Kultúra

2015.04.26. 16:07

Kurátornők elrablása – Bátorság, napfény és erotika a Szombathelyi Képtárban

Szombathely – Konkoly Gyula a kortárs képzőművészet meghatározó figurája: Kurátornők című kiállítása sok napfényt, nevetést, sok női testet - és sok iróniát kínál a Szombathelyi Képtárban, ahova 11 év után tér vissza önálló válogatással.

Unger Tamás

„Bátorságból jelesre vizsgázott a képtár, amikor megrendezte ezt a kiállítást. Most a közönségen a sor”, mondja dr. Vig Károly, a Savaria Múzeum tudományos igazgatóhelyettese a tárlatnyitón. Érdekes ez. Például Rubens dús nőalakjainak bemutatásához nincs szükség bátorságra (valószínűleg senkiben nem öltik föl ebben az összefüggésben, hogy bátornak kell lenni). De úgy látszik, ha egy kortárs képzőművész fest meztelen, vagy majdnem meztelen testeket (olaj, vászon), akkor az még mindig képes zavarbaejteni a befogadót. Persze a zavarba ejtés jó, mert gondolkodásra indít. Ráadásul Konkoly Gyula kiállításán a világ leghétköznapibb –  sok jelentéssel „fölruházható” - helyzeteiben, nevezetesen strandon, tengernél, a természet lágy, bár  a tömegkultúrához tartozó  ölén tűnnek föl; főleg tehát a nők. Itt tényleg bátran lehet nézni őket, sőt: nézni kötelező! Dr. Gálig Zoltán művészettörténész – különben a bemutató kurátora – a tárlatnyitón rögtönzött beszélgetésen fölveti, hogy ez maga „a művészet diadala a valóság fölött”.

De vannak itt művészettörténeti diadalok is, a Rubens-párhuzamra Gálig Zoltán kérdez rá. Bár Konkoly Gyula a  címadást szükséges rossznak és kényszer-procedúrának tartja, főleg azért, mert nem győzi hangsúlyozni: a festmény elsősorban és mindenekfelett vizuális esztétikai minőség – a verbalizálható, vagyis szavakba önthető gondolat csak ezután következik. A cím, a név ezen az alapon nem több puszta címkénél: „A Kossuth meg a Lajos semmit nem mond Kossuth Lajosról.” (Ezen az úton eljuthatunk akár Rómeóig és Júliáig; hogy „dobd el neved”. Hát, nem sikerült, tragédia lett a vége. Úgyhogy ez sem ilyen egyszerű.) A Leukipposz lányainak elrablása mindenesetre nem véletlenül viseli ezt a nevet: a két fiatalember vállára vetett két ifjú hölgyben maga a művész látta meg Rubens híres-neves festményének 21. századi változatát. Az isteni Leukipposz-lányokat az esküvőjükön rabolták el a dioszkurok, a jelenetben a gyöngéd elragadtatáson, és nem az erőszakon van a hangsúly. És a fényeken. Ha Rubens, akkor omló testek és omló fények. És ha Konkoly Gyula, akkor is: testek és fények. Valaki azt írta róla, hogy a napfény megfesthetőségével kísérletezik. A Rubens-mű előtt derűsen és ironikusan tisztelgő képet úgy kommentálja: „Adja isten, hogy legalább tíz négyzetcentimétere legyen olyan értékes, mint az.”

De miért Kurátornők a tárlat címe? Mert jól hangzik, mert a szóban eleve van valami erotikus és mert a „kurátorság” 1990 táján, egy „ostoba világállapot” következményeként  föltalált intézménye, úgy tűnik, képes kihozni Konkoly Gyulát a sodrából. A kurátor „se művész, se művészettörténész, viszont omnipotens: csak ő rendezhet tárlatot”. Most már „tanítják is őket”: van „kurátor szak” az egyetemen. (A rossznyelvek szerint egyébként a kurátornők – mert tényleg a nők uralják ezt a terepet – főleg férfi képzőművészek között válogatnak,  a nőművészek már csak ezért is hátrányos helyzetben vannak manapság Magyarországon. Igaz, a képtári Konkoly-tárlat akkor kivételként erősíti a szabályt.)

A kérdésre, hogy a régi nagyok közül kivel találkozna szívesen, ha megtehetné, Konkoly Gyula elsőként a holland aranykor képviselője, Frans Hals nevét mondja. És hogy mit szólna Frans Hals a Kurátornőkhöz? Az, hogy „cefet színes”, biztos tetszene neki. De talán „túl triviálisnak, túl evidensnek” tartaná. Mire a 21. századi utód azt felelné: „Oké, de te meg marha jó korban éltél.”

 

 

Konkoly Gyula:

1956-1964: Magyar Képzőművészeti Főiskola, mestere: Hincz Gyula.
1971: Biennalé de Paris nagydíja (csoportos); 
1964-1965 között Bécsben, Olasz- és Franciaországban járt tanulmányúton.
1970-ben rövid Olaszországi tartózkodás után Franciaországba emigrált. Távollétében két és fél év felfüggesztett börtönbüntetésre és vagyonelkobzásra ítélték.
1990-1991-ben Svédországban dolgozott.
1991-ben visszatért Magyarországra.
1992-1995 között a Janus Pannonius Tudományegyetem, Mesteriskolájában tanszékvezető tanár. 
1992: Munkácsy-díj

 






Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!