Kultúra

2015.01.17. 16:33

Kuglival kezdett hegedülni - Bozsodi Lóránt a nézőtérről választott feleséget

Jól cseng a nevük zenei körökben a Bozsodi testvéreknek, akik többször vizsgáztak már jelesre összetartásból. Nem csak az életben, a színpadon is remek csapatot alkotnak. Bozsodi Lóránttal, a Savaria Szimfonikus Zenekar koncertmesterével beszélgettünk, aki azt is elárulta, hogyan vett észre egy lányt a közönség soraiban, aki ma már a felesége.

Tóth Csongor

- Zenész családba születtem Erdélyben, édesapám hegedűművész, édesanyám zenetanár. Négyen vagyunk testvérek. Mindössze hároméves voltam, amikor utánozni kezdtem édesapámat. Ő épp egy zenekari koncertre készült, én meg láttam ahogy hegedül, fogtam két kuglit, és azon próbáltam imitálni a zenélést. Csak az tűnt fel a szüleimnek, hogy nem gyerekes imitáció volt. Apukám Bach g-moll szonátáját hallgatta lemezről, és állítólag pontosan ugyanúgy utánoztam le a vonást, ahogyan azt kellett.

- Csodagyerek voltál?

-Inkább azt mondanám, hogy örököltem tehetséget, nem voltam csodagyerek. Szigorú követelményeknek kellett megfelelnem, egészen kicsi koromtól kezdve napi három órát kellett gyakorolnom.

- Általában két út áll egy zenész gyermeke előtt. A szülő vagy elviszi egy másik tanárhoz, vagy maga kezdi el tanítani. Nálad hogy történt?

- A saját gyermekeimnél is látom, hogy a szülő a saját gyermekével nagyon nehezen tud zöld ágra vergődni. Engem is beírattak egy zeneiskolába. Hegedűórákra jártam. Négy és fél éves koromtól hegedülök. Emellett az otthoni trénerem az apukám volt. Szigorúan felügyelte a fejlődésemet.

- Ebben az időszakban szerettél hegedülni, vagy inkább kényszerből, külső hatások miatt zenéltél?

- Mindig szerettem, a mai napig imádok hegedülni. Pici hegedűn kezdtem, mint minden kisgyerek, és emlékszem, amikor megkaptam az "egészes" hegedűt, nagyon-nagyon boldog voltam. Annyira örültem, és annyira szerettem, hogy az ágyamba vittem aludni.

- Milyen körülmények között éltetek?

- Teljesen más világ volt akkor. Egy tömbházban kaptunk négyszobás lakást, mindegyikünknek volt külön szobája, de jóval nehezebben lehetett boldogulni. A zene és a sport volt az, amiben ki lehetett tűnni. Többször nyertünk országos díjakat, évente, kétévente versenyekre jártunk.

- Egy idő után el kellett dönteted, hogy valóban a zenéből szeretnél megélni. Volt más alternatíva is?

- Nem Én csak a hegedüléshez értek, hegedülni tudok, hegedülni szeretek.  Marosvásárhelyen kezdtem el a művészeti középiskolát, majd 1989-ben Szombathelyre költöztünk.

- Miért akkor? Hiszen ebben az időszakban már enyhültek a politikai feszültségek Romániában

- Már 1986-ban jártam Magyarországon, Budapesten, és nagyon megtetszett az ország, a légkör. Testvéremmel szorgalmaztuk, biztattuk a szüleinket, hogy jöjjünk Magyarországra, mert itt több lehetőségünk lesz. Végül az egész család ideköltözött.

- Miért volt ennyire fontos Magyarország?

- Akkoriban Magyarország sokkal liberálisabb ország volt, úgy láttam, hogy sokkal több lehetőségünk lesz. Nem volt könnyű helyzetünk Marosvásárhelyen. Amikor az ember versenyekre ment, a nevét akarva-akaratlanul magyarul írták le. Volt hátrányos megkülönböztetés, de mindig az volt az alapelvünk, hogy ha tízszer jobbak vagyunk a társainknál, akkor olyan nagy baj nem lehet. Általában így volt. A szüleim Szombathelyen kaptak állást, majd rövid időn belül felvettek a Bécsi Zeneakadémiára.

- Tudatos döntés volt Bécs? Hiszen Budapesten is nagyszerű akadémia működik.

- A történet ott kezdődött, hogy miután Szombathelyre költöztünk, megnyertem a Koncz János Hegedűversenyt. Mindenki nagyon meglepődött, senki nem számított rá, nem is ismertek. Az első díj azzal járt, hogy automatikusan mehettem volna a budapesti Liszt Ferenc Zeneakadémiára . Mivel az első tanárom az orosz hegedűiskola alapján tanított, ő maga Leonid Kogan tanítványa volt, így mindenképp szerettem volna én is folytatni a megkezdett módszert. Szerencsémre a Koncz János hegedűverseny zsűri elnöke egy orosz hegedűtanárnő volt, Elizabeth Gilels, Kogan felesége. Mindenképp Moszkvában szerettem volna tanulni, ő azonban azt javasolta, hogy menjek Bécsbe, Dora Schwarzberghez. Még ajánlólevelet is írt. Többségében oroszok jártak az osztályunkba, egyedüli magyar voltam, szerettem a versenyt, a küzdelmet.

- Ebben az időszakban már folyamatosan koncerteztél?

- Így van. Számos nagyzenekarban, kamarazenekarban játszottam, és rendszeresen voltak szólóestjeim, Magyarországon és Ausztriában egyaránt.  Sok évig játszottam a Bécsi Kamarazenekarban híres karmesterekkel tudtam együttműködni, és együtt játszani, mint például Sir Neville Marrine, Zubin Mehta, Schlomo Mintz vagy éppen Heinrich Schiff. Az ember élete végéig tanul. Ezektől a világhírű emberektől számos dolgot tudtam meg elsajátítani a zenéről, zenéhez való hozzáállással kapcsolatban.

- Négyen vagytok testvérek, mind a négyen itt zenéltek a zenekarban. Tudatosan választottatok úgy hangszert, hogy aztán pont kitegyetek egy vonósnégyest?

- Egyáltalán nem volt tudatos. Bátyám, Zoltán először hegedűvel kezdte, de mivel balkezes, és fordítva fogta a hegedűt, mondták, hogy ezt így nem lehet, így az övé lett a cselló. Nekem, mint édesapám második gyermekének nem is volt más választásom, hegedűs lettem. Szabolcs is hegedűn kezdte, de ő a konzervatóriumban brácsára váltott. Az viszont nagyon jól megy neki, tökéletes brácsista. Talán mondhatnánk, hogy erre született. Tamás hegedült. Akkor született az ötlet, hogy mi lenne, ha összeállnánk vonósnégyessé. Így neki „fel kellett fejlődnie” annyira, hogy velünk együtt tudjon játszani.  A Bozsodi Quartett azóta is folyamatosan koncertezik.

- Nyilván van előnye és hátránya is, ha közeli rokonok alakítanak vonósnégyest

- Családon belül nyilván egy szemrebbenésből tudjuk, hogy a másik mit szeretne. Emellett amikor együtt dolgozunk, kíméletlenül szókimondóak vagyunk. Történt, hogy a Julliard Vonósnégyessel dolgoztunk mesterkurzuson, és egyik reggel felhívott Raphael Hillyer, aki a brácsistája volt ennek a világhírű quartettnek. Közölte, annyira beteg lett, hogy nem tudja megtartani az óráját. Mondtam, semmi gond, majd mi addig szépen gyakorolunk. Ám mivel négy testvérként kuriózumnak számítottunk, arra kért, hogy csináljunk egy nyilvános próbát. Először kategorikusan azt mondtam, hogy nem vállaljuk. Mivel nagyon szépen kért, nyilvános próbát tartottunk. Mint említettem, nem éppen diplomatikus egy-egy próbamenet, ez alkalommal viszont visszafogtuk magunkat. Túléltük

- A Savaria Szimfonikus Zenekarban zenélsz, miközben klasszikus szólistaként tartanak számon. Miért fontos mégis a zenekari jelenlét?

- Tizenötéves korom óta zenélek szimfonikus zenekarokban, nagyon tetszett a hangulat. Korán megismertem a repertoárt, koncertekre jártam. 2001-ben kitűnővel végeztem a Bécsi Zeneakadémián. Munkanélküli voltam, szüleim elváltak, édesanyám egyedül élt egy nagy házban. Úgy döntöttünk, hazajövünk. Az volt a célunk, hogy mind a négyen egy zenekarba kerüljünk. Először én nyertem felvételt a zenekarba, aztán jöttek a többiek is.

- Mi mindennel foglalkozol jelenleg?

- Kamarazenészként folyamatosan dolgozunk, emellett a mai napig szerepelek szólistaként is. Rengeteg országban jártam már, Észak Amerika kivételével minden kontinensen megfordultam, Ázsiától Dél-Amerikáig, Afrikától Ausztráliáig.  Két fiam van. Fiatal koromban gyakran mondták a szüleim, hogy most gyakorolj fiam, mert a család mellett erre már nem lesz annyi időd. Elég nehéz megtalálni a harmóniát, az időbeosztást. Fontos, hogy családapa is legyek, emellett férjként és szakmailag is helytálljak. Most már működik, szerencsére megértő, segítőkész feleségem van, aki támogat mindenben.

- Őt hol ismerted meg?

- A közönség soraiban ott ült egy szép fiatal lány. Nem vagyok az a nagy szoknyavadász, elég sok idő telt el, talán fél év is. Kölcsönös szimpátia volt első látásra. Egymásra mosolyogtunk....és azóta már van két gyönyörű gyermekünk.

- Hogyan tovább?

- Hazudnék, ha azt mondanám, hogy teljesen elégedett vagyok. Tovább szeretnék fejlődni, és szeretnék tovább koncertezni. Ugyanakkor a Savaria Szimfonikus Zenekar óriási változáson ment át, mióta Mérei Tamás az igazgató. Ő meg tudta találni mindenkivel a közös hangot. Kiegyensúlyozott, nyugodt légkörben tudtunk dolgozni.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!