Indul a karneválszínházi nászmenet

A Karneválszínháznak kezdettől az a dolga, hogy belevezesse a közönséget a Savaria Történelmi Karneválba. Az elmúlt 15 évben maga a Karneválszínház is jelentős színháztörténeti fejlődésen ment át, bár a jelenkor uralkodó szokásaitól eltérően itt máig nappali, természetes fényben játszanak a színészek, és ez a körülmény különös bájt ad az előadásoknak. Ebből a szempontból nincs jelentősége, hogy a Ferences-kertből a Karneválszínház időközben átkerült az Egyházmegyei Kollégium udvarára, onnan átmenekült a Megyeháza-udvarra; és ott, úgy tűnik, jól is érzi magát. A helyszínváltozás viszont nyilván szerepet játszott abban, hogy a tömegeket mozgató, óriási képeskönyvekre hasonlító produkciók helyett (emlékszünk például a Ferences-kerti játéktérben megjelenő bigára a városalapító római császár életét földolgozó Claudius-játékból) egyre intimebb, egyúttal egyre kőszínházibb előadások kerültek színre: előbb a kollégiumudvaron, aztán a Megyeháza udvarán. A karneválszínházi bemutatók eleinte annyiban is kapcsolódtak a karneváli hangulathoz, hogy az egyik évben ókori, a másikban középkori komédia került a közönség elé.

A Karneválszínház ma már se nem kötelezően ókori, se nem kötelezően középkori, de mindig mulatságos nyáresti ámokfutás ahogy az idei Labiche-bohózat, az Olasz szalmakalap műfaji meghatározása mondja, a fordító Hamvai Kornél tollából. (Az emlegetett Claudius-játékot Hamvai Kornél szerzőként jegyzi.)

Bár a színházban nem az a lényeg, hogy a választott darab mikor született, a színházban az örökös itt és most törvénye uralkodik. Úgyhogy a 19. századi Labiche-bohózatban sem Párizsban vagyunk, hanem a Megyeháza udvarán, ahol a színpadi díszlet most olyan, mintha a sárga épület folytatása volna. És közben játszik a négy tagú zenekar, és a legváratlanabb helyekről hangzik föl egy kósza franciás vagy olaszos, de mindenképpen napsütötte dallam. ( Párizs a szerelmek városa. ) Közben pedig Réthly Attila rendező megmutatja, mitől bohózat a bohózat: poén hátán poén, esés hátán esés, félreértés hátán félreértés: Fadinard esküvőjének ragyogó reggelén a lova megeszi egy tilosban járó úriasszony szalmakalapját. A hölgy és ellentmondást nem tűrő szeretője hazáig üldözik, és nem tágítanak: a kalap pontos mását követelik, hogy le ne bukjanak a féltékeny férj előtt. Fadinard elindul a kalapért, nyomában a szigorú após, a mit sem sejtő menyasszony, a süket tanú, a szerelmes unokatestvér és a nagy család nyolc taxival. A nászmenet átzúdul a városon (...) . És mi megyünk utánuk. A Weöres Sándor Színház tapasztalt, öreg rókái diktálják a tempót, az ifjú titánok érzik a ritmust. Hogy a pipacsos és méregdrága szalmakalap végül előkerül-e? Ki tudja. Mindenesetre vigyünk létrát, mert Horváth Ákos még lebontja az egész várost.