Játék a kastélyban: évadnyitó premier a Weöres Sándor Színházban

A csütörtök esti nyilvános főpróba pedig már majdnem az előadás, vagy talán egészen az (nehéz-e egy évadot elkezdeni), elvégre itt is megjelenik a közönség, ráadásul a szünetben most mintha jobban fogyna a pezsgő, mint máskor; bár erről a Weöres Sándor Színház Krúdy Klubjában lehetne információkat beszerezni. A gyomorbajos humorú szerzőtárs, Gál - vagyis a tőle megszokott, jól elhelyezett apró gesztusokkal operáló Orosz Róbert - szerint a péntek úgyis peches nap; de mit csináljunk, ha a színházi premierek napja rendesen péntekre esik. (Fölöttünk az író dörzsöli a tenyerét.) Csütörtök vagy péntek, a pezsgő iránti fokozott vágyat Molnár Ferenc napfényes világa kelti föl.

"Istenem, Trokán Péter! Istenem, az az öltöny", súgnak össze a nők, talán nem is csak a szünetben. A sóhaj nemcsak Trokán-Turai tökéletes, egyúttal már-már bosszantóan hanyag eleganciájának szól, hanem a jelmeztervező Dőry Virágnak (és a kivitelezőnek) is. De az illúziót Trokán Péter kelti: a jelmezt viselni kell. Ahhoz meg Nagy Cili kell, hogy a hajcsavarós, lenge pongyolás hajnali Annie finom, gyönyörű esti paradicsommadárrá változhasson át (bár a madaraknál a hím a díszesebb). Hogy voltaképpen ki van a ruhakölteményben, úgyis nehéz eldönteni. (Egy színésznő, aki azt a színésznőt játssza, aki az előadásban is színre lép, méghozzá a saját életéből született kis jelenettel; menteni vőlegénye előtt a menthetőt.) A madár-minta a megleckéztetett és ízlésesen nevetséges hősszerelmes, Almády (még egy gyümölcs), Szerémi Zoltán mellényén is visszatér. (Annie és Almády értelmetlen napszemüge külön jó. Mint a gyerekek: ha ők nem látnak, őket se látja senki.) Kálmánchelyi Zoltán elanyátlanodott kamasznak (ötévesnek) játssza Annie becsapott és/vagy nem becsapott vőlegényét. Igaz, mindenki őt akarja megmenteni, ebben a darabban mégsem ez a tét, hanem: a játék. Hogy Turai-Molnár Ferenc az orránál fogva vezet mindenkit, a főszerzőtársát is. (Visszavágó a Gál-Turaiért. De hát a Turai-Gál rosszabbul hangzik, nincs mit tenni.) "Nem múlik el úgy egy félóra, hogy ne beszélnél színházról. Más is van a világon", mondja Gál, mire Turai: "Nincs más." Azért  megígéri, hogy színházról egy szót se (van helyette nyár és  olasz tenger). Hát persze. Úgyhogy szükség van még két tipikus és egyedi (vígjátéki) figurára. Dvornicsek lakáj szerepében Endrődy Krisztián parádézik, a régi idők moziját idéző, gyönyörűen nevetséges kisemberi méltósággal; tízpontos mutatvány a tálca-tánc. Vass Szilárd üde színekkel rajzolja meg az ostoba és tüsténkedő titkárt.

Történetileg ez itt az I. világháborút követő konszolidáció: az "egész már eltörött", de a második világégéshez vezető borzongást még Molnár Ferenc sem érzi. Csak ironikus érzelmességgel élvezi a pesti nagypolgári életet, bajlódik a nőkkel és ír, ír, ír. Például (1926-ban) a Játék a kastélyban című világhódító vígjátékot. Éppcsak mintha megcsiklandozná a közönséget. Ahogy a kastélyszalon (díszlet: Horgas Péter) frissen tapétázott falán táncot jár a tenger; a nyughatatlan tenger árnyéka.