Letűnt korok fotótechnikái

Ma még szemet gyönyörködtetően szép, ám nagyon sérülékeny dagerrotípiák; ambrotípia, kromotípiák és ferrotípiák, üvegnegatívok, papírképek - letűnt korok arcai, képei, technikái a falon. A képzőművészet és fotográfia párhuzamát elemző fotótörténeti tárlat - a június 1-jén a Szombathelyi Képtárban nyílt Fotó/Szintézis kiállítás - részét képezi a Smidt Múzeum fényképgyűjteményéből származó válogatás, amelyről Varga Eleonóra történész tartott előadást néhány hete a Múzeumok Éjszakáján. Kérésünkre újabb tárlatvezetésre vállalkozott: a fotográfia kezdeteivel, a fényképészet technikai fejlődésével, a korabeli technikákkal megismertetve az olvasókat.

Hogyan veszi át a fotográfia a megörökítés szerepét a képzőművészettől? - a Fényérzék sorozat második részeként a képtár két termében berendezett kiállítás erre derít fényt, két szálon elindulva. Az egyik alapgondolata a portré köré szerveződött, a másik a fotó és a művészet kapcsolatát vizsgálja. Varga Eleonóra úgy fogalmaz: a Smidt Múzeumból származó anyag előképe a portrés kiállításnak: a Smidt-fotógyűjteményből való válogatás szempontja a portré volt. A történész emlékeztet: a fényképezés megismerése előtti időszakban a festmény volt az egyetlen technika a portrékészítésre. Festményt készíttetni viszont drága mulatság, tulajdonképpen az arisztokrácia kiváltsága volt. A 18. század végén aztán népszerű műfajjá vált a kicsi, ékszerszerű képek, a miniatűrök készítése. Elefántcsontra, papírra, kartonra vagy fémre is készülhettek a nagy olajfestmények mini változatai, amelyeket ékszerként viselhettek, falra akaszthattak vagy nyakban hordhattak tulajdonosaik. A saját arc ábrázolásának e fotó előtti formáját ugyancsak borsos áron kínálták. A szakirodalom ma mintegy ezer magyarországi dagerrotípiáról tud. A Smidt Múzeum nyolc, a fényképezés hőskorából, a 19. század közepéről származó dagerrotípiával - ezüstözött rézlemezre fényképezett, egyedi dokumentummal - rendelkezik. Az ábrázolt személyek kiléte, viselete, a készítők, valamint az installációk alapján megállapítható, hogy többségükben magyar fotográfusok műhelyeiben készültek, illetve az egyik kép esetében az is rendkívüli, hogy készítőjét és alanyait is ismerjük.

Színezett sztereo-dagerrotípiát mutat Varga Eleonóra a képtárban látható Fotó/Szintézis kiállításon Fotó: Unger Tamás

Egy a képtárban látható sztereo-dagerrotípiára hívja fel a figyelmet Varga Eleonóra: Boronkay Lajosné Czékus Máriát és leányát, Boronkay Kamillát ábrázolja. Egy Strezek nevű bécsi fotós műve, amelyről tudjuk, hol készült: Leopoldstadtban volt a fotós fényirdája. Megcsodálhatunk még a kiállításon ambrotípiát, amit a szegény ember dagerrotípiájaként szokás emlegetni. A kőszegi Kühn fotós család tagját ábrázolja a női portré. Van ferrotípia, amely nem rézlemezre, hanem bádogra készült, és a szegényebb rétegek számára is elérhető portékészítési technika volt, amelyet a 19. század közepén több helyen kikísérleteztek. Még a 30-as években is készítettek ilyeneket vándorfotósok falusi vásárokban. Látunk kromotípiát - érdekes pszeudotérhatású képet -, melynek megalkotása művészi tehetséget, szakmai tudást, sok időt igényelt. A 19-20. század fordulóján Aranyosmaróton élő Mozsáry János állami népiskolai tanító és hozzátartozói életébe is bepillanthatunk a család hagyatékában megmaradt fotósdobozon és tartalmán keresztül.

A kiállítás záróképe, egyben az üvegajtón túli rész nyitóképe egy eredetileg hatszor kilenc centiméteres vizitkártya, Boszniában, Banja Lukában készült műtermi portré, egy muzulmán nőé. A hagyományos boszniai felnőtt női viseletet látjuk a képen, az ábrázolt személynek a szeme sem látszik. Messzire visz ez a kép azzal kapcsolatban - véli Eleonóra -, hogy mire jó a fénykép, ha onnan indulunk, hogy a kiváltságos arisztokraták lehetősége volt a fényképkészítés, és végigkövetjük a folyamatot, hogyan lesz ebből az egyszerűbb és szegényebb rétegek számára is elérhető lehetőség. Ablakot nyit a világra és kérdéseket vet fel: mit mond nekünk az ábrázolt személy, aki a képeken megjelenik, és mennyire látunk bele a világába?