Kultúra

2014.11.07. 13:35

Jó energiák: Szabó Kimmel Tamással tájolás közben – a Hamlet után és a Karamazovok előtt

Szabó Kimmel Tamás volt már Fenyő Miklós (Made in Hungária), volt már Hamlet. A Bagoly és Cica-komédiában félszeg, fiatal amerikai írót játszik, a szombathelyi vendégjáték előtt kérdeztük.

Ölbei Lívia

Három éve Kőszegen találkoztunk, akkor Francint játszotta a várszínház Sörgyári capricciójában: diószemű kölyök, csibészes mosollyal.

– Megemberesedtél...

– Sok minden történt azóta. És hát 30 éves lettem. Én is észreveszem a változást. Egyre több az ősz hajszál, de nem bánom. Próbára tett az elmúlt időszak. Amikor tudatosult bennem, hogy van egy kislányom, akiért felelős vagyok; és ez most már nem vicc. Az őrlődés, amíg fölnőttem ehhez a feladathoz. Hogy igazán fölnőttem-e, nem tudom. De most már tök jól működik.

(Nevet. Aztán a Bagoly és Cicában majd el is hangzik, hogy Felix – vagy Fred – október 9-én született, 1984-ben. Pont, mint Szabó Kimmel Tamás.)

 

– Kőszegen már tudtad, hogy te játszod Hamletet a Nemzeti következő évadában, Alföldi Róbert rendezésében. Féltél és vártad. Szerintem megugrottad.

– Én is azt hiszem, hogy megugrottam, bár nem tudom, egy ilyen szerepet igazán meg lehet-e ugrani. Talán sokan fújolnak azért, amit most mondok: a napokban láttam a tévében Gábor Miklós híres Hamletjét, és sokszor nem tudtam odanézni, annyira idegesített, hogy milyen rossz. Parádés megúszás, azt érzem. Közben meg ott van mellette Claudius szerepében Márkus László, aki fantasztikus: egy embert látok a színpadon. Ezért mondom, hogy nem tudom, egy ilyen nagy szerepet meg lehet-e ugrani egyáltalán. Mindenkinek van róla véleménye előre is, utólag is – ezeken akkor azért túlléptem, és elkezdtem csinálni. Most úgy gondolok vissza rá, hogy minden előadásban voltak pillanatok, amiket elkaptam, de 7-től 11-ig egyvégtében sose voltam kiemelkedő Hamlet.

– Viszont korunk foglalatja, ami a figura – a figurád – izgágaságát, energikusságát illeti.

– Egy picit bántam, hogy már volt koncepció, amikor elkezdtünk próbálni. Andrei Serbannal azért imádtam dolgozni a Nemzetiben, mert neki meg nem volt. Azt mondta az első próbán, hogy nincs koncepciója a Három nővérről, ha volna, akkor minek próbálnánk. Az volt a kiindulópont, hogy majd együtt csinálunk valamit. Én is így tanultam ezt az egyetemen, nálunk ilyen volt a munka, és nagyon szerettem.

– Szoljonijnak sikeres is voltál a Három nővérben.

– Igen. Kaptam érte díjat... Jó, hogy eljátszhattam.

– Most Iván Karamazov leszel a Radnótiban, túl az olvasópróbán. Dolgoztál már Valló Péterrel?

– Egyszer dolgoztam vele a Nemzetiben, az pici szerep volt: három mondat Racine Apáink című művében. Verses darab, a téma se érdekelt, avíttnak gondoltam... Vallótól viszont lehidaltam. Emlékszem, álltam Kulka mögött – kispapok voltunk –, és amikor Péter elkezdett beszélni, tátott szájjal hallgattam, és arra gondoltam, hogy miért nincs osztálya a színművészetin, vagy miért nem professzor valahol. Ez nagyon erősen megmaradt bennem. Örülök, hogy meghívott a Karamazovokba.

– Iván ráadásul Hamlet-változat, nem?

– De igen: állandóan gondolkodik. Kattant – és én nagyon szeretem a kattantakat. Istennel vitatkozik, baja van az egyházzal, védelmezi a kisgyerekeket – keresem azt, ami közös  bennünk.  Én UNICEF-önkéntes vagyok, megyek, ahova kell. És egy olyan egyházhoz, amely anno kisgyerekeket küldött keresztesháborúba, nem lehet közöm. Amióta a kezemben van a példány, nagyon szeretem olvasni a szerepet, mert azt érzem, hogy erről fogok tudni beszélni. Kicsit jobb lehetőség színészileg, mint a Hamlet, mert mindaz, ami Ivánt foglalkoztatja, hosszan van tárgyalva, jó jelenetekben, míg a Hamlet tele van következetlenségekkel, fura puzzle az egész darab. Például máig nem tudom, mit keres benne a Lenni vagy nem lenni-monológ, és főleg miért pont ott, ahol. Mondtam is a próbán, hogy figyelj, Robi, miért beszél itt olyan világról, ahonnan még nem tért vissza utazó, amikor három perccel ezelőtt találkozott az apja szellemével. A fordító, Nádasdy Ádám oldotta meg a rejtélyt: azt mondta, ez a monológ valószínűleg utólag került bele a darabba, vannak is még ilyen helyek, de „ezekkel ne törődj". Nagy fércmunka a Hamlet, mégis jó.

– Úgy látom, még mindig erősen foglalkoztat.

– Tényleg nem engedtem el. Sokszor eszembe jut, mit hogyan lehetett volna jobban, esetleg másképp... Jó lenne, ha egyszer valamikor újra eljátszhatnám. De most Iván Karamazov a legfontosabb. Nagyon várom.

– És egy Hamlet meg egy Karamazov között egy kis Bagoly és Cica, pezsgőfürdőnek?

– Amikor eljöttem a Nemzetiből, volt öt-hat hónap, amikor nem vállaltam munkát, akkor született meg a kislányom. Aztán egyszer csak hiányozni kezdett a színház. Szerencsém volt, hogy találkoztam Orlai Tiborral, akivel kötöttünk egy hosszabb távú megállapodást. Ennek eredménye a Bagoly és cica-előadás is. Hivatalosan szabadúszó vagyok, de úgy tűnik, kiépül két bázis az életemben: az Orlai meg a Radnóti. Mindkettőhöz van kedvem, mindkettő igényes – és mindkettő más. Jó, ha két fajsúlyos szerep között adódik egy kis könnyedség. Adéllal (Jordán Adél) a Bagoly és Cicában nagyon jó együtt játszani.

– És egy ilyen utazós nap – a hőskort idézi?

– Tizenöt éves koromtól három éven át a Déryné vándorszíntársulat tagja voltam Kaposváron. Állandóan utaztunk, szerettem. A Nemzetiben nem voltam tájon, de most, hogy az Orlaival ennyit kell menni, egyáltalán nem bánom. Különben nem tudom, mikor jutottam volna el például ide, a Weöres Sándor Színházba. Amint beléptem, azt éreztem, hogy jó energiák működnek itt. Tök jó hely – és gyönyörű.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!