Kultúra

2017.01.23. 12:09

Megelevenednek a hagyományok Bükön

A Művelődési és Sportközpont, Könyvtár szervezett Bükön könyvbemutatót a magyar kultúra napja alkalmából.

Vadas Krisztina

Szabó József Hiedelmek, hagyományok és népszokások a Répce vidékén című művét ismerhette meg a közönség. Tóth Tamás, a Művelődési és Sportközpont vezetője köszöntötte a vendégeket. Kiemelte: nem csak a kultúrát ünnepeljük, hanem azokat is, akik a közművelődésben dolgoznak, a kultúráért tevékenykednek. Dr. Gyurácz Ferenc, a Magyar Nyugat Könyvkiadó vezetője is köszöntötte a megjelenteket Dr. Németh Sándor polgármester elmondta, ez a kötet a Bük 750 sorozat negyedik tagja, az elhunyt szerző, Szabó József kézirata alapján készült.

A könyvet dr. Horváth Sándor néprajzos-muzeológus mutatta be. Már az elején megnevettette a közönséget: olyan kérdéseket tett fel, amelyekből kiderült, még az itt élő is csak töredékét ismerik a szokásoknak. Éppen ezért jó ez a kötet, mert nem a legismertebb szokásokat részletezi, hanem régebbi, nagyrészt elhalt hagyományokat. A bemutató színvonalát és ünnepi hangulatát a Boglya Népzenei Együttes és Pintér Anikó népdalénekes műsora emelte.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!