetések segítik a megértést, az ismeretek bővítését és feldolgozását. Az épületrész felújítását – a kiállítás befogadását – a szombathelyi önkormányzat és a MAZSIHISZ hathatós anyagi támogatása tette lehetővé, és természetesen részt vállalt a költségekből a Szombathelyi Zsidó Hitközség is. Márkus Sándor azt mondja, szóbeli ígérete van arra nézvést, hogy a támogatás az elkövetkezendő öt évben sem marad el, úgyhogy a remények szerint belátható időn belül megújulhat a teljes épület, ahol a Szemtől szemben-kiállítással  megteremtődnek a  szombathelyi zsidó kultúra házának alapjai.

Kelbert Krisztina történész és Márkus Sándor, a Szombathelyi Zsidó Hitközség elnöke a leendő Zrínyi utcai Szemtől szemben-tárlat terében. Fotó: Szendi Péter

Kulcsfontosságú  a történetben a Savaria Múzeum, illetve Kelbert Krisztina történész, a múzeum osztályvezetője, a Szemtől szemben-kiállítás kurátora, aki nagy szakmai alapossággal, körültekintéssel és személyes, érzékeny elkötelezettséggel kutatja a szombathelyi zsidóság történetét. Az iseumi Szemtől szemben-kiállítás  kísérőprogramjaival együtt  több szempontból katarzissal ért föl – például azért, mert nem a holokauszt borzalmainak, hanem a békés mindennapoknak a fölmutatásával tette tapinthatóvá a hiányt. Már márciusban tudni, vagy legalábbis sejteni, remélni lehetett, hogy  bezárása csak időleges. Főleg, hogy a Savaria Múzeum Knebel-fotóarchívumára alapozott, a személyességre fókuszáló kiállításról gyorsan kiderült, hogy nem más, mint kezdet. A  tárlat  mibenlétére, sorsára és értelmére jellemző, hogy a megnyitó után elkészült katalógusban már helyet kapott a Bécsben élő Goldmann (Dénes) Gabriella története is, amelyhez maga a kiállítás vezette el Kelbert Krisztinát, aki előtt – az elnyert bizalom okán -  azóta is több családi archívum megnyílt:  folyamatosan bővül a Szemtől szemben-gyűjtemény. Vagyis nem ugyanaz a tárlat nyílik meg a Zrínyi utcában, mint amelytől márciusban az Iseumban elbúcsúztunk; és nem csak azért, mert a bemutatandó fotók száma megkétszereződik. Egészen más most a tér is. Az Iseum tágassága a személyességhez a tragédiák monumentalitását adta hozzá, a Zrínyi utcai épület leendő kiállítótere eleve „emberibb léptékű" (vagy csak közelebb jön az ég); ide tervezte meg - tervezte újra -  Kassai Ferenc grafikusművész a Szemtől szemben-kiállítást.

És ha prof. dr. Schőner Alfréd főrabbi az iseumi tárlatnyitón a hely jelképességéről beszélt, nem kevésbé jelképes a Zrínyi utcai épület sem. Ahogy Márkus Sándor emlékeztet rá: 1944 nyarán itt, az iskola udvarán terelték össze a szombathelyi zsidóságot, itt kezdődött a gettósítás. A pince pedig azokban a napokban arra szolgált, hogy megmotozzák a nőket: nem rejtettek-e el valamely értéket. 1944 „forró júliusában" több mint 3100 magyar zsidót hurcoltak el szervezetten, marhavagonokban Szombathelyről; közülük egy év múlva alig háromszázan tértek vissza. A múltnak ebbe a mélységes mély kútjába enged bepillantást augusztus 27-étől a Szemtől szemben-kiállítás: a víztükörben saját magunkkal is szembesülhetünk az egykori iskolaépületben – van mit tanulnunk.