2014.10.02. 13:53
Kicsiny szépségek boltja a táguló világegyetemben: pénteken digitális fordulatot hajt végre a SzendiArt
Szombathely – Szendi Szűcs István rezignáltan, dühösen, tárgyilagosan, kétségbeesve (a nem kívánt rész törlendő) konstatálja, hogy „tényleg tágul a világegyetem, egyre messzebb vagyok az álmaimtól...”. De az álmok még tisztán látszanak: pénteken 17.30-kor újabb kiállítás nyílik a Kossuth utcai kuckóban, a művész úr ezúttal a fotóiból, valamint többnyire fotó alapú digitális grafikáiból válogat.
És szeretné, ha minél többen benéznének hozzá. Mert ott van szinte mindig ő is. Sőt: adódik a beszélgetéshez tonettszék is, piros, sárga, kék; ki-ki a hangulata szerint választhat közülük. Ha a látogató a kilincsen azzal a talányos cédulával találkozik, hogy „itt vagyok a közelben... - vagy nem...”, akkor ne hőköljön hátra, mert bátran fogadásokat lehet kötni rá, hogy a mester ott guggol a tenyérnyi hely padlóján, és a képeit rendezgeti. A magány ragyogó színekben, luftballon szárnyán fölemelkedő aranysárga tonettszék - vagy éppen a végtelenig táguló kék ég bárányfelhői alatt, virágok között pihenő piros pöttyös labda képében köszön be hozzá. De a kedvence a bíborszín háttér előtt, lenn a sarokban figyelő koromfekete gombolyag – egy puli.
Ezen a szép októberi kora délutánon azon morfondírozunk, hogy vajon egy Szombathely méretű város – vagy hát nevezzük nevén: Szombathelyen – miért nem találni legalább néhány száz (néhány tucat) művészetkedvelőt, akinek folyamatosan igénye van legalább benézni, nézelődni ebbe a pici belvárosi galériába. A választ nem tudjuk, ezért nézelődünk tovább, követjük a röpülő sárga széket: a piros luftballon ki tudja, hova-merre röpíti tovább.
Pénteken 17.30-kor tehát tárlatnyitó a SzendiArt-ban. „...még vagyok...”, üzeni az alkotó, és reméli, hogy a megnyitón is leszünk.
