Kultúra

2015.11.15. 18:00

"Kis rajz megsegít" - Horváth János festőművész vázlatfüzeteiből, Lengyelországtól a Hortobágyon át a japán vaddisznóig

Szombathely – Egy rendes tárlatnyitó nem is arra való, hogy az ember alaposan megnézze a kiállított alkotásokat. Egy rendes tárlatnyitó esemény és együttlét, mint Horváth János festőművész Vázlatfüzeteimből című kiállításának megnyitója a Vitalitas Galériában, ahol ebből az alkalomból egy gombostűt sem lehetett volna leejteni.

Ölbei Lívia

Milyen jó, hogy a kiállítható festmények éppen Hamburgban vannak, és ki tudja, mikor térnek haza. Így aztán Horváth János feleségének támadhatott az a kiváló ötlete, hogy éppen itt az ideje föllapozni az évek óta gyülekező vázlatfüzeteket, vajon mit rejtenek. Minderről az ünnepelt alkotó, a 85 éves Horváth János beszélt a tárlatnyitón - bár a jeles születésnap emlegetésétől ő maga már szeretne inkább eltekinteni.

A Vitalitas-bemutatóval kapcsolatban is csak egy kérése volt: „Legyen minden nagyon egyszerű.” Így aztán senki nem mondott megnyitóbeszédet, helyette Horváth János beszélt: szelíden, bölcsen és derűsen. Például arról, hogy mestere a Képzőművészeti Főiskolán, Kmetty János plántálta el benne az apró, de fontos jótanácsot, miszerint „kis rajz megsegít” - ha mondjuk komponálás közben egyszer csak elakad az ember. Vagyis a festőművész számára a rajz mindenekelőtt segédeszköz: vázlat, előtanulmány – amely persze aztán akár önálló életre kelhet. De Horváth János pályáján ugyanúgy fontos a „rajz a rajzért”: az önálló, egyedi grafikai mű.

A Vitalitas-tárlaton láthatunk tanulmányfejeket (például a Hortobágyi Művésztelepről), de van itt rajz, amely Gdanskban készült. (A mellékelt anekdota szerint anno a magányos rajzolót ellenőrző lengyel rendőrök megtudván, hogy Horváth János magyar, azonnal lelkesen gratuláltak. De nem a rajzhoz, hanem az aktuális magyar focisikerhez.) A rögtönzött előadás harmadik pontja szerint a rajz természetesen a sokszorosított grafikai eljárásokhoz is nélkülözhetetlen. Jó ezt tudni: „Mert mi lenne velem, ha nem tudnám japánul a vaddisznót: inoichi.” Az meg úgy történt, hogy egyszer egy vacsorán a japán vendégek nem ismerték föl a vaddisznópörköltet, mire Horváth János rajzolt egy vaddisznót; arra persze azonnal ráismertek.

Szóval most már a vaddisznót is tudjuk japánul, mi lenne velünk, ha nem tudnánk. És ez nem tréfa. Menjünk a Vitalitasba, Horváth János-rajzokat nézni. Mi lenne velünk, ha nem tennénk?

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!