Kultúra

2013.08.28. 12:10

Ismét magyar a dal

Big band fesztivál, Magyar Dal Napja és Határtalan Dal az összefogás jegyében. Lehet válogatni.

Vas Népe

Tavaly Szombathely városát érte a megtiszteltetés, hogy a Magyar Dal Fővárosa címet birtokolhatta. Idén is sok zenés programmal készülnek a szervezők: azt mondják, eszmei értékét tekintve viszik tovább a a címet, de nyilvánvalóan nem számíthatunk akkora durranásra, mint tavaly.

A szerda délelőtti Agora-sajtótájékoztatón elhangzott az is, ami jól működött tavaly, azt átörökítik idén is: megtartjuk a két színpadot, hogy ne legyenek üresjáratok a koncertek között, és még több helyi zenekarnak adhassunk lehetőséget a szereplésre – mondta el Prieger Szabolcs, az Agora programigazgatója.

A Magyar Dal napjához kapcsolódóan, amelyet szeptember 8-án tartanak országszerte, idén is megrendezik a Szombathelyi Big Band Fesztivált. Utóbbit egy nappal korábban szeptember 7-én a Fő téren. Pintér Róbert, az Isis Big Band Egyesület elnöke elmondta, nyolcadik alkalommal rendeznek nemzetközi fesztivált, harmadik éve csatlakoztak a fenti rendezvényhez.


Parais István igazgató, dr. Puskás Tivadar polgármester, Lazáry Viktor alpolgármester és Méry Péter (Fotó: Kiss Teodóra)


A jövő hétvége tehát a zene jegyében telik Szombathelyen is, országosan összesen 10 vidéki és 14 fővárosi helyszín csatlakozott a Presser Gábor által elindított 2008-as kezdeményezéshez. Helyben a programok délután kettőkor kezdődnek, s egészen vélhetően éjjel 11-ig tartanak majd. Két színpadon, a Szombathely és az Agora Színpadon kapnak fellépési lehetőséget a zenekarok. Előbbin a teljes mértékben helyiek, mint: a Sten Desert, Szatmári Juli, Karak, AVD, és a Soulwave, utóbbin vegyes a felhozatal.

Itt játszik majd a Flashlike Band, a Soulution, a Barabonto, jön ByeAlex és a Vad Fruttik. A szervezők hangsúlyozták, a magyar dal napján a szerzőiségen van a hangsúly, nem pedig a magyar nyelvű szövegeken. Kicsivel később, október elején hozzánk is ellátogat a Határtalan Dal és Turné, amely azért jött létre, hogy a határokon átívelő összetartozást hangsúlyozza.



A Határtalan dal című szerzeményen kívül az előadók más zenei produkciókkal is előrukkolnak: többek között érkezik majd Varga Miklós, Balázs Fecó, Király Viktor, Dér Heni és mások, mondta Méry Péter művészeti vezető.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!