Kultúra

2017.04.21. 16:06

Kitüntetésekkel ünnepelte Sárvár a negyvenéves írótábort

Negyvenéves a Kárpát-medencei Középiskolás Irodalmi Pályázat. A legjobb diákírók-diákköltők táborának Sárvár a házigazdája. A Nádasdy-vár dísztermében tartott záróünnepségen Sylvester János Érdemérmet kapott a két fő szervező, a Kossuth-díjas költő Mezey Katalin és Papp Márió író.

Pajor András

A díjazott pályázók részvételével tartott ünnepségen Takács Zoltán Bálint történész a Sárvár irodalmi múltjának kiemelkedő alakjairól tartott előadást. Sylvestert idézve úgy fogalmazott, hogy reméli, az írás talán még ma is lelki kenyér lehet az itt jelen lévő diákok számára.

– Az a két ember kap Sárvártól elismerést, akik négy évtizeden át életben tartották a sárvári irodalmi pályázat lángját – méltatta a kitüntetettek Kondora István polgármester. A pályázat és a tábor évtizedek óta tartó fáradhatatlan szervezéséért, költőgenerációkat nevelő tevékenységéért, kiemelkedő irodalmi munkásságáért – áll a kitüntetések indoklásában.

Idén közel háromszázan jelentkeztek az Írók Alapítványa, az Írók Szakszervezete, a Sárvári Tinódi Gimnázium és a Sárvár Város Önkormányzata által meghirdetett irodalmi pályázatra. Közülük a legjobb ötven pályamű alkotója kapott meghívást a sárvári táborba. Ahol a neves írókból, költőkből álló zsűri tagjaival a táborban a műhelymunka során értékelték a pályaműveket.

Mezey Katalin a Sylvester János Érdemérem átvételekor arról szólt, hogy Magyarország az 1500-as években úgy volt része Európának, hogy tudta használni annak az értékeit. Kultúrát teremtettek belőle a vérzivataros, háborús időkben is. – A kultúra a látszat ellenére nem devalválódott, erre jó példa kárpát-medencei irodalmi tábor – jelentette ki a másik kitüntettet Papp Márió író, a zsűri tagja.

Az új nemzedék a nyilvánosság számtalan formájában kap visszajelzést alkotásairól. Ezek az önkipróbálások végül is emelik a készülő művek színvonalát. Az idei pályázatra kevesebb, ám magasabb színvonalú alkotások érkeztek A mindennapok is előzsűrizik az önjelölteket, akiknek ez elveszi a kedvét. Akinek viszont tehetsége van az íráshoz, az kellő visszajelzéseket kap a folytatáshoz – tette hozzá Papp Márió.

– Az irodalmi tábor története valójában hosszabb, mint 40 esztendő. Az első időkben a sárvári gimnázium igazgatója Medvegy Antal – aki maga is amatőr költő volt – szervezte meg helyi és megyei szinten a tehetségek gondozását. Aztán az 1970-es években az országos diáknapok programjához csatlakozva vált széles körűen ismertté a sárvári irodalmi tábor. E dátumtól számoljuk a 40 évet. Később az Írók Szakszervezete és a Kulturális Alap vette védnöksége alá a pályázatot. Ez jó alap a diákírók pályázatának a folytatásához – mondta Mezey Katalin, a zsűri elnöke.

Mezey Katalin és Papp Márió a Sylvester János Érdemérem átvételekor a sárvári Nádasdy-várban a Kárpát-medencei Középiskolás Irodalmi Pályázatának zárórendezvényén

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!